Krasznahorkai elérte, hogy idén az irodalom ugyanolyan fontos legyen, mint a politika, a háború és a mesterséges intelligencia

„Számomra minden győzelem szomorú” – válaszolta a Vigíliában 2010-ben megjelent interjúban Krasznahorkai László, és kifejtette azt is, hogy a szépség valamennyi formája közül a szomorúságból megszülető szépség áll hozzá a legközelebb. Különös éppen azon a napon olvasni ezt a mondatot, amikor Krasznahorkai Stockholmban átvette a 2025-ben neki ítélt irodalmi Nobel-díjat.

Akármennyire is a szomorúságból fakadó szép a legfennköltebb az író szerint, amikor értesült a Nobel-díjról, azt mondta, „nagyon boldog és nagyon büszke vagyok”. Nem túlzás talán azt állítani, hogy 2025 a boldogság és a büszkeség éve a magyar irodalom szerelmeseinek. Orzóy Ágnest, a Magvető szerkesztőjét és nemzetközi kapcsolattartóját arról kérdeztem, milyen érzés volt átélni a nem sokkal a Nobel-díj odaítélésének bejelentése után kezdődő Frankfurti Könyvvásáron a szerző és kiadója felé áradó szeretetet.

Amiért érdemes

„Krasznahorkai Nobel-díjának köszönhetően azt élhettem át, amiért számomra érdemes a könyvszakmában dolgozni és nemzetközi rendezvényekre járni – válaszolta Orzóy Ágnes. – Végre mindenki az irodalomról akart beszélni velem, arról, hogy melyik Krasznahorkai-művet szeretik és miért, vagy épp tőlem kérdezték, hogy melyik a kedvencem, és mit tanácsolok, melyikkel kezdjék. A művek kapcsán természetesen beszéltünk a politikáról, a háborúról, a mesterséges intelligenciáról is, de nem ezek körül forgott minden, hanem az irodalom, a művészet körül. És azt hiszem, ezt nemcsak a Magvető, Krasznahorkai itthoni kiadójának a munkatársai élhették át, hanem minden magyar résztvevő. Nagyon kevés kis ország van, amelynek az írói két irodalmi Nobel-díjat mondhatnak magukénak. És a díj ugyan Krasznahorkai Lászlónak szól, az ő egyéni teljesítményének, de a díjaknak már csak az a természete, hogy a dicsőségből valamennyi az országnak is jut.”

A Krasznahorkai-titok

2002 irodalmi Nobel-díjasát, Kertész Imrét is elvarázsolták Krasznahorkai hosszú, kanyargós mondatai. Az amerikai esszéíró, Susan Sontag az apokalipszis magyar mesterének nevezte Krasznahorkait, Winfried Georg Sebald német író Gogoléhoz hasonlította a témái univerzalitása miatt, a New Statesman kritikusát Bruegel festményeinek alakjaira emlékeztették az általa ábrázolt karakterek, az ugyancsak német Ingo Schulze pedig úgy fogalmazott, a Herscht 07769 című regényével Krasznahorkai megírta a mai nagy német regényt. Az ügynöke szerint Krasznahorkai úgy hat az olvasóra, mint Kafka, mert annyira átélhetően ábrázolja, hogyan érezzük magunkat a világban mi, emberek.

„Krasznahorkai olyan tapasztalatokról ír, amely sokaknak a sajátja, bárhol élnek is. Az »apokalipszistől való rettegés«, amit a Nobel-bizottság a díj indoklásában említ, vagy a kultúra, a szépség, a szentség pusztulása vagy hozzáférhetetlensége talán egyre többek számára jelentenek égető problémát. És noha eleinte sokan megijednek Krasznahorkai hosszú, intenzív mondataitól, de aztán legtöbben arról számolnak be, hogy annyira tökéletesek, és annyira magukkal húzzák az olvasót, hogy már nem is veszi észre, ha órák óta egyetlen mondatot olvas. És akármennyire reménytelen az a világ, amit leír, a Krasznahorkai-olvasásnak vigasztaló hatása van” – írta Orzóy Ágnes.

Zeneiség, kígyózó mondatok és a nyelv ritmusa

Ami a hosszú mondatokat illeti, a digitális bölcsészettel foglalkozó Szemes Botond egy tanulmányában kimutatja, hogy Az ellenállás melankóliájának átlagosan 46,87 szóból állnak a mondatai. Szemes szerint ez összefügg Krasznahorkai munkamódszerével, azzal, hogy az író „fejben dolgozik”, vagyis 15-20 oldalnyi szöveget képes kigondolni és megjegyezni, mielőtt leírná azokat.

Külföldi méltatói közül sokan éppen a nyelv ritmusát, zeneiségét dicsérik Krasznahorkaival kapcsolatban, amit jó esetben megőriznek a fordítások is. „Krasznahorkait valószínűleg nagy kihívás lehet fordítani – írta Orzóy Ágnes. – Ugyanakkor a jól fordítható írók közé tartozik, éppen a témái univerzalitása miatt. A fordítói kihívások nagyobb részét az ő esetében nem a kulturális utalások vagy a nyelvjátékok jelentik, hanem ennek az áradó prózai nyelvnek, a hibátlan mondatoknak a visszaadása, és persze néhány könyve esetében a hatalmas tárgyi tudás, Bachról, az isei szentély újjáépítéséről vagy a pillangókról.”

Krasznahorkai óriási kutatómunkát végez el a könyvei megírása előtt, de ezzel a széles körű tudással soha nem terheli meg a narratívát – mondta korábban a Telexnek Ottilie Mulzet, aki Krasznahorkai László több művét ültette át angolra az elmúlt évek során. „Minden lefordítandó műnél adódnak nehézségek és a szövegből fakadó nyelvi-kulturális kihívások. Például számolni kell azzal, hogy egy amerikai vagy brit olvasónak nem ugyanaz a háttértudása, mint egy cseh vagy szlovák befogadónak, aki szükségszerűen több háttér-információval rendelkezik egy Magyarországon játszódó történet esetén. Krasznahorkait »nehéz« szerzőként szokták számontartani, ez azonban szerintem olyan beskatulyázás, ami csak elriasztja a potenciális olvasókat” – tette hozzá Mulzet.

Lengyelországban óriási figyelem összpontosul most Krasznahorkaira

Ottilie Mulzet a közép-európai térség kódjaira utal, ezért kíváncsiak voltunk rá, hogy birkóznak meg Krasznahorkai nem ritkán oldalakon át kígyózó mondatokkal a térségből származó fordítók. Elżbieta Sobolewskát kerestük meg, aki lengyel nyelvre ültette át Krasznahorkai könyveit. Neki köszönhető, hogy a lengyel olvasók már az ezredforduló körül megismerhették a friss Nobel-díjas prózáját, hiszen a Sátántangó 2004-ben, Az ellenállás melankóliája pedig 2007-ben jelent meg lengyelül. „Mindez igazi irodalmi eseménynek számított – idézte fel Sobolewska. – A szerzőnek, illetve a fordításoknak ritka jó kritikai visszhangjuk volt. A recenzensek főleg Krasznahorkai bonyolult és ritka szép nyelvét emelték ki, ami persze nagy feladatot jelentett a fordítás során.”

A lengyel olvasók az említett Krasznahorkai-kötetek után találkoztak Nádas Péter vagy Esterházy Péter műveivel, 2011-ben pedig a Háború és háború is elérhető lett lengyelül. Majd hosszú évek után pompás időzítéssel a napokban jelenik meg Megy a világ című kötet.

Elżbieta Sobolewska azt mondta, Lengyelországban óriási figyelem összpontosul most Krasznahorkaira. Ottani kiadója, a Czarne előfizetői rendszerben, csomagban kínálja az olvasóknak a Megy a világot és a januárban a piacra kerülő új Sátántangó-kiadást. Sobolewska szerint ez igazán ritka jelenség náluk. Mint mondta, az előző magyar Nobel-díjas, Kertész Imre könyvei is sikeresek voltak Lengyelországban, de az előbbihez hasonló marketingmegoldásokhoz Kertész lengyel kiadója nem folyamodott. Sobolewska azt is elárulta, hogy jövőre fordítja A magyar nemzet biztonsága című friss Krasznahorkai-regényt.

Az arab világban is keresik a műveit

Orzóy Ágnestől megtudtam, a világ egyik vezető irodalmi ügynöksége, a londoni Rogers, Coleridge and White képviseli Krasznahorkai külföldi jogait. Krasznahorkai ügynöke, Laurence Laluyaux látja el két másik Nobel-díjas szerző, Olga Tokarczuk és Han Kang képviseletét is. „Krasznahorkai művei már a Nobel-díj előtt 42 nyelven jelentek meg, de a díj kihirdetése után természetesen rengeteg új kiadó tett ajánlatot olyan művekre, amelyek korábban még nem jelentek meg vagy már lejártak a fordítási jogaik. A Nobel-díj óta örmény, bolgár és cseh kiadókkal kötöttek új szerződést, ezenkívül mongol és arab nyelvű kiadóktól kaptak ajánlatot, és további három ország kiadóival folytatnak tárgyalást” – mondta Orzóy Ágnes.

Arról korai lenne bármit is mondani, hogy a magyar irodalom egésze szempontjából Krasznahorkai Nobel-díja mit jelent, de Elżbieta Sobolewska azt mesélte, a napokban arról érdeklődött nála egy olvasó, hogy mikor adják ki lengyelül Nádas Pétertől a Párhuzamos történeteket. Úgy sejti, ez is a Krasznahorkaira irányuló figyelemnek köszönhető.

Nem sokkal azután, hogy Kertész Imre Nobel-díjat kapott, Krasznahorkai László azt írta a Népszabadságban, hogy „a magyar irodalmi közélet sem nem értette meg, sem nem fogadta be ezt a különlegesen szeretetre méltó lényt.” És hogy ezért nem jóvátételre van szükség, hanem arra, „hogy a magyar irodalom, a magyar művészet visszatérjen a maga szabad és független gyökereihez. És ha ezt megteszi, Kertész Imrét már ott találja.” Nos, a szabad és független gyökerekhez való visszatérés kérdése aktuális most, 2025-ben is.