Vizsgálatot indított, és türelmet kér a SEMCORP, aminek debreceni üzeménél határértéken felüli szennyezést mutattak ki

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Szerda este sajtóközleményt adott ki a SEMCORP Hungary Kft, aminek debreceni akkuipari üzeménél tizenháromezerszeres határérték-túllépést mutattak ki. A cég az érintettek türelmét és megértését kéri mindaddig, amíg a folyamatban lévő műszaki, szakmai és hatósági eljárások le nem zárulnak. A sajtóközleményből az is kiderül, hogy a társaság vezetősége és Papp László, Debrecen polgármestere egyeztettek az ügyben. Debrecen polgármestere felszólította a Semcorpot, hogy távozzon a városból.

A vizsgálatot a SEMCORP Csoport Debrecenbe érkezett nemzetközi felső vezetői irányítják. A társaság hangsúlyozta, hogy független szakértők közreműködésével folytatják le a vizsgálatot. A cég továbbra is proaktívan együttműködik valamennyi illetékes hatósággal.

A botrány néhány napja robbant ki, amikor a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal közzétette honlapján azt a részletes határozatot, ami alapján a hatóság június 24-én azonnali hatállyal felfüggesztette a debreceni Semcorp akkuipari üzemének tevékenységét. A határozat kimondta, hogy a kínai üzem az egységes környezethasználati engedélytől eltérően folytatott tevékenységével környezetveszélyeztetést és szennyezést okozott.

A Semcorp az akkumulátorokhoz szükséges szeparátorfóliát készít. Idén márciusban a Greenpeace és a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület közös mérései is kimutatták, hogy oldószereket és más, ipari eredetű vegyi anyagokat találtak a szeparátorfólia-gyár melletti vízfolyásban. Az ipartelep melletti esővíz-elvezető csatornából a Semcorp február 18-i balesete után vettek mintát.

Debrecen fideszes polgármestere korábban azt kérte a hatóságtól, hogy vizsgálják meg a Semcorp akkuipari üzem környezethasználati engedélyének visszavonását.

Szijjártó Péter külügyminiszter még 2021 őszén jelentette be, hogy a kínai Semcorp 65 milliárd forintból szeparátorfólia-gyárat épít a debreceni Déli Gazdasági Övezetben, ahol mellette egy akkumulátorgyár, egy katódgyár és több autóipari beszállító is építkezik. A projekthez a magyar állam akkor 13 milliárd forint támogatást biztosított, amiért cserébe a cég 440 új munkahely létrehozását ígérte. A cég végül 2025 nyarára jutott el a próbagyártás elindításához több mint 440 alkalmazottal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!