ATV: Karantén alá vonták a miskolci Károly Hotelt

ATV: Karantén alá vonták a miskolci Károly Hotelt

Másolás

Vágólapra másolva

Az összes fontos szerdai hír a koronavírus-járványról egy helyen. Folyamatosan frissülő cikk, időnként töltse újra az oldalt.

(A Telex legfrissebb híreit ide kattintva érheti el!)

22:53 – Szigorítják a maszkviselést Olaszországban

Szerdán jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, hogy szabadtéren újból kötelező lesz a maszkviselés. Zárt térben ez március 8. óta kötelező, az utcákon csak május 18-ig volt az. Eközben az egészségügyi veszélyhelyzetet január 31-ig meghosszabbította az olasz kormány. Szerdán 3678 új fertőzöttet találtak, legutóbb április közepén volt ilyen magas ez a szám, és folyamatosan nő azok száma is, akik intenzív osztályra kerülnek. (MTI)

21:57 – Három angol válogatott focista is vétett a járványügyi szabályok ellen

A járványügyi előírások megszegése miatt Tammy Abraham, Ben Chilwell és Jadon Sancho sem játszhat az angol válogatottban a Wales elleni csütörtöki barátságon mérkőzésen, és elképzelhető, hogy a Belgium elleni vasárnapi Nemzetek Ligája-meccset is ki kell hagyniuk. Mindhárman részt vettek egy születésnapi bulin, amivel megszegték a 6 főnél nagyobb összejöveteleket tiltó előírást. A koronavírus-tesztjük eredményétől függ, hogy vasárnap pályára léphetnek-e. (BBC)

21:30 – Szigorítani fog Franciaország

Új járványügyi korlátozásokra készül Franciaország, miután szerdán majdnem 19 ezer új esetet regisztráltak. Erről Emmauel Macron francia elnök beszélt egy interjúban. Azt mondta, azokon a területeken, ahol túlságosan gyorsan terjed a vírus, új korlátozásokat fognak bevezetni. Azt még nem árulta el, hogy milyen intézkedésekre készülnek. (Guardian)

20:10 – Újabb magyar megyéket minősített kockázatos területnek Németország

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet hét újabb megye szerepel Magyarországról a kockázatos területek között. Így összességében

  • már szeptember 23-tól Győr-Moson-Sopron megye,
  • szeptember 30-tól Csongrád-Csanád, Vas és Pest megye
  • szerdától pedig Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

is kockázatosnak minősül. Ez a besorolás azzal jár, hogy az ezekről a területekről érkezőket Németországban két hét házi karantén várja, illetve értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt. Ottani negatív teszt esetén a hivatal elrendelheti a karantén feloldását. A németeknek pedig arra kérik, lehetőség szerint ne utazzanak ezekre a területekre.

19:54 – 16 napra bezárnak a kocsmák és az éttermek a két legnagyobb skót városban

A két legnagyobb skóciai városban, Glasgowban és Edinburghban, valamint a középső országrészben október 25-ig nem nyithatnak ki a pubok, éttermek és kávézók. Annyi könnyebbséget kaptak a helyek, hogy étel- és italrendeléseket viszont felvehetnek. Más országrészekben a vendéglátóhelyek zárt térben csak ételt és alkoholmentes italokat szolgálhatnak fel, azokat is csak 18 óráig, a teraszokon viszont 22 óráig engedélyezett az alkoholos italok árusítása. Szerda estig 1000 új fertőzést mutattak ki az országban, ami új rekordot jelent a járvány ottani történetében. (MTI)

19:45 – Antigénalapú gyorsteszteket vizsgálnak

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) megkezdte az antigénalapú gyorstesztek összehasonlító klinikai vizsgálatát a PCR-tesztekkel. Amennyiben ezek a gyorstesztek kellően érzékeny és valós adatokat szolgáltatnak, használni fogják azokat a gyorsabb diagnózis felállításához. A vizsgálatok célja, hogy kiválasszák a gyorstesztfajtát, ami érzékenységében legjobban megközelíti a PCR-teszteket. (MTI)

18:03 – Koronavírussal került kórházba Antonín Panenka labdarúgó

Antonín Panenka, aki legendássá vált tizenegyesével megnyerte a csehszlovák válogatottnak az 1976-os Európa-bajnokságot, most Covid-fertőzés miatt súlyos állapotban fekszik az intenzív osztályon – közölte egykori csapata, a prágai Bohemians 1905. A Panenka-tizenegyes lényege, hogy a focista nekifut, alápörget a labdának, amely lassú ívben az elvetődő kapus mellett a háló közepébe pottyan. (MTI)

16:19 – Egy nap alatt 14542 fertőzöttet regisztráltak az Egyesült Királyságban

Az elhunytak napi száma pedig már a harmadik hete folyamatosan emelkedik. A szerdai 14542 új fertőzött rekord magas az Egyesült Királyságban, illetve 2000-rel több, mint az előző napi regisztrált új fertőzöttek száma. Ez az első alkalom március óta, hogy lakosságszámra levetítve több fertőzöttet számolnak a briteknél, mint a legtöbb fertőzöttel rendelkező Amerikában. (Dailymail)

16:09 – Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga a vizsgált itthoni településeken

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szennyvízvizsgálatai alapján ugyanannyi a mért településeken (pl. Budapest, Győr, Szeged, Kecskemét, stb.) a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, mint egy héttel ezelőtt. A vizsgálatok szerint a koronavírus szennyvízzel vagy vízzel nem fertőz, viszont a szennyvíz vizsgálata lehetővé teszi a vírus terjedésének nyomon követését, a koncentrációnövekedés akár 4-10 nappal előre tudja jelezni a megbetegedések számának növekedését. (koronavirus.gov.hu)

14:50 – Karantén alá vonták a miskolci Károly Hotel épületét

Rendőrök állnak a bejáratnál a miskolci Károly Hotelnél, és onnan sem ki, sem oda be nem engednek senkit. Az elsődleges információk szerint azért zárták le a munkásszállóként üzemelő hotelt a hatóságok, mert az ott lakók között vannak olyan munkások, akiket érintettek a tiszaújvárosi tömeges koronavírus-fertőzésben. A tiszaújvárosi MOL telephelyén, az építkezésen 200 fertőzöttet találtak a hatóságok. (ATV Híradó)

14:40 – Karanténba került a miskolci polgármester

A Facebookon jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere, hogy kontaktba került egy igazolt Covid-fertőzöttel, ezért mától (szerdától) karantéban folytatja a munkát. Tüneteket nem tapasztal magán, és a polgármesteri hivatalban is betartotta az előírt szigorú szabályokat. „A hivatalos előírások szerint most csak annyi a teendőm, hogy 10 napig házi karanténban kell maradnom, és ha nem jelentkeznek tünetek, akkor negatívnak minősülök. Ugyanakkor úgy érzem felelősséggel tartozok a körülöttem lévők iránt, ezért teszteltetem magam” – írja. (Veres Pál / Facebook)

14:15 – Romániában kezdenek elfogyni a hatékony védekezés eszközei

Ha rövidesen nem születnek határozott intézkedések Romániában a koronavírus koordinálására, akkor a helyzet nemsokára kicsúszik a hatóságok ellenőrzése alól, az orvosoknak pedig maguknak kell majd dönteniük, hogy kit kezelnek és kit nem – közölte Virgil Musta, a temesvári Victor Babes járványkórház főorvosa szerdán. Az országban megdőlt a koronavírus-járvány valamennyi korábbi rekordja: csaknem háromezerre ugrott a napi esetszám, minden korábbinál több, 82 fertőzött halt meg egy nap alatt, tovább nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek és a súlyos esetek száma. Az utóbbi 24 órában 2958 embernél diagnosztizálták a koronavírust: ez – az előző naphoz hasonlóan – több mint 70 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. (MTI)

14:10 – Súlyosbodott a volt ukrán elnök állapota

Kétoldali tüdőgyulladással kezelik a kórházban Petro Porosenko volt ukrán elnököt, állapota a korábbiakhoz képest súlyosbodott. A koronavírussal megfertőződött Porosenko vére besűrűsödött, így az orvosok egyelőre nem tudnak mintát venni belőle elemzéshez, hogy kövessék betegségének lefolyását – közölte felesége, Marina Porosenko egy szerdai tévéműsorban.

Porosenko 2014-2019 között volt államfő és jelenleg az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője. Szeptember 29-én derült ki róla, hogy megfertőződött, és október 3-án került kórházba. Közben változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, az elmúlt napon már újabb rekordként 4753-mal 239 337-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 77 újabb halálos áldozattal 4597-re. Eddig 105 970-en gyógyultak meg, viszont már 128 770 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban. (MTI)

14:05 – Szigorítják az előírásokat Berlinben

Megszigorítják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat Berlinben a hét végétől, mert a fokozottan veszélyesnek ítélt határérték fölé gyorsult a vírus terjedése több belső kerületben. A szombattól egyelőre október végéig érvényes szabály szerint minden üzletnek (gyógyszertárakra nem vonatkozik) és vendéglátóhelynek zárva kell tartania 23 órától 6 óráig. A benzinkutak nyitva tarthatnak éjjel-nappal, de nem értékesíthetnek alkoholt 23 órától reggel 6-ig. Ebben az időszakban közterületen legfeljebb öt ember, magánterületen rendezett összejövetelen maximum huszonöt ember tartózkodhat együtt. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 2828 új fertőzöttet regisztráltak, a teszttel igazolt esetek száma így 306 086-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma 16-tal emelkedett, 9562-re. A reprodukciós ráta hétnapos mozgóátlaga 1,08-on áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 108 embernek adja át a vírust. (MTI)

13:59 – Koronavírus-fertőzött az ENSZ menekültügyi főbiztosa

Pozitív lett az ENSZ menekültügyi főbiztosának koronavírustesztje. Filippo Grandi a Twitteren közölte, hogy csak enyhe tünetei vannak. A politikus karanténba vonult, így otthonról dolgozik. Hangsúlyozta: mivel csak enyhe tünetei vannak, reménykedik a mielőbbi gyógyulásban. Grandi egyúttal felhívta a figyelmet a kézmosás, a távolságtartás és a maszkviselés fontosságára. (MTI)

13:55 – Tisztifőorvos: A járványügyi adatok indokolják a laborkapacitás növelését

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján Müller Cecília ismertette a napi adatokat, újságírói kérdésre válaszolva pedig elmondta, hogy a járványügyi adatok indokolják, hogy további laboratóriumok is bekapcsolódjanak a tesztek feldolgozásába. Egyrészt kapacitást növelnek – hiszen korábban voltak olyan kórházi laborok, akik a saját betegeiknek csinálták a teszteket csak, ők kibővítik –, másrészt további laborokat vonnak be, mondta. „Tegnap is újabb két labort jelöltünk ki, és folyamatban van egy nagy kapacitású labor bevonása is” – tette hozzá. (Telex)

13:45 – Amerikában már most többen haltak meg koronavírusban, mint az elmúlt öt influenzaszezonban összesen

Miután a koronavírussal megfertőződött amerikai elnök, Donald Trump azt állította egy Facebook-bejegyzésében, hogy a koronavírus sok népcsoport esetében kevésbé halálos, mint az influenza, a CNN fontosnak tartotta hangsúlyozni: ez egyszerűen nem igaz, a Covid-19 esetében ugyanis jól magasabb a halálozási arány, mint a szezonális influenavírus esetében. (CNN)

12:27 – Szlovák miniszterelnök: A hét hét végén már enyhülhet a járvány

Hiába nagyon magas a napi új fertőzöttek száma Szlovákiában, a szlovák miniszterelnök optimista. Abban bízik, hogy az október elején elrendelt óvintézkedések hatására már mérséklődhet a járvány a hét végén. A kormányfő a Twitteren azt írta, hogy a következő napokban a fertőzöttek számának további növekedésével számol, de a hét végén már enyhülhet a járvány, az október elején foganatosított óvintézkedések hatására. „Nagyon nehéz napok várnak ránk, és biztosan új rekordok jönnek. Személyesen arra számítok, hogy a múlt héten foganatosított védelmi intézkedések hatása a hét végén már megmutatkozhat” – áll Igor Matovic bejegyzésében. Szlovákiában a koronavírussal fertőzöttek száma 877-tel nőtt egy nap alatt. A vírus miatt nagyon terheltek az egészségügyi intézmények, a kassai egyetemi kórházban például ideiglenesen leállították a tervezett műtéteket. (MTI)

12:25 – 11 ezernél is több új napi fertőzött Oroszországban

11 115-tel 1 248 619-re emelkedett Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. A növekedés második napja haladja meg a 11 ezret. A május 11. óta mért eddigi maximumról, 11 615-ről kedden tettek bejelentést. A terjedés üteme 0,9 százalékos, az új esetek 27,2 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számában. (MTI)

11:25 – Csökken a járvány hevessége Izraelben

Tovább csökkent a koronavírus-járvány hevessége Izraelben, de még mindig több mint négyezer új fertőzöttet találtak kedden, és egy héttel meghosszabbították a rendkívüli járványhelyzetet. A szigorú szabályok ellenére ismét tömegek vonultak az utcákra és a kereszteződésekbe kedd este, és több száz helyi tüntetésen követelték Benjámin Netanjahu miniszterelnök távozását. (MTI)

10:20 – A fertőzésen átesettek közül sokan adnának vérplazmát

A koronavírus-fertőzésen átesettek közül sokan jelentkeztek vérplazmát adni az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) felhívására. Őket a következő napokban értesítik, hogy pontosan hol adhatnak vérplazmát. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanakkor valószínű, hogy tíz jelentkezőből egy vagy kettő, esetleg három lesz alkalmas arra, hogy plazmát adjon, mondta Nagy Sándor, a szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. (Kossuth Rádió/MTI)

9:46 – Gyorsabb és egyszerűbb tesztet fejlesztenek

Gyorsabban és egyszerűbben mutatja ki a koronavírust az az új, egylépéses PCR-teszt, amelyet egy magyar tulajdonú molekuláris diagnosztikai cég fejlesztett ki. Az új diagnosztikus eljárás tesztelésében Magyarországról a Semmelweis Egyetem vett részt. „A tesztet gyorsasága, valamint hatékonysága miatt a jövőben egyre növekvő számban fogjuk használni” – közölte Merkely Béla rektor. (Semmelweis Egyetem)

9:11 – Már 4500 körül a napi fertőzöttek száma Csehországban

Ez a szám majdnem hétszázzal nagyobb, mint az eddigi, múlt pénteki rekord. A járvány március eleji felbukkanása óta már több mint 90 ezer igazolt fertőzöttet regisztráltak Csehországban. Kedden tizenhárman haltak meg, ezzel a halálos áldozatok száma 794-re nőtt. (MTI)

8:32 – Kitört egy indonéziai tengerész a karanténból

Áttörte a koronavírus-járvány miatti karanténra kijelölt létesítmény falát és megszökött Dél-Koreában egy indonéziai tengerész, egy nappal elkülönítése vége előtt. A hatóságok szerint a szökevény vélhetően illegálisan akar az országban maradni. A koronavírustesztje egyébként negatív lett és az elzárás alatt sem mutatott tüneteket. (MTI)

8:13 – Folytatódik a Pihentesd a dokit! program

A járvány első hullámában csaknem négyszáz orvost, ápolót, mentőst segítettek ingyenes átmeneti lakáshoz. Alapkövetelmény, hogy a lakásokban legyen víz, gáz, fűtés, kényelmesen tudjanak aludni, tisztálkodni a dolgozók. (Magyar Hírlap)

7:58 – Mától 23 forgalmas csomópontban fertőtleníthetjük a kezünket

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tíz újabb helyszínen tett ki kézfertőtlenítő pontokat. Ezeket minden nap reggel hét és este hét között lehet használni. Többek között a kisföldalatti Oktogon és Mexikói út állomásánál, a 3-as metró Göncz Árpád városközpont és Lehel tér állomásánál, a 4-es metró Fővám tér és Újbuda-központ állomásánál találhatunk ilyen pontokat. (BKK)

7:56 – Újabb negatív rekord itthon: meghalt 24 beteg

Tizenheten hetven év felettiek, de van köztük egy 53 éves férfi is. A halálos áldozatok száma 877-re emelkedett.

7:45 – Megérkeztek a friss adatok

A világon 35 733 340 ember fertőződött meg, a halálos áldozatok száma 1 048 742, a gyógyultaké pedig 24 893 829 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai szerint. (MTI)

6:29 – A Pentagont is bevette a koronavírus

Karanténban van az amerikai vezérkari főnökök és a katonai csúcsvezetők jó része. Charles W. Ray admirálisnak, az amerikai parti őrség parancsnok-helyettesének vírustesztje pozitív lett, és ezért mindenki, aki kapcsolatba került vele, karanténba vonult. A parti őrség közleménye szerint az admirálisnak enyhe tünetei vannak. (MTI)

(Borítókép: Donald Trump amerikai elnököt ábrázoló órisáplakát, amelyen mielőbbi felépülést kívánnak neki a pristinai nemzetközi repülőtér közelében.
Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhema

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!