Donald Trump elkapta a koronavírust

2020. október 2. – 06:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump amerikai elnök a Twitterén jelentette be helyi idő szerint csütörtök éjjel, hogy Melania Trump first ladyvel együtt mindketten elkapták a koronavírust. „Azonnal karanténba vonulunk, és megkezdjük a felépülést. Túljutunk ezen, EGYÜTT” – írta Trump.


Trump és a first lady már korábban karanténba vonult, miután pozitív lett a koronavírustesztje az elnök egyik közeli tanácsadójának, Hope Hicksnek. Hicks együtt utazott Trumppal az elnöki különgépen a kedden Clevelandben tartott elnökjelölti vitára, majd pedig szerdán egy minnesotai kampánygyűlésre is.

Melania Trump azt írta a Twitterén, hogy férjével együtt jól érzik magukat, ő maga pedig elhalasztotta minden hivatalos programját. Mindenkit arra kért, hogy vigyázzon magára, és azt írta, hogy együtt túl fognak jutni ezen.

Trump 74 évesen a magasabb kockázatú korosztályba tartozik. A Fehér Ház orvosa közleményt adott ki, amiben azt írta, hogy az elnök és a first lady jól érzi magát. Azt írta, hogy Trump a gyógyulása alatt várhatóan a Fehér Házból folytatja feladatai ellátását.

A Politicónak egy fehér házi forrás azt mondta, hogy az elnök és a first lady teljesen tünetmentes. Azonban nem zárta ki, hogy Mike Pence alelnöknek át kell majd vennie egyes feladatokat, ha Trump nem hagyhatja el a Fehér Házat.

A New York Times két forrásra hivatkozva később azt írta, hogy Trumpnak enyhe, megfázásra emlékeztető tünetei vannak.

Az a következő napokban derülhet ki, hogy Trump környezetéből kik kapták még el a vírust. Trump a keddi elnökjelölti vitán a 77 éves Joe Biden volt alelnökkel, demokrata kihívójával vitázott egy színpadon. Biden a feleségével, Jillel együtt mielőbbi gyógyulást kívánt Trumpnak és a first ladynek. „Imádkozni fogunk az elnök és családja egészségéért és biztonságáért.” Bident várhatóan pénteken napközben tesztelik koronavírusra.

Donald Trump és Melania Trump a clevelandi reptéren 2020 szeptember 29-én.Fotó: Carlos Barria / Reuters
Donald Trump és Melania Trump a clevelandi reptéren 2020 szeptember 29-én.Fotó: Carlos Barria / Reuters



Egyelőre nem tudni, hogy Trump pozitív tesztje hogyan befolyásolja az elnökválasztási kampányt, mennyi ideig kell karanténban maradnia, és mi lesz a következő elnökjelölti vita előkészületeivel, azt október 15-én tartanák Floridában. Az elnökválasztást 32 nap múlva, november 3-án rendezik.

Májusban Mike Pence alelnök sajtófőnöke és a Trumpnak inasi feladatokat ellátó egyik katona tesztje is pozitív lett, azóta rendszeresen tesztelték az elnököt és a Fehér Ház idősebb munkatársait. Júliusban a nemzetbiztonsági főtanácsadó vonult karanténba koronavírus-fertőzés miatt. Tesztelik azokat a munkatársakat is, akik napi kapcsolatban állnak az elnökkel.

Azonban több egészségügyi szakértő is úgy vélte, nem elég szigorúak a járványügyi szabályok a Fehér Házban. Trump rendszeresen elbagatellizálta a koronavírus jelentette veszélyeket, sokáig maszkot sem volt hajlandó felvenni, és a kampány elmúlt heteiben nagy szabad téri kampányrendezvényeken vett részt.

Folyamatosan elővette demokrata ellenfelét, Joe Biden volt alelnököt, mert gyakran visel maszkot. Legutóbb a keddi elnökjelölti vitán hozta fel ezt, és azzal is támadta Bident, hogy senki sem menne el a nagygyűléseire, ellenben az ő rendezvényein több tízezren részt vesznek. Az előírások ellenére az elnökjelölti vitán Trump több családtagja is látványosan nem viselt maszkot a nézőtéren.

A világon az Egyesült Államokban van a legtöbb igazolt koronavírus-fertőzött, eddig több mint 7,4 millióan kapták el a betegséget, és 212 ezren haltak meg.

A FiveThirtyEight összesítése alapján az amerikaiak 56,5 százaléka szerint Trump nem jól kezeli a járványt, míg 40,4 százalék elégedett a lépéseivel. A republikánusok nagy többsége, 82,3 százaléka szerint megfelelő a járványkezelés, míg a függetlenek 35,2, a demokratáknak pedig 8,5 százaléka mondja ugyanezt.

Trump és a first lady pozitív koronavírustesztjének hírére esni kezdtek a határidős ügyletek mutatói az európai és amerikai tőzsdéken is. Az olajár több mint 3 százalékot zuhant.

Az amerikai kongresszus tagjai és külföldi vezetők sorra kívánnak mielőbbi gyógyulást Trumpnak és a first ladynek.

Korábban Boris Johnson brit miniszterelnök, Jair Bolsonaro brazil elnök, Juan Orlando Hernández hondurasi elnök és Alejandro Giammattei guatemalai elnök is elkapta a koronavírust. Az azóta teljesen felgyógyult Johnson egy időre kórházba is került, ahol oxigént kapott, három napig az intenzív osztályon kezelték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!