Mentődolgozók szövetsége: Van olyan állomás, ahol majdnem mindenki koronavírusos

2020. november 2. – 09:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre nehezebben bírják a mentősök a tesztelést, erről beszélt a Klubrádió Esti gyors című műsorában a napokban Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke.

„Most már egyre nehezebben bírjuk, azt kell, hogy mondjam, sajnos egyre több bajtársunk szintén beleesik a betegségbe, többen várnak már a tesztre, magára a tesztre várnak ők maguk is egyébként. És ez azt eredményezi, hogy fogy a létszám, és ehhez képest a betegségek száma viszont emelkedik”

– mondta a műsorban az elnök. Megjegyezte, már napi több ezer tesztet kell elvégezniük a mentősöknek, és ez lehetetlen feladat elé állítja őket, képtelenek ezt időben megoldani.

A tesztelés nagy részét még mindig a mentősök végzik, miközben elsődleges feladatuk a mentés – tehát a tesztelést emellett kell elvégezniük. A beosztott dolgozók 12-24 órás műszakokban dolgoznak. Van, ahol a tesztelést a 12 órás műszak egy részében oldják meg, máshol a 12 órás műszak letelte után szabadidejükben, önként vállalva tesztelnek.

Kusper Zsolt beszélt arról is, hogy bár a mentősök használnak védőfelszerelést, ők is ki vannak téve a fertőzésnek. Van olyan állomás, mondta, ahol majdnem mindenki elkapta a fertőzést, máshol 15 dolgozó arra vár, hogy teszteljék, és kiderüljön, visszamehet-e dolgozni, vagy sem. Arra a kérdésre, hogy eljöhet-e az idő, amikor a mentés veszélybe kerül, az elnök azt mondta: szerinte az Országos Mentőszolgálat mindent megtesz ennek elkerüléséért, nem véletlenül vonják be az ötöd-hatodéves orvostanhallgatókat a tesztelésbe.

Az elnök szerint ugyanakkor eleve problémás, hogy a mentőszolgálat feladata a tesztelés, szerencsésebbnek tartaná a tesztelési pontok létrehozását.

A koronavírus-járvány magyarországi kitörése óta az Országos Mentőszolgálat állományának 1,5 százalékának volt pozitív a koronavírustesztje. Többségük már túl van a fertőzésen, azt viszont nem közölték, napi hány tesztet végeznek a dolgozóik körében. Az állomány kevesebb, mint egy százaléka van jelenleg karanténban, írja a 24.hu.

Ha a fertőzés veszélye egy mentésirányítói műszakban jelentkezik, a feladatot azonnal más mentésirányítói csoportok veszik át. Ez az OMSZ szerint sem a hívások fogadásában, sem a tevékenység irányításában nem okoz fennakadást. A hívást bárhol is fogadják, a legközelebbi megfelelő mentőegységet riasztják.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!