Amerikában már most többen haltak meg koronavírusban, mint az elmúlt öt influenzaszezonban összesen

2020. október 7. – 12:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután a koronavírussal megfertőződött amerikai elnök, Donald Trump azt állította egy Facebook-bejegyzésében, hogy a koronavírus sok népcsoport esetében kevésbé halálos, mint az influenza, a CNN fontosnak tartotta hangsúlyozni: ez egyszerűen nem igaz, a Covid-19 esetében ugyanis jól magasabb a halálozási arány, mint a szezonális influenavírus esetében. Az új koronavírusba 8 hónap alatt több mint 210 700-an haltak bele az Egyesült Államokban, átlagolva ez azt jelenti, hogy naponta 867 halálos áldozata volt a vírusnak az első ismert koronavírus-haláleset, február hatodika óta.

(A Telex legfrissebb híreit ide kattintva érheti el!)

Influenzavírus miatt 22 000-en vesztettek életüket az Egyesült Államokban a legutóbbi szezonban. Az amerikai Betegség Kontrol és Megelőzési Központok tájékoztatása szerint az influenzaszezon időpontja nem stabil, ugyanakkor a legtöbb megbetegedés október és május között jellemző. Ha ezt a számot október 1. és május 31. közé napi bontásra átlagolva átszámítjuk, akkor napi átlag 91 halálozás jön ki a 8 hónapra vetítve.

Ezzel szemben a Covid-19-be 8 hónap alatt többen haltak bele, mintha az elmúlt öt influenzaszezon halálos áldozatainak számát összeadjuk. A koronavírus egyszerűen sokkal fertőzőbb az influenzánál, kutatások szerint egy koronavírusos átlagosan 1.28 embert tud megfertőzni, ám korlátozó intézkedések nélkül ez a szám 2-3 is lehet. A lappangási idő az influenza esetében viszonylag rövid, átlagosan 2 napon belül jelentkeznek a tünetek, míg a koronavírus esetében átlagosan 4-5 nap a jellemző, a fertőzőképesség pedig már az első tünetek előtt 48-72 órával fennállhat. A mérsékeltebb halálozási adatnál a vakcináról sem szabad elfeledkezni, hiszen míg influenzára van, addig koronavírusra még nem érhető el oltás.

A magyarországi helyzetről készült elemző cikkünket itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!