Hiába járna jogerősen 2 millió forint a Buda-Cash-károsultnak, még rajta kérnek számon 7 milliót

Emlékszik még valaki a Buda-Cash- (BC-) ügyfelek kálváriájára? A 2015-ben kirobbant Buda-Cash-ügy Magyarország egyik legnagyobb brókerbotránya, egy éveken át működő, több tízmilliárd forintos pénzügyi visszaélés volt. Összetett ügyről volt szó, ahol a csaló brókercég engedély nélkül hozzányúlt az ügyfelek pénzéhez, értékpapírjaihoz, végül a Befektető-védelmi Alapnak (BEVA) kellett az ügyfelek egy részét kártalanítania. A helyzetet bonyolította, hogy nehéz volt kibogozni, hogy kinek mije volt a cégnél. Ráadásul a Buda-Cash állami felszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. mindenféle külföldi szolgáltatóval, például a dán Saxo Bankkal is vitázott, pereskedett azzal kapcsolatban, hogy mi jár vissza a magyar ügyfeleknek, és mi az, amit a külföldi cég – ami maga is a Buda-Cash áldozatának tartja magát – megtarthat.

Hiába vagyunk az összeomlás után 11,5 évvel, vannak, akik még pereskednek, e cikk történetének hőse is (nevezzük Rolandnak). De hogy a kafkai történet még rettenetesebb legyen: hiába nyer valaki jogerősen pert, van, hogy az ítélet után is kilátástalan küzdelmet kell folytatnia azért, hogy a pénzéhez hozzájusson. Ez történt Roland esetében is.

2015 szörnyű napjai

A Telex többször írt részletesen a Buda-Cash-ügyről, egy egészen különleges aspektusról is: az úgynevezett negatív egyenlegesekről. Ők azok, akiknek esetében a brókercég nyilvántartásában az összeomlás után negatív számlaegyenleget, vagyis tartozást mutattak ki.

A Buda-Cash 2015 elején ment csődbe, addigra már rég Potemkin-üzletet vitt, kamuprofilokkal és hasonló svindlikkel. A nagy összeomlás azután történt, hogy 2015. január 15-én, a hírhedt „frankageddon” napján egyik napról a másikra soha nem látott mértékben megerősödött a svájci frank az euróval szemben. 2011-ben a svájci jegybank bevezetett egy 1,2-es svájcifrankárfolyam-küszöböt az euróval szemben. Ha a frank 1,2 alá erősödött volna az euróval szemben, a svájci jegybank beavatkozott volna és frankeladással gyengítette volna a svájci pénzt. Ebben semmi nem korlátozta, ha nem lett volna elég frankja, legfeljebb nyomtatott volna még. A saját deviza ellen, vagyis a gyengítés irányába mindig korlátlanul tud játszani egy jegybank. Csak aztán a svájci jegybank ezen az emlékezetes, 2015. januári napon a korábbi devizapolitikájával és nyilatkozataival ellentétesen váratlan lépésre szánta el magát: reggel fél tízkor eltörölte a mesterséges árfolyamot, engedte erősödni a frankot.

A hirtelen változást valóságos árfolyamsokk követte, ezen a napon egyik pillanatban még 1,2 frankot kellett adni egy euróért, majd az intervenció eltörlése után szinte akadálytalanul erősödött a frank és gyengült az euró, egészen addig, hogy egy rövid időre már csak 0,8 frankot ért egy euró. E sorok írásakor 0,935 volt a keresztárfolyam, vagyis azóta valamelyest visszaerősödött az euró.

Mit jelentett ez? Akinek reggel volt 120 ezer frank megtakarítása, vagyis 100 ezer eurója, annak estére már 150 ezer eurója volt, remek üzletet csinált, ha euróban kalkulálunk. Aki viszont euróban tartotta a pénzét, vagyis a 100 ezer eurót, az azt tapasztalhatta, hogy reggel még 120 ezer frankot ért, este már csak 80 ezret. Aki a frankra tett, nagyot kaszált, a svájci gazdaság versenyképessége súlyos csapást kapott. A legrosszabbul azok a befektetők jártak, akik tőkeáttételes frankeladási pozícióban ültek. Ők abban bízhattak, hogy nem futnak nagy kockázatot, mert ha a frank megerősödne, a svájci jegybank úgyis beavatkozik, frankot ad el, és így 1,20-nál nem lesz erősebb a frank.

Mondhatnánk persze, hogy ezek a befektetők óvatlanok voltak, hiszen a svájci jegybank elvileg bármikor megtehette, hogy korábbi árfolyam-politikájával ellentétesen eltörli az árfolyamfalat. Ugyanakkor valójában a befektetők zömében még ez ellen is védekeztek: beállítottak egy olyan tranzakciót, ami az árfolyamfal eltörlése esetén, mondjuk, 1,195-nél kiüti a kockázatos pozíciót, vagyis eladják az eurójukat, és megveszik a frankot, ezzel limitálják a veszteségüket.

Minden összeomlott

Egyvalamire azonban nem számíthattak a legtapasztaltabb befektetők sem: hogy miután a pozíciójukat lezárja a bank, azt egy nappal később, utólag átárazza. Ennek okát a bank évekig próbálta magyarázni, az volt elvileg az indokolás, hogy olyan hirtelen volt az összeomlás, hogy nem volt euróvevő ezekben a másodpercekben, nem tudta megkötni az üzletet. Mivel azonban a bank a saját üzletszabályzata alapján úgynevezett árjegyző bank volt, gyakorlatilag maga állt az ügyletek túloldalán. Bár az ügyleteket csak jóval később tudta megkötni attól való félelmében, hogy azok tartósan veszteségesek maradnak, de ez nem mentesíti az árjegyzés alól.

A dán Saxo mindenesetre azzal próbálkozott, hogy előbb kiértesítette a megdöbbent magyar ügyfeleit arról, hogy sikerült lezárnia a pozíciót, majd pár órával később még egy értesítést küldött, hogy valójában csak más árfolyamokon sikerült likvidálnia a pozíciókat, olyan árakat közölt, amelyekkel az ügyfelek a beállított, legfeljebb 5–20 százalékos veszteség helyett akár 100–200 százalékos veszteséget szenvedtek volna el.

Roland egyenlege például 2 millió forint plusz helyett 7,5 millió forint mínuszba csúszott volna.

Ezt azonban már nem volt érdemes annyiban hagyni és fizetni, mint a katonatiszt, az ügyfelek egy része pereskedett. Roland 2026. május 28-án kapott jogerős ítéletet, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla 100 százalékban őt hozta ki nyertesnek. Az ítélet döbbenetesen részletes, 30 oldalon keresztül vizsgálta a 2015. január 15-i nap eseményeit, és minden lépést szerződésekkel, üzletszabályzatokkal vetett össze.

Roland euró/frank ügyleteit 2015. január 15. napján, 10 óra 30 perc 53 másodperckor szerette volna zárni, majd előbb kapott egy első körös értesítést, hogy az 1,18002 és 1,18707 közötti árfolyamokon sikerült, ezzel a 3,36 millió forintos pozitív nyitóegyenlege 1,941 millió forintra olvadt.

A Saxo Bank a Buda-Cash Traderben 2015. január 15-én 21 óra 46 perc 24 másodperckor az ügylet árfolyam-paramétereit úgy módosította volna, hogy azokat 0,9621 és 0,9622 közötti árfolyamokra változtatta. Ezáltal az igénybejelentő számlaegyenlege érdemben negatívvá vált.

A bíróság ezt nem fogadta el, kimondta, hogy az egyenleg helyes összege valójában plusz 1,941 millió forint: ha semmi hozam, semmi kamat nem is jár az eltékozolt 11,5 évre, de az 1,9 millió visszajár. És itt jön a kafkai rész. Hiába a jogerős ítélet, az ügyfél kapott a PSFN-től, azaz az állami felszámolótól egy levelet, hogy a bíróság által megítélt perköltséget levonja ugyan az ügyfél tartozásából, de még mindig 7,5 millió forinttal tartozik. Ennek vélhetően az lehet a magyarázata, hogy a PSFN felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, ezért az ügyet még nem tekinti lezártnak. Ezzel együtt is elég merész, hogy egy jogerős bírósági ítélet után a PSFN továbbra is 7,5 millió forintos tartozásról küld fizetési felszólítást.

A Befektető-védelmi Alap közben jelezte az ügyfélnek, hogy legfeljebb csak akkor fizethet, ha a PSFN módosítja a jogos ügyfélköveteléseket tartalmazó kimutatását. Egyelőre azonban nem módosította, patthelyzet van.

Nem egyedi Roland helyzete

Megkerestük az érintett intézményeket, és bár a konkrét ügyfélről sem a BEVA, sem a PSFN nem adhatott tájékoztatást, igyekeztek általánosan megfogalmazni az álláspontjukat.

Mint a Befektető-védelmi Alap Telexnek megküldött tájékoztatásából megtudtuk, a BEVA kizárólag a tőkepiacról szóló törvény szabályai alapján állapíthat meg és fizethet kártalanítást. Ha a befektetőnek az általános szabályok szerint nem állapítható meg kártalanítás, de a követelését jogerős bírósági határozattal igazolja, akkor a következő jogszabályi feltételeknek kell teljesülnie:

• Az első követelmény a 90 napos határidő betartása, a határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül kell előterjeszteni az igényt.
• A jogerős bírósági határozat benyújtása azonban önmagában még nem jelent automatikus kifizetést, mert azt is mérlegelnie kell, hogy a bíróság által megállapított összeg biztosított követelésnek minősül-e. A jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a BEVA kizárólag a befektetési szolgáltató tagjainak birtokába került, az ügyfél nevén nyilvántartott vagyon – értékpapír és pénz – kiadására vonatkozó kötelezettségekre nyújt biztosítást.
• Ha a bíróság megállapítja a felszámolás kezdő időpontjára vonatkozóan a befektető nevén nyilvántartandó ügyfélvagyont, akkor az biztosított követelés, és a BEVA a felszámoló által ki nem adott ügyfélvagyon alapján a törvényben meghatározott mértékig kártalanítást állapít meg. (Amennyiben a január 15-i ügylet fals elszámolásáról van szó, a később megkezdett felszámolás miatt aligha kétséges, hogy ott lett volna az ügyfélvagyon.)

„Ha a döntés a szolgáltató szerződésszegő magatartása miatti általános kártérítési felelősséget állapít meg, akkor a kárértékre vonatkozó követelés nem minősül biztosított követelésnek, ilyenkor az ügyfél a normál felszámolásban tud igényt érvényesíteni.” Másképp fogalmazva: az a szerencsétlen, akinek a sok egyéb csalás miatt elmarasztalt Buda-Cash már korábban eltüntette az egyenlegét, még olyan jogokra sem jogosult, mint az, akinek legalább kimutatták a vagyonát.

A PSFN-től megtudtuk, hogy nem egyedi helyzetről van szó. „A Buda-Cash felszámolási eljárásában 34 olyan ügyfél tekintetében indult az ügyfél által bejelentett bíróság előtt vitatott igény, amelyekkel szemben a Buda-Cash követelést tart nyilván. A vitatott igény elbírálásával összefüggő eljárások közül 25 esetben az eljáró bíróság megállapította, hogy az ügyfél hitelezői igénye részben vagy egészben alapos, amely esetekben a felszámoló a jogerős bírósági döntések alapján megítélt hitelezői igényt a csődtörvény rendelkezései szerint besorolta és kártérítési igény jogcímen nyilvántartásba vette, és erről az érintett hitelezőt kiértesítette.”

Az így nyilvántartásba vett hitelezői igények tekintetében a felszámolót egyrészt nem terheli adatmódosítási kötelezettség a BEVA irányába, másrészt e jogcímen fennálló követelések tekintetében – a jelenlegi jogszabályi előírások értelmében – a BEVA-t nem terheli kártalanítási kötelezettség. A 25 ügyfél részére ez idáig nyilvántartásba vett hitelezői igények összege 269,6 millió forint, amely hitelezői igények kifizetésére a felszámolási eljárás befejezésekor, a bíróság által jóváhagyásra kerülő felszámolási zárómérleg és vagyonfelosztási javaslat alapján kerülhet sor a Buda-Cash felosztható vagyona alapján. Vagyis ez a válasz még reménytelenebb az ügyfél szempontjából.

Még mindig folytatódik

A bíróság szerint tehát a Buda-Cash Brókerház Zrt. f.a. adós a 2015. január 15-i svájcifrank-események alapján az úgynevezett első zárás adatai szerint köteles elszámolni. Mondhatjuk persze, hogy akkor a felszámoló és a befektetővédelem mit makacskodik kétmillió forint alatti összegen? Természetesen ezek a szervezetek törvényeket tartanak be, de egy ilyen bírósági ítéletből sok egyéb is következik.

Például nehéz lesz mit mondani azoknak az ügyfeleknek, akik nem a pereskedést választották, és inkább befizették korábban a negatív egyenlegeket, noha az alighanem jogtalan követelés volt.

Az külön izgalmas, hogy korábban arról is hallottunk, hogy a negatív egyenlegesek vélt tartozását a PSFN mintha részben értékesítette volna külső követeléskezelőknek, amelyek elkezdték bombázni az ügyfeleket. Mit érezhet az, aki ekkor fizetett?

A negatív egyenlegesek mindenesetre úgy vélik, hogy bár Magyarországon nincsen precedensjog, minden egykori negatív egyenlegesnek érdemes tudnia, hogy már több peres eljárást megnyertek a károsult magánszemély ügyfelek.