A multimilliárd eurós üzlet, ahol az idősek élete a tét
A multimilliárd eurós üzlet, ahol az idősek élete a tét
Illlusztráció: Investigate Europe

A multimilliárd eurós üzlet, ahol az idősek élete a tét

2021. július 16. – 09:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hogyan lesz bomba üzlet az európai szinten is vészesen alulfinanszírozott idősellátásból? Miközben Magyarországon tragikus állapotban van az idősotthoni ellátás, Európa-szerte hatalmas profitot termelnek ebből multinacionális cégek. A helyzet visszássága, hogy ezeknél a cégeknél éppen abból lesz nyereség, hogy gyakran méltatlan körülményeket teremtenek mind az időseknek, mind a dolgozóknak. Az ellátásból sokszor elhanyagolás lesz, mert a főleg kelet-európai ápolókra akkora terhet pakolnak a munkáltatók, amit alig bírnak el. Az Investigate Europe nyomozása.

A Telex működését olvasóink támogatásai biztosítják. Legyél te is a támogatónk!

Gerda Kroll időskorára vak és cukorbeteg lett, a családja már nem tudott róla gondoskodni, ezért 2013 márciusában egy észak-nyugat-németországi idősotthonra bízták. Az otthonba lépve egy zongora, virágok és növények fogadták a látogatókat, akár csak egy hotel lobbyjában, emlékezett vissza Margret Stehmeier, Gerda Kroll lánya. 2014 őszén azonban eltűnt a zongora és a növények, a falakat pedig lecsupaszították. Ekkor vette át az otthont a francia Orpea, Európa legnagyobb, idősgondozásban utazó multija.

Kilenc gondozó gyorsan felmondott, a helyükre ideiglenes alkalmazottakat vettek fel. „Eltűnt az emberi oldala az otthonnak. Az ellátás színvonala egyre rosszabb és rosszabb lett” – idézte fel Margret. Jól emlékszik rá, amikor először találkozott az új stílussal: korábban csevegtek vele a gondozók, az orpeás időkben már csak azt látta, hogy rohannak ápolttól ápoltig frusztráltan, kapkodva és csapkodva.

Általánossá vált a munkaerőhiány, egyszer a betegfelvételt is befagyasztották: hiába voltak üres ágyak, nem tudtak elég gondozót alkalmazni, mesélte Margret, akit megdöbbentett, hogy egyszer arra ért be látogatóba, hogy egy mentálisan teljesen tiszta férfi üvöltött, hogy senki nem foglalkozik vele, nem teszik tisztába. Amikor legközelebb ment, a férfi ismét üvöltött, de akkor már a rendőrséget is kihívta.

2019 nyarára Gerda állapota tovább romlott, egy törött csigolya miatt az idős vak nő már csak tolószékkel tudott közlekedni. Komoly fájdalmaira rengeteg gyógyszert kapott, de tartotta magát, amennyire tudta. Ősszel elkapott egy hasmenéses vírust is: „Az anyámat nem mosdatták és nem gondozták. Szörnyű felfekvése lett” – emlékezett vissza a lánya, aki már csak az édesanyja halála után látta a testén a tenyérnyi nyílt sebet a keresztcsontján. „Gyerekem, már nem bírom tovább” – mondta Margretnek az anya, ami után meg is emelték a fájdalomcsillapító-adagját.

Az idős nő a kínok miatt megtagadta az evést és az ivást, egy szombati napon, 2019. november 30-án hunyt el az idősotthonban. Margretet csak hétfőn értesítették levélben, amihez mellékeltek egy fotót, amit az otthon egyik dolgozója készített az idős nőről a halála előtt. Margret azt mondta, a mai napig sírva fakad, ha erre gondol: „Embertelen az a szenvedés, amit az édesanyámnak át kellett élnie”. Az Orpea elismerte, hogy az eset miatt belső ellenőrzést folytattak. Nem tártak fel semmilyen hibát vagy hiányosságot.

Vénülő Európa

Európa rohamosan öregszik: 2020-ban minden ötödik európai volt 65 éven felüli, az évszázad végére pedig minden harmadik lesz ennél idősebb az előrejelzések szerint. Dominique Verté, a brüsszeli Free University gerontológusprofesszora úgy számolt, hogy 2050-re megtriplázódik a 80 év feletti lakosság: „Ezek a folyamatok hatalmas nyomást helyeznek majd az idősellátásra, háborúzni fognak a szakképzett dolgozókért. 2050-re kétmillióval kevesebb gondozó lesz Európában, mint kellene” – szerinte az évszázad közepére meg kellene duplázni az idősellátásra fordított büdzsét, hogy ne omoljon össze a rendszer.

A kiadások nem elégségesek, hiába tűnnek nagynak: az OECD által vizsgált 25 európai országban átlagosan csak a GDP 1,1 százalékát költötték idősgondozásra 2018-ban. Magyarország a lista végén kullog 0,2 százalékkal, csak Görögország és Szlovákia van mögöttünk.

Az OECD adatbázisa szerint az éllovas skandináv és Benelux-államokban még GDP-arányosan is több mint tízszer többet költenek idősgondozásra, mint Magyarországon, amikor pedig az abszolút számokat nézzük, akkor még nagyobbá válnak a különbségek. A 25 országban összesen 218,8 milliárd euró állami pénzt költöttek idősgondozásra, amihez Magyarország 315 millió euróval járult hozzá 2018-ban: ez alig haladja meg a teljes összeg 1 ezrelékét.

Az európai idősellátást főleg közpénzből tartják fent, az összes kiadás 77,5 százaléka állami forrás. Több más országhoz hasonlóan, Magyarországon a 90 százalékot is meghaladja a kormányzati költések aránya. Ebből következően az idősellátás állapota is főleg a kormányok felelőssége, még ha igyekeznek is letolni magukról ezt a feladatot, de erről majd később.

Pedig a feladat nagy, és már csak nagyobb lesz. Jelenleg 6,4 millióan dolgoznak a területen, és körülbelül 3,5 millió európai él idősotthonokban, ami a 65 év felettiek 4 százalékát jelenti. A magyar adatok hasonlóak: az 1,8 millió idős 3 százaléka él otthonokban. Ez azonban messze elmarad a kereslettől, ugyanis az Európai Bizottság friss tanulmánya szerint 30,8 millió európai igényelne idősotthoni ellátást és 2050-re már a 38 milliót is meg fogja haladni a számuk.

A multik felfalják a piacot

AGerda Krolléhoz hasonló történetek egyáltalán nem ritkák azokban az országokban sem, ahol a magyarországinál jóval többet költenek idősellátásra. Az Investigate Europe Spanyolországtól Svédországig, Görögországtól Nagy-Britanniáig gyűjtött ezt alátámasztó beszámolókat. A nyomozásunkból pedig úgy tűnik, hogy az ehhez hasonló személyes tragédiák okai strukturálisak, az idősgondozás vészes alulfinanszírozásában gyökereznek. Ezt tetézik az Orpea és más multik profitmaximalizálási gyakorlatai, ugyanis a kormányzati támogatásokból és térítési díjakból befolyó pénzt nem az ellátás színvonalának emelésére fordítják, hanem inkább nyereségként kiveszik, illetve a cég értékét növelik belőle, ezzel kedvezve a befektetőknek. Magyarországon – egyelőre – nem jelentek meg multik az idősellátásban, de számos EU-tagállamban ez már jellemző gyakorlat, és a hatásai is jól látszanak.

Ami az egyik oldalon romló ellátást és munkakörülményeket jelent, az a másik oldalon több milliárd eurós profitként realizálódik.

„El kell döntenünk társadalomként: valóban a magánprofitok szolgálatába kell állítanunk az idősgondozást?” – tette fel a kérdést Matthias Gruß, az egyik legnagyobb német szakszervezet, a Ver.di titkára. Magnus Marsdalnak, a Manifest nevű baloldali norvég think-tank igazgatójának határozott nem a válasza: „Elképesztő, hogy hagytuk növekedni ezt a rákot a jóléti társadalmak szívében. Az emberek ezt biztosan nem akarják.”

Akárhány szakértővel beszéltünk, a Marsdalnál kevésbé baloldaliak is hasonló véleményen voltak, esetleg a megfogalmazásuk volt kevésbé éles. Az európai kormányok viszont hagyják terjeszkedni ezeket az idősgondozásra specializálódó multicégeket, sőt, még támogatják is őket, arra hivatkozva, hogy terhet vesznek le az állami ellátórendszerről. „Ezt a kormányzatok felelősségének látom, mert a piac próbál mindenhova benyomulni, ahova csak tud, ha hagyják. Az állam tolja át a felelősséget a for-profit szektorra, ez a legkönnyebb, elvitetik az egész balhét a for-profitokkal, de a cső végén az idősek és az ápolók szenvednek” – vont mérleget Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítója, aki jelenleg az Egyesült Királyságban dolgozik házi gondozóként. A cégek pedig nem szégyenlősek: az Investigate Europe adatgyűjtéséből kiderült, hogy a legnagyobb multinacionális cégeknek már 5388 idősotthonuk volt tavaly. Ezekben 450 ezernél is több idős emberről gondoskodnak, ami körülbelül Pozsony lakosságának felel meg.

A for-profit szektor a 2008-as gazdasági válságnak és az azt követő eurókrízisnek köszönhetően kapott lendületet. A megszorító intézkedések az idősellátásra fordított kormányzati költéseket sem kerülték el, az Egyesült Királyságban, ahol 2019-ben a legmagasabb volt a for-profitok aránya egész Európában (84 százalék), még mindig nem érik el ezek a kiadások a 2010-es szintet sem. Ezzel párhuzamosan ugyanabban az évben a szektorban működő nagyobb és közepes brit cégek adózás előtti nyeresége elérte az 1 milliárd fontot (413 milliárd forintot).

Nagy-Britannia után Spanyolország (81 százalék), Németország (43 százalék), Olaszország (26 százalék), majd Franciaország jön a sorban (24 százalék). Magyarország a maga 0,01 százalékával látványosan kilóg ebből a sorból, még a régióban is. A kisebb halakat elkezdték felzabálni a nagyobb, multinacionális halak. Mint a táblázatban látható, a csúcson francia, német és brit cégek tanyáznak. Ezek a cégek a terület drámai alulfinanszírozottsága ellenére, az otthonok egy kézbe terelésével sok milliárd eurós biznisszé formálták az idősgondozást: az egyre nagyobb kereslet (az öregedő lakosság, akiket egyre kevesebben tudnak otthon gondozni) és az alacsony kockázat (az a sok milliárd euró, amit a kormányok pumpálnak a szektorba) úgy vonzotta a tőkét, mint fény a rovarokat.

Elég rápillantani a piacvezető Orpea számaira. A cég 1989-ben maroknyi idősotthonnal indult, ma már ezernél többet birtokol, amelyeknek 85 ezernél több bentlakójuk van 14 országban. A társaság értéke 2014 óta bőven megtriplázódott a párizsi tőzsdén: 2,7 milliárdról 9,3 milliárd euróra nőtt 2020-ra.

A multik alapvetően két eltérő üzleti modellt alkalmaznak. Például az Orpea és a Korian tőzsdei cégek, sok részvényes tulajdonolja őket. Ezzel párhuzamosan azonban egyre több és több magántőkealap is megjelent a piacon. Az alapok stratégiája, hogy mindenféle szektorban vásárolnak cégeket azzal a céllal, hogy jellemzően 4-7 év után profittal túladjanak rajtuk. Ennek eléréséhez a magántőkealapok megjelenése után általános a költségek megvágása, ami gyakran alkalmazottak elbocsátását jelenti. Az Investigate Europe összesítése szerint 30 magántőkealap összesen 2834 idősotthonban érdekelt Európában, ezekben közel 200 ezren laknak, csak Németországban 57 ezren.

Erős jelzések utalnak arra, hogy a profit növelését az Orpea is a kiadások és a bérek megvágásával éri el. Szakértők hüvelykujjszabálya szerint egy otthon bevételének körülbelül a 70 százalékát kell a személyzetre költeni ahhoz, hogy jó minőségű legyen az ellátás. Az Orpea beszámolói szerint ez az arány alig éri el az 50-55 százalékot.

„A kevés személyzet relatív. Megfelelünk az elvárt gondozó/ápolt-aránynak” – nyilatkozta az Investigate Europe-nak Erik Hamann, az Orpea német leányvállalatának vezérigazgatója. Hamann hozzátette, hogy mindenkinek a minimálbér felett fizetnek, szerinte a „rossz fizetés is relatív”. Valamint azt is kifejtette, hogy viszonylag kevés osztalékot fizetnek a befektetőiknek, miközben rengeteget fektetnek be régi német idősotthonok megvásárlásába és felújításába, tehát értéket teremtenek. Ezeket azonban nem mindenki gondolja így, és ezzel Margret Stehmeier nincs egyedül.

Túlterhelt gondozók, ki nem fizetett napok, szorongatott szakszervezetek

A túl sok ápoltra panaszkodott G., aki Olaszországban dolgozott az Orpeának: „Ne fárasszanak azzal, hogy milyen jól menő, a tőzsdén jegyzett multinacionális cégről van szó, amikor vasárnap reggelente azzal szembesülök, hogy egyedül kell 21 emberre vigyáznom. Ugyanis ez volt az általános” – mesélte. Ausztriában egy jelentés is készült a SeneCura nevű, az Orpea által tulajdonolt cég egyik otthonáról, miután több alkalmazott panaszkodott arra, hogy milyen kevesen vannak az ápoltakhoz viszonyítva. A dokumentumban arról írtak, hogy „a bentlakók élete komoly veszélyben van”.

De nem csak az elégtelen személyzet a gond. Nicolas, a korábban az Orpeának dolgozó ápoló arra panaszkodott, hogy teljes havi fizetése helyett csak annyi napot fizettek ki neki, amit valóban ledolgozott, mert nem voltak hajlandók máshogy alkalmazni. A francia szakszervezetis idősgondozó, Mickaelle Rigodon régóta küzd azért, hogy a vasárnapi munkanapjaikért is megkapják a bérüket a cég alkalmazottjai. Az ehhez hasonló panaszokat viszont a cég igyekszik elnémítani: Franciaországban botrány és bírósági ügy is lett abból, hogy az Orpea három munka nélküli színészt fogadott fel, hogy az otthonokban dolgozónak kiadva magukat kémkedjenek az alkalmazottak után és épüljenek be a szakszervezetbe.

Az Orpeának emellett hosszú lajstroma van arról is, hogy miként igyekszik akadályozni a szakszervezeteket. Mickaelle Rigodon azt is állította, hogy jobb beosztást és a lányának állást kínáltak, ha kilép a szakszervezetből. Lengyelországban tiltakoztak is a cég ellen, miután kirúgták Anna Bacia ápolót, akinek az egyetlen bűne a szakszervezeti tagsága volt. A tüntetések hatására őt később újra alkalmazták.

„A munkavállalókat szimplán csak költségként kezelik. Nem fektetnek HR-be, ami nagyon nehézzé teszi velük a rendes párbeszédet munkakörülményekről, fizetésekről vagy bármi másról” – mondta Johan Van Eeghem, a belga ABVV szakszervezet képviselője.

Az Orpea viselkedése azonban nem egyedüli, a többi cégről is hasonlókat meséltek. „Nagyon sok a panasz az állami otthonokra is, szerintem katasztrofális a helyzet. A for-profit otthonokban ráadásul azáltal, hogy minden fityinget le akarnak húzni nyereségként, még rosszabb lesz a helyzet” – mondta Milánkovics Kinga, amit Európa-szerte visszhangoztak interjúalanyaink, egyedül a kisebb, családias otthonokra mondták, hogy megfelelően működnek.

Az idősotthonokat üzemeltető európai cégek top 5-jében helyet foglaló DomusViről Sonia Jalda és Maribel Barreiro, a TRGEA (a spanyol idősotthonokban dolgozók szövetsége) alapítói meséltek. „Amint átvették a korábban állami fenntartású galiciai otthont, rögtön egy találkozót kezdeményeztek. Hétköznapi nappali műszakokat ajánlottak, ezzel próbáltak megvenni, de nem jött be nekik” – idézte fel Sonia Jalda. Maribel Barreiro ehhez hozzátette, hogy a DomusVi más otthonaiból olyan jelzéseket kaptak, hogy nem is engedik a dolgozókat szakszervezetbe belépni vagy azt alapítani.

A galiciai otthonban a multi bejövetele után kirúgások kezdődtek: takarítók, gondozók, ápolók és egy sofőr is repült. „Manapság már fel sem tűnik, ha egy 15 fős műszakból négyen hiányoznak, és nincs helyettesítés, megszoktuk” – mesélték. Azt is megszokták, hogy a menü változatossága a múlté, és már csak a legolcsóbb húsokból főznek a gondozottaknak, viszont elfogadni nem tudják, mert szakmájukból kifolyólag tudják, hogy a szegényes étrend rossz hatással van az idősek állapotára is.

Sonia Jalda azt is bemutatta, hogy a sok kicsi, sokra megy mit jelent egy DomusVihez hasonló multi esetében, miért igyekeznek minden fillért megfogni. „Szakszervezetisként ráláthattunk a könyvelésre. Átlagosan 40 eurócentet spórolnak óránként egy éjszakai műszakban a dolgozók bérén, ami egy otthonra számolva 60 ezer eurót jelent éves szinten. 32 otthona van Spanyolországban a DomusVinek, így ez a kis spórolás összesen 2 millió eurót hoz nekik.”

Az egyik magyar ápolónak akkor lett elege, amikor száz embert kellett pelenkáznia

Más ágazatokhoz hasonlóan az idősgondozásban is jelentős bérkülönbségek vannak a keleti és a nyugati országok között. „Magyarországon a szociális szektorban a legalacsonyabbak az átlagbérek, 200 ezer forint körüli nettó az átlagos” – mondta Gyarmati Andrea szociológus, akinek az idősellátás a kutatási területe. Szerinte a KSH által közölt jóval alacsonyabb átlagbér úgy jött ki, hogy abba beleszámolták a szociális ágazatban dolgozó körülbelül 100 ezer közfoglalkoztatottat is.

Németországban – ahová sok magyar ápoló, gondozó ment dolgozni – ezzel szemben havi 1300–1500 eurós (470–540 ezer forintos) kezdőbérekről számoltak be a nekünk nyilatkozók. A magyar ápolónők elmondása alapján ez a jelentős bérkülönbség és a nyugatinál rosszabb magyar állapotok járultak hozzá ahhoz, hogy elhagyják az országot. Azonban ők sem festettek kedvezőbb képet.

„Annyira szörnyű volt minden, hogy az éj leple alatt szöktünk el. Rendeltünk egy telekocsit, csak akkor írtuk meg a felmondást, amikor hazaértünk” – mesélte Emese, hogyan hagyták ott lányával, Orsolyával a munkahelyüket, egy német idősotthont.

„Az a baj az idősotthonokban, hogy nagyon sok az ápolt, és nagyon kevés a gondozó. Iszonyú sokat dolgoztunk, szinte szünet nélkül. Azért kezdtem el újra cigarettázni, mert láttam, hogy ameddig valaki cigizik, legalább addig nem kell dolgoznia” – magyarázta hirtelen távozását a középkorú nő, aki korábban 19 évig dolgozott szakápolóként sebészeten Magyarországon. Nem lehet rá azt mondani, hogy könnyen elmenekül a nehéz helyzetek elől, de a másodmagával vitt éjszakai műszakokban száz idős ember többszöri pelenkázása már neki is sok volt.

„Rájöttek, hogy gyors és terhelhető vagyok: eleinte csak annyit kértek, hogy itt segíts már be egy kicsit, ott segíts már be egy kicsit. Először csak 5 embert bíztak rám, abból lett 7-8, aztán 10, 20, végül egy egész emeletet egyedül kellett csinálnom. Ha segítséget kértem, úgy néztek rám, mint egy gyilkosra” – mondta Orsolya, aki egy újabb otthonban próbálkozott, miután édesanyjával éjszaka megszöktek az előző munkahelyéről. Ez az otthon a Németországban 98 intézményt üzemeltető Kursanához tartozott.

„A felszerelés katasztrofálisan szörnyű volt, a semmiből kell dolgozni, úgy meg elég nehézkes. Néha pelenkát is az egyik betegről kellett átrakni a másikra. Körülbelül egy évig voltam ott, végül felmondtam, mert az utolsó hónapok a pokolnál is rosszabbak voltak, és nem bírtam tovább, az egészségem is ráment. Akárhányszor túlóráztam, a fizetési papíromon mindig az volt, hogy mínusz óráim vannak. Örültem, ha 800 eurót (280 ezer forintnak megfelelő összeget) kaptam, ami még a minimálbér sem volt, itt kerestem a legkevesebbet, közben szinte minden nap menni kellett dolgozni” – mesélte Orsolya, aki az otthonból végül egy tányértörős jelent után távozott. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy „a szakápoló kitalálta, hogy a kutyájának születésnapja van, és neki el kell menni. Otthagyott egyedül 40 emberre, hogy adjam be a gyógyszert, az inzulint, kössem be ennek-annak a kezét, lábát, én fektessek le egyedül mindenkit.”

Erika a magyar idősotthonokban eltöltött hosszú évek után döntött úgy 2012-ben, hogy Ausztriában próbál szerencsét, majd Németországba ment idősotthonokba dolgozni.

„Egyre rosszabbak lettek itthon a körülmények, még az éjszakai takarítót is elküldték, az éjszakai nővérnek kellett takarítania. Volt olyan, hogy egy szivaccsal kellett lemosni tíz embert, de erről tilos volt beszélni”

– mesélte az ápolónő. „Németországot ezzel össze sem lehet hasonlítani, a páciensek háromszor kaptak enni, három menüből választhattak” – magyarázta Erika, akinek a magyarhoz viszonyítva jók a német tapasztalatai, amiből látszik, hogy természetesen nem mindenhol szörnyű a helyzet. Elmesélte, hogy az ő édesanyja is idősotthonba került, és amikor hazajött meglátogatni, sírva fakadt: „Öt vaságy volt bezsúfolva egy szobába, mint régen az állami gondozásban”.

Mónika, aki évtizedekig dolgozott magyar idősotthonokban, szintén Németországba került, azonban egy kisebb for-profit otthonba Bajororországba. Az ellátás színvonala szerinte itt rendben van, de három gondozóra itt is jut 20 lakó. Neki főleg azzal van baja, hogy „nem védik megfelelően az ápolók testi épségét. A demensek persze betegek, nem lehet haragudni rájuk, de nagyon nehéz velük. Van egy néni, aki rúg, karmol, harap, pedig csak a pelenkát cserélem ki alatta. Ezért az a 2010 euró kurva kevés, ebből a számlámon 1130 euró marad, miután a szállás díját is befizetem. 1130 euró kurva kevés azért, hogy közben ütnek, rúgnak, harapnak.”

Arról is beszélt, hogy „echte német, aki van, az mind középvezető. Nekik ez nem munka, a német nem szívesen mossa a segget.” A többi interjúalanyunk ugyanezt mondta: német kollégáik elvétve akadnak, a gondozói munkát vendégmunkások és bevándorlók végzik, a született németek szinte kizárólag a vezetésben dolgoznak.

Az idősotthon címén luxusapartmanokat üzemeltető Augustinum Residenznek dolgozó Csilla még jobban érzi a bőrén, hogy mit jelent ápolóként dolgozni, miközben a gondozottjai euróezreket fizetnek havonta a szolgáltatásért: „Van, aki 9 euró bruttóért dolgozik, itt is ki lehet zsákmányolni az embereket. A játék inkább a mi bőrünkre megy, mint az ellátottakéra. De szakmailag is vannak dolgok, amitől sikítani tudnék, mert előfordul, hogy kórházi kezelésre szoruló beteg ember még mindig itt van nálunk. Szerintem ez nem etikus, mert nagyon pénzközpontú” – magyarázta Csilla, aki szerint pusztán a nyereségért tartanak bent náluk embereket halálukig, ahelyett, hogy kórházakba adnák őket.

A sokéves tapasztalattal kiutazó ápolónőket az is zavarja, hogy képzettségük elismerése előtt teljesen, de valamennyire azután is úgy kezelik, mintha pályakezdők lennének. „Több vérnyomást mértem, mint ezek itt összesen, vénázok, de mégsem csinálhatom azt, amit jól megtanultam. Egy segédápoló is felhatalmazva érzi magát, hogy ellenőrizzen, mert nem fogadják el a végzettségemet” – mesélte Mónika.

Ezt a stresszt súlyosbítja, hogy a nőknek a családjuktól messze kell dolgozniuk. A legtöbbjüknél ugyanis kényszerből (devizahitel, család támogatása, nagyobb kiadás fedezése) következett az országváltás. Emese például csak addig akar maradni, ameddig a legkisebb fia végez a Corvinuson, de minden napja keserves: „Akik otthon maradnak, mindig jönnek azzal, hogy mi mennyit keresünk. De ha nem olyanok lettek volna a családi körülmények otthon, hogy muszáj lett volna kijönnöm, akkor soha nem jöttem volna, és ha nem kellene támogatni az otthoniakat, akkor már réges-rég abbahagytam volna, mert ez a lelki összetörése az embernek. Amit itt ez az egész minden okozott, az pénzzel nem kifejezhető.”

A kontroll teljes hiánya

Hogyan történhet meg mindez? – teszi fel valószínűleg mindenki a kérdést. A válasz meglehetősen egyszerű, mégis zavarba ejtő: úgy tűnik, hogy Európa-szerte úgy gondolják a kormányok, hogy állami szinten eleget tesznek, és a piac majd megoldja a helyzetet. Ezt bizonyítja, hogy az idősotthonok ellenőrzésére sem biztosítanak elégséges forrást, mintha azt mondanák, oldják meg a fenntartók, ahogy tudják, a színvonal mindegy.

Torino környékén 1-2 ellenőrnek kellene 400 idősotthonra figyelnie. A teljes Galiciára heten jutnak. De még a kevés rossz példával szolgáló Norvégiából is számoltak be olyanról, hogy egy multik által üzemeltetett stavangeri otthont egyszer sem ellenőriztek az elmúlt 14 évben.

Ha történik is ellenőrzés, gyakran hetekkel előre szólnak, Olaszországtól Franciaországon át Svédországig jelezték ezt többen. Ha pedig problémákat találnak, Magyarországhoz hasonlóan sok helyen (így Lengyelországban és Görögországban például) papíron ellenőriznek, és a valóságot figyelmen kívül hagyják, mert az ellenőr is tisztában van vele, hogy a szabályoknak megfelelően nem működhet a rendszer.

„Szeretnénk látni, hogy a döntéshozók több figyelmet szentelnek a gondozók munkakörülményeinek, mert általában elmondható, hogy ha egy gondozó rosszul van fizetve, alul van képezve, nincs elég ideje az ápoltakra, akkor képtelen lesz jó minőségű ellátást nyújtani” – mondta ki a nyilvánvalót Matt Egan, a brit Unison szakszervezet képviselője. John Moulton brit kockázatitőke-befektető, a Better Capital ügyvezetője ehhez hozzátette, hogy „csak a tisztességes ellenőrzés ad hatalmat a döntéshozók kezébe ahhoz, hogy hatalmuk legyen a cégek felett”. A kormányokat viszont ez mintha egyáltalán nem érdekelné.

A helyzet visszássága, hogy a multik úgy termelnek profitot, hogy ugyanazt a szolgáltatást többnyire drágábban nyújtják, mint az állam, mégis alacsonyabb színvonalon, az európai kormányok pedig tapsolnak ehhez. Ahelyett, hogy saját vállaikra vennék a feladatot, cégeknek osztanak közpénzt arra, hogy nyereséget termeljenek, miközben milliók maradnak ellátatlanul. És ezen a színvonalon is csak a kelet-európai és bevándorló munkaerő kizsákmányolásának árán működik úgy-ahogy az idősellátás.

Magyarországon az egyház nyomul, de a helyzet tarthatatlan

A rendszer üzenetét Kováts Eszter politológus a magyar helyzetre vonatkozóan így fogalmazta meg: „Aki szegény, az haljon meg alulfinanszírozott államiban, vagy gondozás nélkül otthon. Akinek van pénze, menjen magánba vagy fogadjon bentlakásos gondozót.” Ha ezen az úton megy tovább Magyarország, szerinte más kimenet nem lehetséges, az állami és a privát rendszerek ugyanúgy szét fognak válni az idősgondozásban, mint az egészségügyben. Ezáltal az akaratérvényesítő képességgel rendelkező középosztály még kevésbé lesz érdekelt a jóléti állam finanszírozásában.

Magyarországon az idősek bentlakásos ellátására fordított összeg is javarészt csak annak következtében nőtt 2013-tól 2019-ig 20,9 milliárdról 24,8 milliárd forintra, hogy egyre többen kerülnek ilyen ellátásba. Azonban a magyar állam érezhetően próbálja lerúgni magáról ezt a feladatot, és átpasszolni azt az egyházaknak.

Az egyházi fenntartók térnyerése nyilvánvaló, ezt a kormány azzal segíti, hogy az állami normatíva 160 százalékát adja nekik. Ez az összeg azonban csak versenyelőnyt jelent az egyházaknak más fenntartókhoz képest, a korábbi intézményvezető elmondása szerint ez sem elégséges a megfelelő feltételek megteremtéséhez, aminek a fő oka a munkaerőhiány. Annyi pluszpénzt nem kapnak az egyházak sem, hogy abból elég gondozót tudjanak felvenni, de arra elég, hogy relatíve jobb feltételeket teremtsenek. Az önkormányzatoknak viszont deficites a szociális intézmények finanszírozása, ezért nem ritka, hogy inkább egyházi kézbe adják az otthonaikat.

A for-profit szektor viszont szinte teljesen hiányzik a magyar idősotthoni ellátásból. Ennek az egyik oka, hogy nagyon költséges üzletről van szó: „Számolgattam egy időben, és csak az épület kialakítása több százmilliós tétel, hogy megfeleljen az EU-szabványoknak, és akkor még nem vettem fel senkit” – mondta a már idézett Mónika, aki idősgondozásban dolgozott évtizedekig, és felmerült benne, hogy másokkal összeállva nyithatna egy saját otthont. Azonban számításai szerint egymilliárd forint feletti indulótőkére lenne szüksége, amit más, hasonló terveket dédelgetők is megerősítettek.

„Az üzleti alapú idősotthon üzemeltetés nem ismeretlen Magyarországon sem, csak kicsit máshogy néz ki: például nem termel óriási profitot. Nem ritka, hogy alapítványi formában próbálkoznak. Magyarországon nagyon deficites az idősgondozási rendszer, ezért kevéssé is éri meg befektetni. Nehéz ápolót találni, mert sokan elmennek külföldre, a jobb fizetések és munkakörülmények miatt.” – magyarázta Milánkovics Kinga.

A kis fizetőképes kereslet és az állami támogatás alacsony szintje külföldi cégeknek sem teszik vonzóvá a befektetést Magyarországon, azonban a növekvő igények és a feladat ellátatlansága miatt szakértők szerint idővel a magyar piacon is megjelennek majd azok a nagy cégek, amelyek az utóbbi években elkezdték bekebelezni az európai piacot.

Márpedig a feladat ellátatlan, amire az egyik legjobb mérőszám, hogy hányan várnak idősotthoni ellátásra: az általunk megszerzett adatok szerint 2019 decemberében 33 416-an voltak a várólistán, de ez nem a teljes kép. „Sokan fel sem iratkoznak a várólistákra, mert tudják, hogy az alatt a néhány év alatt, amire bekerülnének, meghalna a mama vagy a papa. Összesen annyian várhatnak idősotthoni ellátásra, mint ahányan bent vannak, azaz körülbelül 55 ezren. Ez azt jelenti, hogy százszázalékosan túlterhelt a rendszer” – magyarázta Gyarmati Andrea.

Ennek következménye az illegális idősotthonok elszaporodása, amelyek akkor kerülnek a hírekbe, amikor egy bejelentés után szörnyű körülmények között találnak egy családi házban időseket az ellenőrök. Illetve az is, hogy kenőpénzekkel lehet meggyorsítani a felvételi folyamatot.

Kováts Eszter megjegyezte, hogy a magyar kormány látványosan nem vesz tudomást a gondoskodási válságról, aminek része az is, hogy az egyre több idős ellátása egyre kevesebb ember vállán nyugszik, így ezt a feladatot a családok (és azon belül is főleg a nők) a korábbihoz képest már nem vagy csak nagy áldozatok árán tudják ellátni. A nyomást erősítik a piac elvárásai is: „A munkáltatók számára a gondoskodó munka az illetékességi körükön kívül esik: oldja meg mindenki, ahogy tudja, a gyerekei, szülei és mentális egészsége gondozását, másrészt a munkafeltételek alá is ássák a gondoskodás és így a társadalom újratermelésének feltételeit. Az embereknek a fizetett munka mellett egyre kevesebb idejük van magukra és a családtagjaikra, és egyre nehezebb elvégezni a reproduktív munkát, mert a munka világa kifacsarja őket” – helyezte tágabb kontextusba a kérdést a társadalomtudós.

„A kormányban úgy tartják, és ezt számtalanszor le is szögezték, hogy az idős rokonok ellátása a család dolga. Él a fejükben egy olyan furcsa gondolat, hogy a kétkeresős családmodell valamiféle modern lázálom, szerintük egy normális családban valaki otthon maradhatna gondozni” – nyilatkozta Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő, aki rendszeresen kérdezi az idősellátásról a kormányt.

Interjút is kértünk, valamint írásban is kérdeztük az Emmit a fenti állításokról, azonban semmilyen választ nem kaptunk. Mint ahogy arra sem, hogy hogyan képzelik el a magyar idősgondozás jövőjét, ugyanis az jelenleg képtelen ellátni a feladatát.

A kormány félrenéz

A magyar kormány terveiről egyenes válasz híján korábbi megnyilatkozásokból lehet ezt-azt leszűrni. Rétvári Bence államtitkár egy írásbeli válaszában a Századvég 2019-es felmérését idézte, amely szerint a megkérdezettek 74 százaléka a házi segítségnyújtást preferálja. Azonban több választ is meg lehetett adni, mert 55 százalékuk az idősotthoni ellátás férőhelyszámainak növelését jelölte meg prioritásként.

A házi segítségnyújtást fel is pörgette a kormány a 2010-es évek elején: könnyebb volt bekerülni a rendszerbe, ezért jelentősen nőtt az azt igénybevevők száma. „Amikor látták, hogy ennek a finanszírozása mekkora terhet jelent a költségvetésnek, akkor visszaszigorítottak” – mondta Meleg Sándor szociális munkás. A tendencia látszik is a lenti adatsoron, azaz a kormány a saját, közvélemény-kutatásra építő időspolitikájával is szembement az elmúlt években.

Egy egyházi fenntartású magyar otthon korábbi vezetője arról mesélt, hogy miként élte meg ezt alkalmazóként: „A Covid előtt olyan konjunktúra volt, hogy egyszerűen nem lehetett se szakképzett, se szakképzetlen ápolót találni. Az utcáról kellett összefogdosnom az embereket. Azt sem tudták, hogy miből áll ez a szakma, totális lealacsonyítása megy ennek a hivatásnak emiatt. Még a szakképzettek is inkább elmentek kávézóba dolgozni, takarítani, ugyanannyit keresnek vele, és közel nem olyan monoton vagy olyan kemény munka.”

Egy önkormányzati fenntartású fővárosi otthon korábbi vezetője a súlyos munkaerőhiány mellett kiemelte, hogy az idősek is egyre rosszabb állapotban kerülnek be, miközben a személyzet átlagos szaktudása csökkent. Ezt már a 2011-es állapotfelmérés is alátámasztotta, miszerint a bentlakók túlnyomó többsége szakápolásra szorul.

Ezekkel a súlyos hiányosságokkal a kormány és azon belül a területért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma is tisztában van, ugyanis a kormányhivatalok évente ellenőrzik az otthonokat. Hogy mi történik, amikor egy ellenőrzés során hiányosságokat találnak? „Semmi. Szóltak érte, hogy hiányzik néhány ápoló, de félrenéztek. Hivatalosan szóltak, hogy pótolni kell a hiányosságot, de nagyon jól tudták az ellenőrök, hogy ez megoldhatatlan. Nem is jöttek újra ellenőrizni. Idővel egyre távolabb került az elvárás a valóságtól” – mesélte az egyházi intézmény korábbi vezetője.

A magyar helyzet tehát elkeserítő, de európai példák azt is egyértelművé tették, hogy a for-profit térnyerése sem megoldás, mert a magánellátás is beteg, ha a piacot nem szabályozzák megfelelően. Európai szinten lenne érdemes fellépni azért, hogy az idősek ne érezzék úgy, hogy csak addig értékes tagjai a társadalomnak, amíg dolgoznak, viszont a széttöredezett, országonként változó helyzet azt is megmutatja, hogy nemzeti szinten is elképzelhető egy jobb rendszer kialakítása.

Az INVESTIGATE EUROPE csapatában tizenegy ország oknyomozó újságírói kutatnak közösen, európai szinten jelentős témákban. Az eredményeket neves európai médiumok közlik, az IE magyar médiapartnere a Telex.

Ennek a nyomozásnak az eredményeit a Telex mellett a Tagesspiegel (Németország), a Mediapart (Franciaország), az Aftenbladet és a Bergens Tidende (Norvégia), a Dagens Nyheter (Svédország), az EfSyn (Görögország), a Público (Portugália), az Il Fatto Quotidiano (Olaszország), az Open Democracy (Egyesült Királyság), a Gazeta Wyborcza (Lengyelország), a Falter (Ausztria), a Trends (Belgium), a Republik (Svájc) és az FTM (Hollandia) lapok publikálják.

A kutatásban részt vettek: Wojciech Cieśla, Ingeborg Eliassen, Juliet Ferguson, Nikolas Leontopoulos, Maria Maggiore, Stavros Malichudis, Sigrid Melchior, Leïla Miñano, Paulo Pena, Elisa Simantke, Nico Schmidt és Harald Schumann, valamint Eelke van Ark (Follow the Money), Manuel Rico (InfoLibre), Gerlinde Poelsler (Falter), Jef Poortmans (Trends), Philipp Albrecht (Republik).

A Telex az Investigate Europe magyar médiapartnereként részvételi díjért cserébe közli ezeket az EU-szintű nyomozásokat. Az IE ezen túl az olvasók támogatása mellett egy sor európai alapítvány hozzájárulásának köszönhetően működhet.

Ha többet szeretne tudni erről a nyomozásról, érdeklik extra tartalmak, interjúk, akkor ide kattintva érheti el ezeket.