Trump már a kórház elhagyására és a választási kampány folytatására készül

2020. október 4. – 07:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint szombat este tett közzé az amerikai elnök Twitteren egy videót, amiben arról beszél, hogy már jobban van: reméli, hogy lassan elhagyhatja a kórházat és visszatérhet folytatni a választási kampányát, írja az MTI. Viszont azt is mondta, hogy a következő két nap lesz az igazi teszt, meg kell várni, mi történik ezekben a napokban.

Trump a friss Twitter-videójában már arról beszélt, hogy sokkal jobban van, mint amikor pénteken bevitték a kórházba. Köszönetet mondott a kórház dolgozóinak, majd kampánya folytatását ígérte, hiszen

„még mindig naggyá kell tenni Amerikát”

Trump szerint a következő pár napban dől majd el, milyen lépéseket kell még tenni.

(Itt találja a Telex legfrissebb híreit!)

Az elnök orvosa, Sean Conley egy újabb sajtótájékoztatón azt mondta, Trump még nincs túl a veszélyen, de valóban érezhető a javulás, a Trumpot kezelő orvoscsapat továbbra is „óvatosan optimista”. Arról beszélt, hogy az elnöknek továbbra sincs láza, illetve javultak a rajta jelentkező enyhe tünetek is, az enyhe köhögés, az orreldugulás és a fáradtság.

Az elnök helyi idő szerint csütörtök éjjel jelentette be a Twitterén, hogy Melania Trump first ladyvel együtt pozitív lett a koronavírustesztjük. Donald Trumpot ezután pénteken átszállították a a Walter Reed kórházba, az elnök orvosai egy szombati sajtótájékoztatón azt mondták, csak elővigyázatosságból. Elhangzott szombaton orvosai sajtótájékoztatóján az is, hogy az amerikai elnök már jól van, nincsenek légzési nehézségei, és egy napja nincs láza.

Azonban nem sokkal később arról számoltak be amerikai lapok egy akkor még meg nem nevezett forrásra hivatkozva, hogy Trump több egészségügyi mutatója aggasztó volt a megelőző 24 órában, és a forrás szerint a következő két nap kritikus lesz. Őt később több lap is Mark Meadows kabinetfőnökként azonosította.

Meadows később a Fox News tévében beszélt arról, hogy az orvosok nagyon aggódtak Trumpért, miután péntek reggel láza volt, és leesett a véroxigénszintje még a Fehér Házban. Több lapnak is arról beszéltek források, hogy pénteken emiatt oxigént kellett kapnia az elnöknek.

A Walter Reed kórház előtt szombat délutántól tömegek verődtek össze, hogy Trump egészségéért imádkoztak, míg este ellenzékiek vonultak utcára Trump ellen tüntetve. Trump megbetegedése ismeretlen új tényező az amerikai választási hajrában, arról, hogy miket befolyásolhat, itt írtunk bővebben.

Trump kampánycsapata jelezte, hogy republikánus politikusokkal és a Trump család tagjaival folytatják a kampányt, amíg az elnök kórházban van.

Az elnök és a first lady környezetében többeknek pozitív lett a koronavírustesztje, köztük Trump kampányfőnökének, volt főtanácsadójának és két republikánus szenátornak is azok közül, akik részt vettek szeptember 26-án a legfelsőbb bíróságba jelölt Amy Coney Barrettnek a fehér házi bemutatásán. A CNN és a Bloomberg szerint vasárnapra Trump egyik személyi titkárának is pozitív lett a tesztje.

(Fotó: Jim Watson / AFP News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!