Gumikesztyűben járnak a magányos halál tanúi

„Egy fehér inges, középkorú férfi odakiabált nekem: tudsz lapátolni? Mondom, tudok. Van egy fehér inged meg fekete gatyád? Mondom, van. Oké, akkor délre legyél kész, jövök érted”

– így kezdte a temetkezési szakmát fiatalon nősült, kamaszkorból alig kinőtt családapaként 1991 májusában a R.I.P. Extrém Takarító Szolgálat mögött álló Csalai Ákos. Huszonöt évig dolgozott halottszállítóként, a temetkezési területről váltott pár éve az úgynevezett extrém takarításra. Azon az első, 1991-es tavaszi napon gödröt ásott, segített koporsót vinni, és a nap végén kapott 300 forintot, ami szép pénznek számított abban az időben, amikor – ahogy emlékszik – 20 forint volt egy cigaretta, és 9 egy sör.

Eleinte csak temetett. Halott embert nem is látott, mert mire ő odakerült, az elhunyt már bent volt a koporsóban. Az első holttest, amelyet neki kellett koporsóba tennie, egy tüdőrákos férfié volt. Ahogy teltek az évek, haladt a ranglétrán. Volt sírásó, szállító, 1996-ban saját halottszállító autót kapott, rakodóval. Mivel a halál sokszor váratlanul csap le, látta, ki hogy él. Elő-előfordult, hogy a halott, akihez hívták őket, egy hónapig hevert a lakásban, mire rátalált valaki. A kétezres évek elejétől motoszkált a fejében, hogy mi lesz azzal, ami az elhunyt után marad, miután ők eljönnek.

De a rengeteg munka miatt a gondolat egészen 2016-ig csak gondolat maradt. Akkor elege lett a temetkezési szakmából, és egy gerincsérv is a váltás irányába mozdította. Az extrém takarítási vállalkozást 2016 szeptember elsejével indította, és már abban a hónapban meg is kapta az első munkát.

2016-ban a 65 évesnél idősebb magyarok 31 százaléka lakott egyszemélyes háztartásban. Lényegében minden harmadik idős ember magányosan él Magyarországon, és minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy ebbe az élethelyzetbe kerül. Ahogy egy, az Esély című szociálpolitikai folyóiratban megjelent tanulmány rámutat, a jelenséghez a válások is hozzájárulnak.

Arra, hogy hányan halnak meg anélkül, hogy valaki utánuk maradó gyászolná őket, a köztemetések száma adhat egyfajta becslést. Köztemetésre akkor kerül sor, vagyis akkor gondoskodik az önkormányzat valakinek az eltemettetéséről, ha az illetőnek nem találják olyan hozzátartozóját, aki eltemettetné, vagy éppenséggel találnak ilyen embert ugyan, de az nem akarja vagy nem tudja vállalni az eltemettetést. A legutóbbi olyan évben, amiről adatunk van, 2020-ban, az országban 6532 köztemetés volt. Ez a szám évek óta nem nagyon változik.

Olyan megüresedő ingatlanból több száz akad évente, amely más örökös híján az államra száll. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől közérdekűadat-igényléssel kikértük a vonatkozó számokat. 2021-ben 1287 földterület, 875 épület, 208 lakás vagy helyiség és 270 építmény került hagyatékból állami tulajdonba. Az állam által megörökölt lakások száma évek óta évi kétszáz körül alakul.

Ha valaki úgy hal meg, hogy egy ideig senkinek nem tűnik fel a hiánya, a szomszédok végül egy ponton mégiscsak riasztani szokták a közös képviselőt vagy közvetlenül a rendőrséget. A szokásos ügymenet ilyenkor az, hogy a rendőrök megpróbálják elérni a hozzátartozókat, kimennek, ha muszáj, feltörik az ajtót, és megtalálják a lakásban a holttestet. Az extrém takarításra a megbízást legtöbbször a hozzátartozók adják, néha az önkormányzat vagy a közös képviselet.

A munkát a takarítócsapatok szeretik egyetlen nagy nekifutással, egy intenzív nap alatt elvégezni. A Káoszirtók Extrém Takarítószolgálat vezetője, Péczeliné Imre Erika szerint legtöbbször, úgymond, megszállják a lakást reggel, és délután négyre végeznek is.

Mire az extrém takarítók kiérnek, a holttest már rendszerint nincs ott. Ha hosszú ideig pihent háborítatlanul a holttest, és előrehaladott a bomlás, akkor a csontokat el szokták vinni, de hátramaradnak a testnedvek és általában a haj.

Nem a halál ténye az egyetlen olyan dolog, ami felkavarhatja ebben a szakmában az embert. „Rosszabb a helyzet, mint gondolná” – válaszolja Csalai Ákos, amikor a társadalmi közönyről kérdezem. Szerinte számtalan olyan eset van, amire „nincs mentség”. Például azé a nőé, akinek az édesanyját egy hónapba telt megtalálni Pesten. Szerinte az ilyesmit nem lehetne azzal megmagyarázni, hogy a családtagok messze laktak egymástól. „Élhetek én Mexikóban is, akkor viszont fogadok valakit, hogy kétnaponta menjen fel hozzá” – mondja. A konkrét esetben azonban szó sem volt több ezer kilométerről, egymással szemközti háztömbben lakott anya és lánya.

Dunaújvárosban egy idős asszony egy hétig maradt holtan a karosszékében, amelyben éppen üldögélt, amikor a halál érte, miközben a fia, a menye meg az unokája ott lakott ugyanazon a folyosón – 15 méterrel arrébb.

Csalai Ákos a vállalkozása elindításakor a nagyvárosokat célozta meg. Ott nagyobb potenciális esélyt látott arra, hogy igény mutatkozhat a munkájukra, mert ott – úgy tapasztalta – a magányos, idős emberekre még lépcsőházon belül sem igen figyelnek.

Szerinte falun még „csak-csak” előbb szól valaki, figyelik, füstöl-e a kémény, kint van-e még az ételhordó, amit nem vitt be Marika néni. „Ritkán vagyunk olyan helyeken falvakban, ahol elrothad az ember” – mondja. Ezzel szemben a tízemeletesekben szerinte sokan jutnak erre a sorsra. A szomszédok érzik a szagot, de nem tudják vagy nem akarják azonosítani, „inkább becsukják az ablakot, lehúzzák a redőnyt”.

„Sajnos egyre rosszabb a helyzet kis országunkban” – így látja a Káoszirtók vezetője is. Ők legtöbbször akkor kerülnek a helyszínre, az esetek 90 százalékában bérházakba, amikor három-, négy-, de akár hathetes holttestek után kell takarítani. Ő is azt mondja: igenis látják a házban, hogy nem jön-megy a szomszéd, feltűnik a szag, de csak akkor jeleznek, amikor már elviselhetetlen. Az oszlásnak indult holttest szagát nem lehet összetéveszteni semmivel sem, jegyzi meg.

Amikor aztán a szomszédok meglátják a takarítókat jönni-menni, dolgozni, meg-megszólítják őket. Volt, amikor Csalaiéknak nekiesett az egyikük, hogy a liftet is fertőtlenítsék, és tiszta legyen ám a korlát, nehogy összekenjék. „Én a megoldás vagyok, nem a probléma” – vágott vissza ő erre.

A Káoszirtók látják a szomszédok kíváncsiskodását, Péczeliné szerint olyan ez, mint a katasztrófaturizmus: „kukucskálnak, kérdezősködnek”. De a takarítók megtanulták már kezelni ezeket a helyzeteket, finoman, de határozottan szoktak szólni, hogy bármilyen kérdés van, forduljanak a hozzátartozókhoz.

„Jobban oda kellene figyelni egymásra is, és magunkra is: több társas kapcsolatot létesíteni, többet beszélgetni. Nem kell jóban lenni a szomszéddal, de ha látom azt, hogy nincs mozgás, és ha a másik szomszéd is azt mondja, hogy két napja nem látta, valaki nézzen már utána, mi van vele! Lehet, hogy csak elesett, és segítségre van szüksége” – mondja a Káoszirtók vezetője. Ő emlékszik is olyan konkrét esetre, amikor elvérzett valaki az otthonában, miután elesett, mert megsebesítette a fejét a tárgy, ami rázuhant. Ha idejében észrevette volna valaki, „lehet, hogy még most is élne”.

Az Ilan Kft. az egyik első extrém takarítással foglalkozó cég volt a magyar piacon. Az a tapasztalatuk, hogy Budapesten nagyobb igény van a szolgáltatásukra, mint vidéken. Ennek az oka a cég alapítója, Stumpf Andrea szerint egyrészt az, hogy a fővárosban rendszerint több idő telik el, mire felfedezik a holttestet, és hosszabb idő után a takarítás nagyobb feladat. Másrészt azt sejti az okok között, hogy vidéken talán többen állnak neki elvégezni saját maguk ezt a típusú munkát, falun „azért állatokat nevelnek, azokat leölik, feldolgozzák, megeszik, tőlük talán nem annyira áll távol ez a dolog, mint, mondjuk, egy belvárosi családtól”.

Budapesten a holttest megtalálásáig eltelt átlagos időt nagyjából két hétre teszi Stumpf Andrea. De volt olyan, akit fél év, sőt egy év után találtak meg, teszi hozzá. A legtöbb haláleset, amelyhez a Káoszirtókat végül kihívják, úgy történik, hogy az illető éjszaka felkel, mert rosszul érzi magát, elindul a fürdőbe, a konyhába, és összeesik útközben. A háttérben gyakran szív- és érrendszeri betegségek állnak, és sokszor az alkohol is rásegít a dologra.

Gyakori az önelhanyagolás, az úgynevezett Diogenész-szindróma, a hordóban lakó ókori bölcsről elnevezett állapot, amelyet a személyes higiénia elhanyagolása és a szociális élet leépülése jellemez. Azok, akik ebben szenvednek, nem törődnek már semmivel, nem figyelnek a táplálkozásra, a gyógyszerszedésre sem, nem járnak orvoshoz, nem akarnak beszélni már senkivel. A lakásukon is megmutatkozik ez az állapot.

„Látjuk a nyomait, ahogy csúsztak lefelé az emberek. Mi látjuk, hogy valamikor mi volt, hogy voltak álmai, céljai, de azt is, hogy egy ponton valami oknál fogva feladta” – mondja Péczeliné Erika.

Volt, amikor koszos, elhanyagolt lakásban drága kabátokat találtak a szekrénybeli vállfákon, és olyan csodálatosan szép tányérkészlet sorakozott a polcokon, amin lehetett látni, hogy a tulajdonosuk egykor nagyon igényes volt, adott magára.

A legtöbb helyen, ahol a Káoszirtók megfordulnak, nincs áram, nincs víz. Ez a cég vezetője szerint azért van, mert ahogy elkezdenek lecsúszni a lakók, először a számlák befizetését kezdik elhagyni. A szolgáltatásokat aztán egy idő után kikötik, ők pedig azok nélkül élnek akár évekig. Ilyen lakásokba az önkormányzat, a közös képviselet beavatkozására olyankor is el-eljutnak extrém takarítók, amikor a gazdájuk még életben van.

Azt látják, hogy több pszichiáterre, de mindenekelőtt több emberségre volna szükség, a gondok országosak, az idősotthonok tele vannak. A Káoszirtók miskolci cég, de hívásokat Budapestről, Debrecenből, a Balaton környékéről is kapnak. „Mindenhol vannak ilyen emberek, de nincsenek szem előtt, mint a hajléktalanok. Ők úgymond láthatatlanok” – mondja Péczeliné.

A hátramaradt tárgyakat illetően Csalai szerint a hozzátartozók rendszerint főleg ékszert meg pénzt keresnek először. Vannak, akik úgy kutatják a pénzt, hogy már ő érzi kellemetlenül magát, rendezkednek is, hogy ehhez vagy ahhoz a tárgyhoz ne nyúljanak a takarítók, amazt majd együtt nyissák fel. „Össze szoktunk nézni: Istenem” – mondja.

Péczeliné Erika szerint a hozzátartozók 95 százaléka azt kéri tőlük, hogy totálisan ürítsék ki, falig csupaszítsák le a lakást, mindent dobjanak ki, semmisítsenek meg. Nagyon kevesen kérnek el fotót, vagy, mondjuk, az elhunyt óráját emlékbe. A Káoszirtók nem feszegetik ezt, nem kérdezősködnek, mert „tépegetni a sebeket, az senkinek nem jó”. Van olyan hozzátartozó, aki be sem lép a lakásba. A gazdátlan tárgyakat végül ők is megsemmisítik. A talált dolgokról egyébként mindig szoktak leltárt készíteni, de az ingóságok között nemigen szoktak értékes dolgok lenni.

Az Ilan emberei félreteszik, dobozba gyűjtik, amiről azt gondolják, szükség lehet rá, és végül odaadják a hozzátartozónak. „Néha bele szoktak nézni a dobozba, és azt mondják, nem érdekli őket, ez szemét” – ilyenkor a dobozból hulladék lesz. Náluk is az a tapasztalat, hogy sokan csak üres ingatlant akarnak. Ők sajnálnák ilyenkor kidobni a szép bútorokat, könyveket, tányérokat – ezeket fel szokták ajánlani jótékony célra, kapcsolatban vannak egy állatvédő és egy hajléktalanokat segítő egyesülettel is.

A magányos halál után esetleg hátramaradó kisállatokra egyébként, ha nem fedezik fel őket idejében, szomorú vég vár. A hörcsögök, halak hamar elpusztulnak. A kutya és macska a szakemberek tapasztalata szerint egy hetet még úgy-ahogy kibír, de főleg nyáron, víz nélkül, mondjuk, egy felforrósodó panelban, az ő idejük is hamarabb lejár. És igen, előfordul, hogy az éhező állatok megkezdik a saját gazdájukat. Néha találnak a lakásokban bomló galambokat is: a madarak berepülnek egy betört ablakon, de kijutni már nem tudnak.

A Magányos halál című japán dokumentumfilmben, amelyet nemrég a Budapesti Dokumentumfilm Fesztiválon itthon is bemutattak, az extrém takarításból élő főszereplő a munkában szerzett élményei hatására erőfeszítéseket tesz azért, hogy felélessze kapcsolatát elidegenedett gyerekével.

Azokra, akik ebben a szakmában dolgoznak, nem tud nem hatni valamennyire a munkájuk. Csalai Ákos például azt mondja: „Az embereket én már nem nagyon díjazom, csak a családomat.” A többiek iránt közömbös, arra jutott, hogy a nagy részük önző.

A kérdésre, hogy mi az, ami a munkájában még felkavarja, Csalai azt mondja: amikor lárvák mozognak, hemzsegnek, és azokat kell összeszedni, az azért kemény. „Senki nem úgy fekszik le este, hogy meg fog halni. Mi látjuk, hogy mit főzött utoljára, hogy beáztatta a szennyest, hogy ott van a másnapi bevásárlólista. Néha úgy elgondolkodunk rajta, milyen múlandó az élet” – mondja a Káoszirtók vezetője. Ő azt is megfigyelte magán, hogy már nem ragaszkodik tárgyakhoz, csak a családjához. A tárgyfüggőségtől megszabadult. Túl sok kényszeres gyűjtögető lakását látta már, olyanokét, akik a rengeteg felhalmozott tárgy miatt már szinte kiszorultak a saját lakásukból. Volt, akit a ráborult dolgai öltek meg. Szerinte egyébként sokszor az van a háttérben, hogy ezek az emberek átélték a második világháborút, 1956-ot, tudják, milyen az, hogy nincs semmijük, ezért ragaszkodnak annyira mindenhez.

– mondja Péczeliné. Lassan nincs olyan hét, hogy ne legyen ilyen ügyük.

Az Ilan vezetője szerint az segít megbirkózni a munkájukkal járó pszichés teherrel, ha kibeszélik egymás között a dolgokat. Neki szerencséje van, családon belül is van értő hallgatósága: a férje rendőr. És jó az a tudat is, hogy a munkájával másoknak segít. „Nekünk nagyon fontos, hogy ez egy szolgáltatás ugyan, de nagy segítség a hozzátartozóknak, hogy nem nekik kell elvégezniük, amit még nekünk is nehéz sokszor” – mondja.

Egy gyors Google-kereséssel az ember pillanatok alatt talál körülbelül tucatnyi olyan magyar céget, amely elhunytak utáni takarítást vállal. Egy részük fő profilja a temetkezés, és amellett foglalkoznak olyan kapcsolódó szolgáltatásokkal is, mint például az elhunytak sminkelése – ezeknek a szolgáltatásoknak a sorában szokott szerepelni a takarítás is. A cégek egy másik csoportja takarításban utazik, és magánlakások, irodák takarítását éppúgy vállalja, mint a szintén extrém takarításnak számító, jókora fertőzésveszélyt jelentő galambürülék eltávolítását, kényszeres gyűjtögetők lakásainak rendbetételét vagy az elhunytak utáni munkát. És létezik olyan cég is a magyar piacon, amely kizárólag extrém takarítást végez.

Csalai Ákos netes apróhirdetésekkel kezdte, de a vállalkozásának ma már saját honlapja van, az ott olvasható összes szöveget maga fogalmazta. A legtöbb ilyen cég nagy hangsúlyt helyez a kommunikációra: a bemutatkozásában szereti kiemelni a diszkréciót, tisztelettudást, empátiát.

Abban nagy az egyetértés, hogy a piacon akadnak olyan cégek is, amelyek nem az elvárható profizmussal végzik ezt a munkát. Előfordul, hogy hiába volt meg elvben a takarítás, a szag egyre csak erősödik. Ilyenkor ki szokott derülni, hogy a testnedvek beszivárogtak a parketta alá, csak azt elmulasztották felszedni a nem eléggé felkészült, nem eléggé alapos takarítók. Ez nemcsak a szag miatt baj, hanem fertőzésveszéllyel is számolni kell.

2007-es alapításakor az Ilan Kft.-nek kezdetben egyszerűen magánlakások takarítása volt a profilja. „Az évek múltával, a külföldi trendeket követve és a hazai igényeket felmérve jutottunk arra az elhatározásra, hogy egy, hazánkban még ismeretlen takarítási szolgáltatást nyújtsunk megrendelőinknek. Ezen a területen úttörőként, a hatóságokkal szorosan együttműködve töltjük be ezt a piaci rést” – olvasható a honlapjukon. 2011-ben fogtak bele az extrém takarításba, az ötletet az alapító, Stumpf Andrea Amerikából hozta. Ő ott elvégzett egy tanfolyamot is, és azóta is figyeli az amerikai oldalakat, főleg a kommunikációjuk mikéntjét. Amerikai mintára van honlapjuk, blogjuk, Insta-oldaluk is.

Szerinte egyébként az extrém takarítás nem igazán egyeztethető össze a magánlakás-takarítással, ezért ma már csak az előbbivel foglalkozik. Ahogy mondja, ő sem érezné jól magát, ha egy halott utáni takarításból elmenne egy kisgyermekes családhoz takarítani. Ez nemcsak érzelmi, hanem higiéniai szempontból is kérdéseket vetne fel.

Elhunytak után takarítani csak némi hivatalos ügyintézés után lehet, de a terület azért nincs olyan nagyon alaposan körbebástyázva aprólékos szabályozással. Ahogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ megírta a Telex kérdésére: egyrészt minden veszélyes anyaggal végzett tevékenységet a kémiai biztonságról szóló törvény szerint elektronikus úton be kell jelenteni a telephely, illetve ennek hiánya esetén a székhely szerint illetékes egészségügyi államigazgatási szervnek. Másrészt a fertőzésveszélyes hulladékok veszélyes hulladéknak minősülnek, amelyek kezelését külön törvény és kormányrendelet szabályozza.

Elhunytak utáni takarításra külön teáor-szám viszont nincsen. Amikor Csalai Ákos beindította a vállalkozását, és bement egy kormányablakhoz azzal, hogy egyéni vállalkozó szeretne lenni, az ügyintéző fél óráig keresgélt a gépen, mit állítson be. Végül „általános takarítás és fertőtlenítés” címen megy a munka, a kiállított számlára pedig ráírja, hogy ilyen és ilyen nevű elhunyt után takarított.

Az amerikai extrém takarítók szorosan együttműködnek az ottani rendőrséggel és a tűzoltósággal is. Bár hasonló gondolat Magyarországon többekben is felmerült, a magyar rendőrség a meg nem engedett összefonódások látszatát is el akarja kerülni, ezért itt nincs nyitottság arra, hogy konkrét vállalkozót ajánljanak a hozzátartozóknak, amikor végül rátörik valakire az ajtót.

Volna egyébként igény arra, hogy alaposabban szabályozzák Magyarországon az extrém takarítást. Az Ilan vezetője például örülne, ha előírnának egy egészségügyi fertőtlenítő képzettséget, mert mindenkinek az lenne a jó, ha „ezt a tevékenységet olyan emberek és olyan cégek végeznék, akik és amelyek tényleg értenek hozzá”.

Előre meghirdetett fix árak ebben a szakmában nincsenek. A szakemberek ki szoktak menni a terepre, és egyedi árajánlatot adnak az egyedi jellemzők alapján. „Sokan kérdezik, hogy hát nem mindegy, hogy itt takarítunk vagy ott? Nem, nem mindegy, milyen felület. Tapéta? Csempe? Járólap? Szalagparketta?” – magyarázza az Ilan vezetője. A takarítóknak nemcsak speciális tisztítószerekre, kellékekre kell költeniük, hanem ott vannak a hulladék eltüntetésével kapcsolatos költségek is. Az emberi maradványok például veszélyes hulladéknak számítanak, az így szennyeződött tárgyak nem kerülhetnek általános hulladéklerakóba.

Hogy alakulnak akkor a költségek? Két példa:

• Ha friss vér van, és csak a fürdőszobában, ahol minden felület mosható, akkor akár 25 ezer forintból meglehet a munka.
• Az elhunyt elvérzett az egyik szobában, de nem sok helyre került vér, csak az ágyra meg a szőnyegre – kiszállással, lerakóban való elhelyezéssel 250 ezer forintot kértek végül el.

Szélsőségesebb esetben akár egymillió forint fölé is felmehet az ár.

Tétel egyébként költségoldalon az alkalmazottak oltása is. A munkával járó fertőzésveszély miatt Csalai Ákosnál például be vannak oltva az emberek hastífusz és más betegségek ellen. A Covid-világjárvány ebben a szakmában is éreztette a hatását. Felment a védőfelszerelések, például a gumikesztyűk ára, ahogyan a tisztítószereké is. Ezek pedig nem olyan szennyeződések, amikhez simán ecetes vízzel oda lehetne menni. Olyan nagyon meggazdagodni tehát nem lehet egy ilyen vállalkozásból, az Ilan árbevétele például a cégadatok szerint évek óta évi 10-12 millió forint körül alakul.

„A pénz nagy úr” – mondja Csalai. Ezt a típusú munkát muszáj megfizetni, és akit, mondjuk, lakáshitel nyom – neki van ilyen alkalmazottja –, az akkor is csinálja, ha hányingerrel küszködik közben. Vannak persze hozzátartozók, akik először maguk próbálják megoldani a takarítást, amikor meghallják az ijesztőnek tűnő árakat. Csalai szerint 90 százalékuk aztán mégis visszahívja a profi takarítókat.

Nem lehet előre megjósolni, ki alkalmas erre a munkára, és ki nem. Péczeliné Erika szerint nagyon nagy a szelekció. Van jelentkező, aki azt gondolja, hogy ő biztosan bírni fogja, de amikor kinyílik az ajtó, azt mondja: kösz, nem. És volt, akiről azt gondolták, biztos nem fogja bírni, de jól bírja.

Az Ilan Kft.-ben három ember végez extrém takarítást fixen, és ha nagyobb munka adódik, van még négy ember, akit hívni szoktak. Stumpf Andrea szerint az emberek fantáziáját foglalkoztatja ez a fajta munka. Ő a leendő új munkatársaktól mindig azt szokta kérni, jöjjön el, nézze meg először, mert azért más elképzelni, és más egy két hónapos halott után bemenni egy lakásba, ahol bogarak, kukacok vannak, szag van, amit a maszkon keresztül is érezni. Sokan elbuknak ennél az első próbálkozáskor.

Az extrém takarító csapatokba viszont nagyon kellenek a férfiak is, mert amikor fel kell szedni a parkettát vagy nehéz bútorokat kell mozgatni, szükség van a férfierőre.

A kérdésre, hogy neki milyen volt az első, Stumpf Andrea rögtön rávágja: „Szörnyű.” A harmadik kerületbe, panellakásba hívták őket: egy idős nő, aki inzulinos volt, és kanülön keresztül injekciózta magát, elvérzett. Gyorsan megtalálták a hozzátartozói, de a lakás sok helyiségében volt vér, a legtöbb az icipici fürdőszobában.

„Olyan van, hogy ki kell jönni. De olyan nincsen, hogy nem csináljuk meg” – mondja.