Oroszország eszkalált, együtt kell élnie a következményekkel – figyelmeztetett a német külügyminiszter

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Fontos, hogy Oroszország világosan lássa: Európa összetart – közölte az uniós külügyminiszterek szerdai ülésére érkezve Johann Wadephul. A német külügyminiszter azután beszélt erről az írországi Druids Glenben, hogy a német hatóságok szerint Oroszország megbízásából kísérelhettek meg egy meghiúsult támadást a lipcsei repülőtéren egy robbanószerrel felszerelt drónnal.

Wadephul közölte: Oroszország eszkalált, együtt kell élnie a következményekkel. A következő hetekben célzottan kell dolgozni azon, hogy újabb személyeket vegyenek fel a szankciós listára, ami „sokakat” érint majd. Felszólított Ukrajna támogatásának fokozására a tél előtt, különösen a légvédelemnél.

Wadephul X-en is egyesével megköszönte a kollégái üzeneteit, köztük Orbán Anita kiállását és „világos szavait”. A magyar tárcavezető arról írt: mélységesen aggasztó, hogy az orosz hibrid tevékenység számban és intenzitásban is nő Európában. A „közelmúltbeli német incidensek egyre veszélyesebb és vakmerőbb viselkedésmintát mutatnak”, ami komolyan veszélyezteti Európa biztonságát. Magyarország teljesen szolidáris Németországgal, és kész támogatni a partnereit a hibrid fenyegetések elhárításában.

Világos, hogy az államilag szponzorált terrorizmus jegyeit viseli magán – jelentette ki Kaja Kallas. Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője arról beszélt, több tagállamban behívták az orosz nagyköveteket, megvitatják, mit tehetnek. Emlékeztetett rá, hogy korábbról már folyamatban van több mint 1600 személy, cég felvétele a szankciós listára, de erről nem ma döntenek, mert a mai egy informális találkozó.

Helen McEntee ír külügyminiszter az uniós miniszteri Tanács soros elnökségének nevében teljes szolidaritásáról biztosította nem csak a német, hanem az észt, kollégáját, mivel ott és más uniós tagállamokban – például Lengyelországban, Lettországban, Romániában – is hasonló eseteket láttak az utóbbi hónapokban. Már nem csak hibrid fenyegetésekről, hanem „jelentős tevékenységről” van szó. Világosnak látta, hogy Oroszország megpróbálja megosztani őket és megfélemlíteni a lakosaikat. Többet kell tenniük és fenntartaniuk a nyomást Oroszországon.

Oroszország megpróbál megosztani és elrettenteni minket, az Egyesült Királyság nevében világosan kijelenthetem: ez kudarcot fog vallani – közölte Ed Miliband, akit több más EU-n kívüli ország külügyminiszterével együtt hívtak meg.

Több hibrid beavatkozást és drónbehatolást tapasztaltak az utóbbi időben – figyelmeztetett Oana-Silvia Țoiu román külügyminiszter. Beszélt a német kollégájával, szolidárisak a hibrid fenyegetésekkel szemben, és ennek megfelelően fognak diplomáciai téren is fellépni.

Oroszország erősíti a hibrid hadjáratát, mondta a lipcsei támadáskísérletről Elina Valtonen finn külügyminiszter, aki szerint fokozni kell rajta a nyomást.

Világos, hogy ez lesz az egyes számú téma, jelentette ki Josef Schellhorn osztrák külügyminiszter, szolidárisak Németországgal.

Petr Macinka cseh külügyminiszter az MTI szerint nyugtalanítónak nevezte a német hatóságok megállapítását, hogy a lipcsei repülőtéren történt drónincidens mögött Oroszország áll. Írországból visszatérve Prágában meg akarja vitatni az ügyet a cseh hírszerzéssel is, amelynek szerinte biztos vannak saját értesülései is. Kérdésre válaszolva megerősítette: hivatalába kérette Anna Ponomarjovát, Oroszország prágai nagykövetét, hogy adjon magyarázatot a történtekre.

Megint pedzegetik az EU-ban befagyasztott orosz vagyon felhasználását

Már nem hibridek, hanem nagyon is kinetikusak az orosz támadások Kęstutis Budris litván külügyminiszter szerint. Oroszországnak ez egy olcsó módszer, hogy növelje a társadalmi feszültségeket, ezért a céljuk, hogy megmutassák: „ez nem fog megfélemlíteni minket” és elrettenteni Ukrajna támogatásától, a nyomás fenntartásától Oroszországon. Úgy vélte, a Kreml azt akarja bemutatni az orosz törvényhozási választás előtt, hogy azt tehet Európában, amit akar.

A mostani jó alkalom lenne, hogy beszéljenek a befagyasztott orosz vagyonról – utalt az EU-ban ragadt orosz jegybanki vagyonra, amelynek a felhasználásával tavaly egy hitelt terveztek Ukrajnának (ezt többek között az Orbán-kormány ellenezte). Az orosz vagyont ugyan az Ukrajna elleni háború végéig és orosz jóvátételig befagyasztották, de végül a közös uniós költségvetés fedezetével adtak – három országra, köztük Magyarországra pénzügyi terhet nem rovó – kölcsönt. Akkor az állam- és kormányfők testületét vezető António Costa kijelentette: az EU fenntartja a jogot, hogy a befagyasztott orosz vagyont használják, és folytatják a munkát ezen, ez a 27-ből 25 vezető nevében kiadott következtetésekben is megjelent. Néhány napja egy holland-lengyel-spanyol-svéd levél újra pedzegetni kezdte, hogy foglalkozzanak a kérdéssel.

A külügyminiszterek hagyományosan augusztus végén – szeptember elején ülnek össze egy informális találkozóra a Tanács soros elnökének országában, ettől az utóbbi években csak a 2024-es magyar elnökség alatt tértek el. Az informális üléseken nem hoznak döntéseket, így konkrét lépések a mostanin sem várhatóak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!