Tisztifőorvos: A járványügyi adatok indokolják a laborkapacitás növelését

2020. október 07. – 10:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs megtartotta szokásos tájékoztatóját szerdán is. Ezen Müller Cecília először elmondta a napi adatokat – ezeket itt tudja megnézni részletesebben –, majd elmondott néhány statisztikai adatot a járvány teljes időszakára is. De mindezek előtt a tisztifőorvos külön kitért a szerda reggeli adatokban szereplő 21 éves elhunytra: elmondta, gyors és tragikus betegségben halt meg az illető, „tulajdonképpen csak a laborvizsgálat igazolta a pozitivitást”, és nem gondolják, hogy a fertőzés volt a halál oka. „De Magyarországon mindenkit, aki meghalt és pozitívnak bizonyult valamikor is a tesztre, azt hozzászámítjuk a halálesetekhez” – mondta Müller.

A halálesetek általános adatairól elmondta, ott nagyjából leképeződik az általános országos megbetegedési arány a jellemző népbetegségeknél, úgymint szív- és érrendszeri megbetegedés, daganatos megbetegedés, cukorbetegség stb. 52 főnél nem volt társbetegség.

A járvány 40. hetéig érvényes adatok szerint 833 elhunytról lehet beszélni, a legtöbb elhunytat áprilisban regisztrálták, azon a héten 90-en haltak meg. Az elmúlt hetekben a 10 haláleset körüli szám felfelé indult el, a napi adatok 6 és 16 között változtak. A 40. héten 76 halál volt.

Az elhunytak átlagéletkora 76,4 év, a legfiatalabb 30, a legidősebb 103 éves volt a 40. hétig. A tisztifőorvos hozzátette, az átlagéletkor láthatóan csökkent az utóbbi időszakban.

Az összes fertőzött 2,6 százaléka halt meg, 70 év felett a nők, alatta a férfiak halálozási aránya magasabb.

Két újságírói kérdésre adtak ma választ. Az egyik kérdés arra vonatkozott, tervezik-e a laborkapacitás növelését, vagy elegendőnek tartják az akkreditált laborok számát, a másik pedig arra kérdezett rá, van-e már hazai tapasztalat a betegség hosszú távú hatásairól, megmaradó panaszokról.

Müller Cecília elmondta, a járványügyi adatok indokolják hogy további laboratóriumok is bekapcsolódjanak a tesztek feldolgozásába. Egyrészt a kapacitást növelnek – hiszen korábban voltak olyan kórházi laborok, akik a saját betegeiknek csinálták a teszteket csak, ők kibővítik –, másrészt további laborokat vonnak be, mondta. ó

„Tegnap is újabb két labort jelöltünk ki, és folyamatban van egy nagy kapacitású labor bevonása is”

– mondta a tisztifőorvos.

A betegség hosszú távú tapasztalataival kapcsolatban Müller arról beszélt, hogy egyre több a szakirodalmi anyag, amik megpróbálják felderíteni ezeket, de ezen információk többsége megerősítésre vár, és időközben is bővülnek folyamatosan.

Több helyen végeznek követéses vizsgálatokat, Magyarországon is, ahol az adott intézmények visszarendelik azokat a volt betegeket, akiket ott kezeltek.

Általánosságban elmondható, hogy 10 százalékánál azoknak, akik súlyosabban estek át a betegségen, fáradtság, gyengeségérzet és elnyúló gyógyulási szakasz figyelhető meg.