Orvosai szerint Trump már tünetmentes, az állapota stabil

2020. október 07. – 20:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt hét pénteken szállították koronavírussal kórházba az amerikai elnököt. Donald Trumpot pár nappal később kiengedték, orvosai szerint szerdára már stabilizálódott az állapota, írja az MTI.

A Fehér Ház orvosa, Sean Conleey szerdán kiadott közleményében azt írta, az amerikai elnök már teljesen tünetmentes, négy napja láza sincs. Conley kiemelte, hogy Trump állapota stabil.

Trump múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy neki és Melania Trumpnak is pozitív lett a tesztje koronavírusra. Trumpot másnap kórházba szállították, ahol kísérleti kezeléseket kapott. Vasárnap már arról beszélt Twitteren, hogy a kórház elhagyására és a választási kampány folytatására készül.

Végül hétfőn kiengedték a kórházból és visszatérhetett a Fehér Házba, orvosa a hét elején azt mondta, hogy az elnök állapota javul, de még nincs kint a vízből. Az amerikai sajtóban megjelenő források közben arról beszéltek, hogy Trump rosszabb állapotban lehetett, mint amit nyilvánosan kommunikáltak orvosai, és a Fehér Házban is folytatódik a kezelése. A CNN-nek nyilatkozó fehér házi források azt mondták, mindenkinek, aki megközelíti az elnököt, védőruhát kell viselnie, amitől „sci-fi-filmben” érzi magát a személyzet. Mark Meadows kabinetfőnök is beszélt az elnök visszatérését megelőzően arról, hogy kialakították a biztonsági protokollt a Trumppal való interakciókra: teljes védőfelszerelést, maszkot szemüveget kell viselnie mindenkinek, aki érintkezik vele.

Az elnök megbetegedése ismeretlen új tényezőnek számított az amerikai választási hajrában is, arról, hogy miket befolyásolhat, itt írtunk bővebben.