Meghalt Tarr Béla
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ma hajnalban hosszú és súlyos betegség után Tarr Béla filmrendező meghalt. A gyászoló család a sajtó és a közvélemény megértését kéri, és azt, hogy ezekben a nehéz napokban nyilatkozattételért ne keressék őket” – írta szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében Tarr Béla családja.
Tarr Béla filmrendező hetvenéves korában, hosszú betegség után halt meg. A magyar filmkultúra megkerülhetetlen alakja, a nemzetközileg legnagyobb becsben tartott magyar rendező, olyan mára mitikus státuszba jutott filmek alkotója volt, mint a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák. 2012-ben, A torinói ló elkészítése után visszavonult a filmkészítéstől, de a filmvilágtól nem, készített installációkat különböző művészeti projektek részeként, illetve filmes kurzusokat tartott szerte a világon.
Világhíréhez és egyöntetűen pozitív nemzetközi megítéléséhez nem fér kétség. A különböző filmfesztiválos szereplések és díjak mellett a Sight & Sound nevű mérvadó filmes lap tízévente készített, filmkészítőket, szakértőket és újságírókat szondáztató szavazásában két Tarr-alkotás is bekerült a világ 250 legjobb filmje közé, a Werckmeister harmóniák a 243., a Sátántangó a 78. helyet foglalja el a kritikusok összesített listáján.
1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet, 2012-ben a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke volt, majd tiszteletbeli elnökké választották. Művészetét több külföldi kitüntetéssel, egyebek közt a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával, valamint számos nemzetközi filmfesztivál életműdíjával ismerték el.
Tisztességesen, őszintén
„Egy értelmetlennek látszó világ kellős közepén, harminckét évesen, megválaszolhatatlannak tűnik a kérdés, hogy miért csinálok filmet. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ha nem lehet filmet csinálni, ha nem engednek, ha nem kapok bizalmat és pénzt, úgy érzem, hogy nem létezem”
– válaszolta a francia Libération kérdésére a nyolcvanas években.
Tarr 1955-ben született Pécsen, édesapja, idősebb Tarr Béla díszlettervező, édesanyja Tarr Mari, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett színházi súgó volt. Hajógyári segédmunkásként és portásként is dolgozott, első játékfilmjét pár évvel az érettségi után, 22 évesen készítette el, ezzel ő lett a legfiatalabb elsőfilmes az addigi magyar filmtörténetben. A Balázs Béla Stúdió keretében forgatott Családi tűzfészek című dokumentum-játékfilmnek nem volt forgatókönyve. Amatőr szereplőkkel vették fel, és egy közös lakásban élő, több generációs munkáscsalád mindennapjairól szól. Tarr Béla a forgatás közben került be az akkori nevén a Színház és Filmművészeti Főiskolára.
„…nem hiszek a hollywoodi filmáru becsületességében, hitelességében, csakis abban, hogy a filmvásznon valódi embereket kell tisztességesen, őszintén bemutatni” – mondta Tarr a Filmvilágnak 1981-ben, amikor második játékfilmjére, a Szabadgyalogra készült, amiben szintén amatőr szereplőkkel beszélt a szocialista társadalom mobilitásáról és a munkásosztály mindennapjairól. Ebben a filmben dolgozott először rendezőasszisztensként és vágóként későbbi feleségével és társrendezőjével, Hranitzky Ágnessel. A Szabadgyalog még akkor készült, amikor Tarr Béla a főiskolára járt. Miután rendező szakon diplomázott, megalapította a Társulás Stúdiót.
„Én világéletemben azt gondoltam, hogy egyetlen mániám van: addig nem nyugszom, amíg a szereplő személyisége nem kerül oda a vászonra. Ebből a szempontból tökéletesen mindegy, hogy amatőrről van-e szó vagy profiról. Cserhalmi a Macbethben akkor volt jó, amikor olyan volt, mint Cserhalmi, és nem olyan, mintha Macbethet játszaná”
– mondta a Filmvilágnak a kilencvenes években.
Következő játékfilmjében, a Panelkapcsolatban meghagyta a munkásmiliőt, de a színészeket profikra cserélte: Pogány Judit és Koltai Róbert alakította a házaspárt, amelynek a túlzás nélkül nyomorult mindennapjaiba tekinthettünk be, fekete-fehér, hosszan felvett jelenetekben. Koltai elmondta a Telexnek, hogy a forgatás során a helyzeteket ugyan Tarr találta ki, de a szövegeket a színészek rögtönözték. A Panelkapcsolat volt Tarr Béla utolsó dokumentarista játékfilmje, negyedik filmje témájában nem, megvalósításában viszont nagy változás volt az életmű első szakaszához képest. Az Őszi almanach megtartotta a klausztrofób, lakásválságtól sújtott közösségi drámát, de még zártabb, még intenzívebb, még stilizáltabb, és nem utolsósorban, színes volt, olyan színészekkel, mint Temessy Hédi és Székely B. Miklós. Zenéjét szerezte: Víg Mihály.
Az Őszi almanach még a Tarr által is alapított Társulás égisze alatt született meg, de a stúdiót végül a magyar állam bezárta, Tarr és Hranitzky rövid időre Berlinbe költöztek. A nyolcvanas években Tarr két pályatársa filmjében is felbukkant színészként, a Kutya éji dalában (rendezte: Bódy Gábor) és a Szörnyek évadjában (rendezte: Jancsó Miklós). Hranitzkyval Magyarországon elkészítették azt a filmet, amivel megszületett az a stílus, amit leginkább a filmkészítő nevével azonosítunk.
Ismerkedjünk össze
Az 1988-as Kárhozat egyesítette azt a stábot, amely szinte visszavonulásáig meghatározta Tarr Béla filmjeit: Medvigy Gábor kontrasztos fekete-fehér képei, Víg Mihály zenéje, és Krasznahorkai László prózája, a melankolikus-nyomasztó hangulat, a folyton zuhogó eső, a kilátástalan sorsok és semmibe vesző tájak.
„1986 húsvétjának egyik reggelén csörög a telefon, egy ismeretlen hang szólt bele, közölte velem, hogy két napja olvassa a Sátántangót, és úgy véli, ő meg tudná filmesíteni. Megkérdezte, beleegyezem-e, hogy film készüljön belőle. Azt válaszoltam, hogy beleegyezem, s ha már így állnak a dolgok, ismerkedjünk össze”
– mondta Krasznahorkai 1988-ban a Filmvilágnak arról, hogyan ismerkedtek meg, és hogyan indult az együttműködésük, először a Kárhozattal, majd a Sátántangóval.
A Kárhozatban felbukkanó hangulat non plus ultrája a magyar, és talán az egyetemes filmtörténet monumentális alkotása, a hét és fél órás Sátántangó. A Krasznahorkai regényéből készült, három éven át forgatott, hosszú snittekből álló, talán semmi máshoz sem hasonlítható filmmonstrum hosszan kitartott, ismétlődő jelenetekkel, kegyetlen humorral és apokaliptikus hangulattal mutatja be, hogyan esik szét egy kis közösség, amikor bedőlnek a messziről jött szélhámosnak. Végignézni a Sátántangót csak addig tűnhet bátorságpróbának, amíg el nem kezdjük – ideális esetben moziban.
A 2000-ben, Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült Werckmeister harmóniák Cannes-ban mutatkozott be, a hivatalos versenyen kívül, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekcióban. A két és fél órás mű tömörebb, fantasztikusabb, és egy hosszú, erőszakos vonulási jelenetben még monumentálisabb is volt a Sátántangónál. Tarr felesége ennél a filmnél tűnt fel először a stáblistán társrendezőként. A Werckmeister harmóniák elnyerte a filmszemle fődíját, ugyanabban az évben, amikor fiatal filmesekként Hajdu Szabolcsot, Fliegauf Benedeket és Mundruczó Kornélt is díjazták.
A Werckmeister harmóniák után Tarr elkészítette az egyetlen külföldi filmjét. A Georges Simenon regényéből készült A londoni férfi Tilda Swinton közreműködésével, többek között Korzikán készült. Azon kevés magyar film egyike volt, ami rögtön versenyprogramban debütált a cannes-i filmfesztiválon. A nemzetközi pedigré ellenére ez lett Tarr legkevésbé jegyzett, legritkábban elővett és vetített filmje. Egy évvel később már arról beszélt, hogy még egy filmet készít a világvégéről, aztán befejezi a filmezést.
Világvége
Az apokalipszisról pedig elkészült A torinói ló, a kilátástalan, beláthatatlan, végérvényes világvége krónikája, amiben kiszáradnak kutak, kialszanak a fények, megszűnnek az emberi kapcsolatok, és a végén csak a sötétség marad. Tarr többé-kevésbé tartotta a szavát, és ugyan készített még rövidfilmeket, illetve kisfilmeket, installációkat osztrák és holland kiállításokhoz, más játékfilm már nem került ki a keze alól. Hiába kérdezték meg tőle külföldön és itthon újra és újra, Tarr mindig arról beszélt, hogy mindent elmondott, amit valaha szeretett volna.
Játékfilmes visszavonulása után politikailag aktív maradt a szakmában, bírálta többek között Andy Vajna filmbiztosi kinevezését, a Magyar Filmalapot pedig a fennállása alatt is kritizálta, és bár az állami támogatást kapó filmesek fölött nem ítélkezett, kijelentette, hogy „ezektől” sosem kérne pénzt. „Megy az úthenger, és aki elé kerül, azon keresztülhalad” – mondta az SZFE szétverése után nem sokkal. 2025-ben beszédet tartott a kormány által betiltott Pride megnyitóján.
A 2020-as években a Magyar Filmarchívum Tarr közreműködésével felújította több filmjét is, ezeket a világ több fesztiválján és mozijában vetítették, több alkotása nemzetközi kiadásokban meg is vásárolható. 2023-ban megkapta az Európai Filmakadémia tiszteletbeli életműdíját. 2025 februárjában a hosszú idő után megint jelentkező, sorban 44. Magyar Filmszemle életműdíját is megkapta, novemberben pedig Budapest díszpolgára lett.
„A film még mindig a hetedik művészet, és a magyar kultúra része, és mint ilyet, köteles támogatni a mindenkori kormányzat és segíteni és megteremteni a normális munkafeltételeket” – mondta a Klubrádiónak adott interjújában a filmszemlés díja után.
Tarr élete végén több magyar filmes mögé is beállt, gyakran a stáblistán executive producer státuszban szerepelt. Így közreműködött az Árni és a Minden csillag című játékfilmekben, és az Élő kövek című rövidfilmben is. Az egykori egyetemének modellváltása után megalakult FreeSZFE alapítója és oktatója volt. Utoljára mozgóképen Beton.Hofi Tarr Béla című dalához készült videoklipjében szerepelt, amelyet az Élő köveket készítő Ladányi Jancsó Jákob rendezett.
