Drága az olaj, a benzin és a dízel, de a szomorú igazság az, hogy sokkal drágábbak is lehetnének

Valamivel a korábbi ársapkás, az előző kormány által „védett” árnak nevezett szint felett járnak a hazai üzemanyagárak: július 30-án a Holtankoljak.hu szerint a 95-ös benzin átlagára 599 forint/liter volt a korábbi 595 forint/literes árstopos szint helyett, a dízel pedig megütötte a 647 forint/literes árat (a védett ár itt 615 forint/liter volt).

Ahogyan az már lenni szokott, ezekkel az árakkal senki nem elégedett. A lakosság szerint természetesen a szokatlan szinteken járó árak túl magasak, a korábbi kormánypártok egyike, a KDNP azonnal panaszkodott is: Rétvári Bence frakcióvezető jelezte, hogy a benzinkutak többségén mostanra már a védett ár fölött van a benzin és a dízel ára. A politikai vádaskodás közben előjött az a nem túl nívós érv is, hogy Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Shell-részvényes, és neki profitot termel a magas benzinár – annak eldöntését az olvasóra bízzuk, hogy vajon a globális Shell cég részvényében mennyire jelenik meg az, hogy Magyarországon 615 vagy 647 forint-e a dízel ára.

Eközben a kisebb kutak és töltőállomás-hálózatok túlságosan alacsonynak tartották ezt az árat, és arra panaszkodtak, hogy annyira eltűnt az árrésük, hogy az már kisebb, mint a védett áras rendszerben. Olykor eszkalálódik a helyzet, máskor pedig valamelyest csillapodnak a kedélyek attól függően, hogy a világpiaci olajár éppen emelkedik vagy korrigál. Írásunk idején 89 dollár/hordónál állt.

A jövőkép elég rémes

A történetben vannak magyar specifikumok, de kezdjük a nemzetközi helyzettel! Arról már világszerte sokan megemlékeztek, hogy Donald Trump amerikai elnök igazán vesztes pozícióba sodorta magát Iránnal szemben. Mielőtt megindította volna Izraellel a háborút Iránnal szemben, mind a venezuelai akció után magabiztos állapotban lévő USA, mind Izrael erősnek tűnt, a belső elégedetlenséggel küzdő iráni rendszer pedig gyengének. A támadó felek komoly csapásokat mértek Iránra, a vezetőikre, katonai létesítményeikre és épületeikre, pár hónappal később mégis azt látjuk, hogy az ellencsapásokat foganatosító Irán (aki nemcsak amerikai és izraeli, de sok más célpontot is lőtt a térségben) hirtelen kulcspozícióba került, képes volt lezárni a Hormuzi-szorost.

Mára Trumpnak nagyjából két választása maradt, de egyik rosszabb, mint a másik. Vagy belátja a kudarcot és vesztes feltételekkel elkullog, szebben fogalmazva, kivonul a konfliktuszónából, de akkor kis túlzással minden Iráné lesz, a Hormuzi-szorosban díjat szed majd a perzsa állam, Trump pedig látványosan vesztese lesz a háborúnak. Irán támadásaival annyiban húzott remek lapot, hogy a közel-keleti olajkiszállításokat a jemeni síiták, vagyis a húszik révén a Vörös-tenger déli bejáratánál, a Báb el-Mandeb szorosnál is megállították, sőt a harmadik (lényegesen kevésbé fontos) kijáratot, a Szuezi-csatornát is fenyegetik az ellenállás tengelyének tagjai, vagyis a Hezbollah Libanonban, a húszik Jemenben és Irán. Ha az Egyesült Államok veszít, akkor viszont az olajforgalom lassan visszaindulhat, az árak lefelé korrigálhatnak

A másik amerikai opció az, ha Donald Trump nem szeretne veszíteni, keménykedik, akár szárazföldi akciót is indít Irán déli részén, de ez nemcsak eszkalálja a konfliktust, hanem tartósan felnyomja az olajárakat, illetve a termékárakat, növeli a recesszió esélyeit. Ez sem egy amerikai sikersztori.

Fogynak a tartalékok

Ahhoz képest, hogy milyen reménytelenül rosszak az alternatívák, valójában még nem is olyan drága az olaj, de a jövőkép rémes. Irán nyeregben érezheti magát, gyakorlatilag egy-egy drónnal is azonnal blokkolja a kereskedelmet a szorosban, egekbe repteti a biztosítások árát, a hajók nem mernek elindulni a konfliktuszónába. Természetesen az USA ezen bedühödhet, megint elpusztíthat mindenféle iráni létesítményt, de azt nem tudja elérni, hogy Irán valahonnan ne lőjön ki egy újabb elrejtett drónt.

A konfliktus kezdete óta a legnagyobb fogyasztók (USA, EU, Kína, Japán) már 1,5 milliárd hordó tartalékolajat égettek el, kevés tartalék maradt.

Innentől két irány van: ha az amerikai időközi választáson az Egyesült Államokban nyernek a demokraták, akkor akár vissza is foghatják a háborús büdzsét, Trump közelebb kerül a kényszerű konfliktus-befagyasztáshoz. Ha a republikánusok jobban szerepelnek, vagy valamilyen terrorcselekmény történik, akkor Trump nagyobb támogatást nyerhet az amerikaiak életét is veszélyeztető szárazföldi akcióhoz, de az amerikaiak homlokán mindenképpen ott villog majd az „L” betű, vagyis a loser felirat – mondta néhány napja Robert Pape amerikai Irán-szakértő egy beszélgetésben.

Az Egyesült Államok korábban azt hitte, hogy Irán kifizethető azért, hogy engedje a
szabad mozgást a szoroson, majd békét köt, de látható, hogy Iránnak fontosabb
volt a regionális befolyás, mint a 300 milliárd dolláros újjáépítési alap. Mindenesetre az Egyesült Államokat már komolyan aggaszthatja, hogy 310 millió hordó tartalék olajkapacitásából heti 5–7 millió hordóval csökken a készlet, és továbbra is 10–12 millió hordóval kisebb a konfliktuszóna termelése.

Legkésőbb 2027-ben pótolni kellene az elégetett készleteket, de egyelőre inkább a drámai következményeket látni. Például az amerikaiak egyszer használatos terméktárolói, a sókamrák összeomlanak, hiszen ha vizet kell befecskendezni, hogy a rétegek tetején található olaj felszínre jöjjön, onnan már nem használhatók ezek a természetes tárolók újra.

A szoros pedig továbbra is le van zárva, volt, hogy kicsit több kitermelt olaj tudott kijönni, de a hajóknak stabilan kellene mozognia, kiszámíthatóan fordulnia. Ameddig ez nem biztosított, addig a termelést sok helyen nem kapcsolják vissza. Ráadásul a kerülőutak sem működnek igazán, amikor például a szaúdiakat keleten és nyugaton is fenyegetik, nem sokat érnek a szorost elkerülő vezetékek.

Vagyis egyelőre nem látni jó megoldást, bár ha ebből bárki azt a következtetést vonná le, hogy Irán jár jól, az sem igaz. Ebben a végtelenül megsanyargatott lakosságú országban a mindenkit fenyegető rezsim sikeresen zsarolhat, de a nép akkor fog jobban élni, ha az ország visszakerül a nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe, ha nem lövi és fenyegeti a környező országokat. Azzal ugyanis hosszabb távon nem lehet jól járni, ha egy ország éveken át a nemzetközi közösség első számú közellensége, a túléléséért küzdő rezsim és az iráni lakosság érdekei azonban eltérhetnek egymástól.

Eközben itthon

Magyarországon a probléma annyiban összetettebb, hogy a közel-keleti válság mellett az orosz dízelexport megállítása miatt a térségünkből az orosz dízel is hiányzik, sőt a magyar Dunai Finomító is csökkentett kapacitással termel tavaly óta, Százhalombattán ugyanis tűz pusztított tavaly októberben.

Ebben a helyzetben már azt lehet hallani, hogy az Auchan mennyiségi korlátozást vezetett be, az Envi dízelhiányra panaszkodik. Ezek nem jó jelek, bár mindig lehet valami egyedi magyarázatot találni. Például azt, hogy az Auchan túl vonzó árkedvezményt kínált, amit aztán nem tudott fenntartani, az Envi pedig azért lehet nehezebb helyzetben, mert nem a Moltól vásárolt jellemzően, hanem importból is kielégítette a fogyasztóit. Emiatt a krízis során az ő importja is elnehezült: a Molnál nem az Envi ellátása élvezett prioritást, de a helyzet érezhetően kritikus.

A Mol ebben a helyzetben a nagykereskedelmi árakat piaci módon emelte, de a kiskereskedelmi árait sokáig csak visszafogottan növelte. A versenytársak szerint a Mol ezzel kiszolgálta a mindenkori kormány kéréseit, vagyis azt, hogy ne legyen túl intenzív a fogyasztói ár emelkedése, mert az rontja a népszerűséget. Közben a Mol véleményét ismerők szerint a cég csak annak a régi kormányzati kérésnek igyekszik megfelelni, hogy nálunk ne legyen drágább az üzemanyag, mint a környező országok átlaga. Csakhogy a környező országok nem naponta, csak hetente-kéthetente emelnek, így nem lehetett a végső árra mindent gyorsan rápakolni. Ennek a visszafogott áremelésnek örülhetne is a fogyasztó, de közben a kis kutak nagyon szenvednek. Ha drágábban adnák az üzemanyagot, mint a Mol, mindenki elpártolna tőlük, ha tartják a nagy játékos árát, veszteséget termelnek.

Az import pedig nagyon nehézkes: a nagy meleg miatt vannak hajózási korlátozások is, illetve a környéken mások is dízelhiánnyal küzdenek, a nálunk még készletező szövetségnek is illene visszatöltenie a védett ár szisztémájában felhasznált készleteit. Az ellátásbiztonság alapvetően stabil, de van két rossz hírünk:

• a jelenlegi végfogyasztói ár a környezethez képest inkább mesterségesen visszafogott,
• illetve olyan a nemzetközi helyzet, ami nagyon viharos őszt sejtet.

A Tisza Párt a kritikák hatására akár elgondolkodhat a védett ár visszavezetésén is, de a piaci szakemberek őszintén remélik, hogy ez nem történik meg. Bár egy ilyen intézkedésnek van két pozitív hatása, az infláció átmeneti megfogása és a nehezebb sorsú, de autós családok üzemanyag-szegénységének limitálása, a mesterséges ár rontja a hazai költségvetés helyzetét, nehezíti az importot, torzítja a piacot és nem engedi rá a piacra a magasabb ár keresletvisszafogó hatását. Vagyis, ha tényleg nehéz lenne a helyzet, a védett ár hatványozottan súlyosbítaná a problémákat.

Az iráni háború legújabb fejleményeit ebben a videóban elemeztük: