A Pentagont is bevette a koronavírus

2020. október 7. – 06:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karanténban van az amerikai vezérkari főnökök és a katonai csúcsvezetők jó része, idézte az MTI Jonathan Hoffmant, a Pentagon szóvivőjét.

Charles W. Ray admirálisnak, az amerikai parti őrség parancsnok-helyettesének vírustesztje pozitív lett, és ezért mindenki, aki kapcsolatba került vele, karanténba vonult. A parti őrség közleménye szerint az admirális fertőzésének enyhe tünetei vannak.

Karanténban van Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője, a helyettese, John Hyten tábornok, és önkéntes karanténba vonultak a szárazföldi haderő, a haditengerészet és a légierő parancsnokai is. Ugyancsak elkülönítette magát Paul Nakasone, a kiber-parancsnokság vezetője.

Mark Milley tábornok maszkot húz. Fotó: Kevin Lamarque / Reuters
Mark Milley tábornok maszkot húz. Fotó: Kevin Lamarque / Reuters

Hoffman szóvivő szerint nem tudni, hogy a parti őrség helyettes parancsnoka hol fertőződhetett meg. Kedden valamennyi, már karanténba vonult katonai vezetőn elvégezték a koronavírus-tesztet, de eddig mindegyik negatív lett, és senkin nem is jelentkeztek a fertőzés tünetei.

A legfelsőbb katonai vezetők körében eddig senki nem fertőződött meg, jóllehet az amerikai aktív és tartalékos haderőnél eddig több mint 47 ezer katonánál diagnosztizálták a vírusfertőzést, 625 katona kórházi kezelésre is szorult, és nyolcan belehaltak a fertőzés szövődményeibe.

A koronavírussal fertőzött Donald Trump állapotáról nincsenek megbízható információk. Pénteken kórházba szállították, számos kísérleti kezelést kapott, hétfőn viszont már visszatért a Fehér Házba. Orvosa a hét elején arról beszélt, hogy az elnök állapota javul, de még nincs kint a vízből, ennek ellenére Trump próbál erőt mutatni kifelé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!