Állami programba szálltak be, durván megszívták: milliárdokat nem fizetett ki a Fidesz-kormány az egyik kkv-pályázat beszállítóinak

Rémálomba fordult egy, a magyar kis- és középvállalatok digitalizációs fejlesztését célzó állami pályázat a nyertes informatikai szállító cégek számára, de a történet inkább extrém bénázásnak, mint tudatos rosszindulatnak tűnik. Elértünk több szereplőt a félresikerült program károsultjai közül és a bakikért felelős állami oldalról is, a velük készült háttérbeszélgetések alapján mutatjuk be a történetet. A jó hír az, hogy az új kormány azt ígéri, már dolgozik a megoldáson.

Tízmilliárd honlapokra

A Fidesz-kormány Nemzetgazdasági Minisztériuma (NGM), nevezetesen Szabados Richárd kkv-fejlesztésért és technológiáért felelős államtitkár 2024-ben hirdette meg a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” programot. Az elképzelés az volt, hogy a kisvállalkozások ingyen juthassanak hozzá professzionálisan összerakott honlapokhoz egy állami program keretében. Az értékben 400 ezertől 1,5 millió forintig terjedő támogatási csomagra jókora érdeklődés volt, több mint 8 ezer cég jelentkezett.

Kritikusok már akkor is voltak: a program meghirdetésekor sok hozzáértő beszélt arról, hogy ha van 10 milliárd forint hazai forrásból származó eszköz a digitalizáció céljára, akkor azt biztosan nem így költenék el. A kormány ennek ellenére jó ötletnek gondolta a kisvállalkozások honlapját támogató pályázatot, amire 2024 decemberétől több körben lehetett jelentkezni.

Hamar kiderült, hogy a 10 milliárd forintos program valójában csak 9 milliárdos, mert a teljes összegből egymilliárd forintot a lebonyolító Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. (NEUM) kapott, amely később beszámolók szerint tökéletesen alkalmatlannak bizonyult az informatikai lebonyolításra, az ellenőrzésekre, inkább csak az időhúzás és az akadékoskodás intézményévé silányult. Szabados Richárdék eredeti elképzelése az volt, hogy az egész faék egyszerűségű lesz, de ez végül nem jött össze: annak ellenére, hogy nem uniós forrásból valósult meg, a Telexnek azt mesélték érintettek, hogy iszonyatosan összetett lett a program adminisztrációja. A szereplők elmondása alapján a NEUM és az NGM alapvetően konstruktív volt, lehetett velük beszélni, de képtelenek voltak beépíteni a jogos észrevételeket az ügymenetbe.

A program két ütemben indult el: előbb az állam egy tender alapján a szállítókat választotta ki, vagyis azokat, akik a honlapfejlesztéseket megvalósítják. Részben nagy távközlési cégeket (Telekom, One, Yettel), részben kisebb számlázási céget (Billingo), részben egészen kicsi informatikai kkv-ket hallottunk a nyertesek között emlegetni, mintegy 40 cég fejleszthetett.

A szállítók után jelentkezhettek a honlappal nem bíró cégek is, amik az informatikai szállítóktól lehívhatták a fejlesztési lehetőségeket. Aztán kirobbant a botrány: kiderült, hogy a magyar szállítók (maguk is részben kkv-k) elképesztő bürokráciával és a kifizetések elmaradásával találkoztak. Ezt többen is szóvá tették, szállítói szövetségek, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) tárgyalt a problémákról, ügyvédi levelek születtek. A Telexhez több érintett fejlesztőcég is eljuttatta az észrevételeit, ők arról számoltak be, hogy

részt vettek a programban, de azóta sem kapták meg az ígért kifizetést.

Elértünk az állami oldal egykori tisztviselőiből is néhányat, akik maguk is úgy vélekedtek: a szállítók valóban teljesítettek, teljesen jogos a kiakadásuk.

Magyar Péter haveri kivitelezőket lát

2026. június 11-i sajtótájékoztatóján Magyar Péter maga is foglalkozott a programmal, azt amolyan „haveri kifizetésnek” minősítette és az előző kormány döbbenetes pályázati gyakorlatának példájaként emlegette. A miniszterelnök nem értette például, hogy a mesterséges intelligencia korábban miért nem képes valaki honlapot összerakni.

Azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy a program tényleg elég indokolatlannak tűnt már a kihirdetésénél is. A cél elvileg az volt, hogy az állam segítsen csökkenteni a minimális digitális intenzitású magyar kkv-k számát a webes és közösségimédia-jelenlétük megteremtése vagy korszerűsítése által, de az emberben azonnal felmerült, hogy digitális transzformáció ide vagy oda, minek vállalkozik egyáltalán az, aki még egy honlapot sem tud összerakatni, és főleg miért finanszíroz ilyen programot, vélhetően nagyon szétaprózva, a magyar állam. Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója maga is úgy vélekedett, hogy ehhez nem kell állami támogatás, mert az a cég, ami nem képes arra, hogy honlapot készítsen – ami pár százezer forintból vagy egy családtag segítségével megcsinálható –, „az nem vállalkozás, hanem valami vegetáló zombicég”.

A régi kormányerőknél dolgozók viszont azzal indokolták a program szükségességét, hogy az EU kutatás-fejlesztés-innovációra vonatkozó mérőszámai között van olyan mutató, ami azt számszerűsíti, a vállalkozások hány százalékának van digitális lábnyoma. Ebben Magyarország a gyengébb országok közé tartozott, a program elsődleges célja ennek a pozíciónak a javítása volt.

De az is furcsának tűnt, hogy miért vállalja egy-egy kisebb cég – legyen az szállító vagy haszonhúzó – ilyen léptékű beruházáshoz az állami programokkal járó végtelen várakozást, adminisztrációt és bosszúságot. Erre vélhetően az volt a magyarázat, hogy a terhek zömét a szállítók, vagyis a megvalósítók viselték, és mivel nekik több ügyfelük is lehetett, a több tízmilliós bevétel miatt már érdemesnek tűnt a súlyos adminisztrációval együtt is vállalni a fejlesztéseket. Az ugyanakkor zavart okozott náluk, hogy nem tudták előre, mennyi munka jut majd nekik: volt, aki úgy számolt, hogy 50 fejlesztés lenne az alsó határ, amire érdemes csapatot toborozni, és ha, mondjuk, végül csak 30 jut nekik, akkor már nem éri meg elindulni, de ezt előre nem tudta.

Többen eleve azt jósolták, hogy nem lesz elég jelentkező, de végül úgy tűnt, hogy amennyiben más fizeti, sok kkv mégis megpróbálná a fejlesztést. Hiszen a jelentkező cégeknek alapvetően a program egyszerű és olcsó volt: csak azt kellett bizonyítani, hogy a vállalkozásnak nincs köztartozása, nincs honlapja, illetve azt kellett vállalni, hogy miután a program 2 évig finanszírozza a honlap működését, a harmadikban már a vállalkozásnak kell kötelezően fenntartania.

Az állam ígéretet tett, amit nem tartott be

A Fidesz-kormány által kiírt állami programok tapasztalataiból (például a tragikusan alakult napelemes pályázatból) kiindulva talán nem annyira meglepő, hogy végül a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” is balul sült el, de teljesen igazuk van azoknak, akik szerint ebbe nem lehet belenyugodni. Hiszen az sosem jó, ha a piac szereplői nem bízhatnak az állam ígéreteiben, márpedig az NGM, illetve a NEUM folyamatosan azzal hitegetett mindenkit, hogy „a pénz megvan és mindenki ki lesz fizetve”.

Nem ez történt, a pályázatot a mai napig nagyrészt a szállítók finanszírozzák, akik nem kapták meg a lejárt követeléseik ellenértékét sem,

pedig mint hallottuk, egyesek jelentős költségekbe is verték magukat, kifizették a saját munkatársaikat, az alvállalkozókat, esetleg a pályázók tárhelyeit, doménfoglalásait, hirdetési költségeit. Pénzt azonban döntő többségben egyáltalán nem láttak. 2025 végén a NEUM néhány lezárt pályázatot kifizetett, azóta viszont egyetlen kifizetés sem történt a szállítók részére, pedig több száz, közel ezer átadott pályázatnál járunk (sokkal több honlap készült el, de ezek megfelelően le is vannak igazolva). A támogató ehelyett inkább olyan jelzést adott a szállítónak, hogy ne 60 napos, hanem 180 napos számlát állítson ki. Emellett semmilyen határidőt nem tartott be.

Volt olyan 200 napos (!) levelezés, amelyben hiánypótlást kértek, majd újabb hónapok múlva több körben újabb és újabb tisztázó kérdést küldtek ki. Elvileg a szúrópróbaszerű ellenőrzések eredeti célja az volt, hogy megnézzék, igaz volt-e, hogy a jelentkező cégnek nem volt honlapja, működő vállalkozásról van-e szó, elkészült-e a honlap.

Megbicsaklik minden

A szolgáltatók az utófinanszírozott konstrukcióban valamennyi pénzt kaptak a lebonyolítóktól, amelyek a minisztériumtól kapták a forrást, ám ez egy magyar program volt, amely adott naptári évre vonatkozó költségvetésből valósult volna meg. És itt jött az igazi csavar. 2025 végén egy furcsa állami pénzügyi szabály miatt megbicsaklott az egész történet: a még ki nem fizetett pénzeket az állam egy központi számlára „visszagereblyézte”. Korábban hiába jelezték az érintettek, hogy ebből baj lesz, a NEUM és az NGM azzal hitegette őket, hogy nem lesz gond, majd elhatárolják. De persze gond lett.

Vagyis a még nem ellenőrzött szállítások potenciális ellentételezését be kellett fizetni egy gyűjtőszámlára, de az volt a remény, hogy a pénzt 2026-ban újból el lehet kérni a program befejezésére. Ám 2026 tavaszáig a bürokrácia nem érte utol magát, nem fizette vissza az egyszer már odaítélt forrást.

A szolgáltatók érthető módon egyre ingerültebben jelezték, hogy nem kapnak pénzt a rég elvégzett munka után. Az NGM mindenkit igyekezett megnyugtatni, sosem tagadta, hogy kötelezettsége van a szállítók irányába, mindig mindenki azzal érvelt, hogy ez csak egy technikai dolog. Viszont hónapokig ment a huzavona, majd az NGM áprilisban sem kapta meg a pénzt, és jött a választás. Ráadásul ez csak az egyik probléma volt – egy csomó szállító el sem tudta fogadtatni a teljesítéseit a NEUM kollégáival. A két probléma egymást erősítette, ahogyan a NEUM látta, hogy nincs forrás, fékezte az adminisztrációt, és nagyon lelassította a kommunikációt a szállítókkal.

A választás után még egy ideig a helyükön voltak a felelősök, így Szabados Richárd is, aki állítólag az átadás-átvétel során is jelezte, hogy ezt a pénzt már nagyon ki kellene fizetni. Végül kifizetés azóta sem történt, már vannak bőven lejárt számlák, majd jött Magyar Péter nyílt színi kritikája is.

A szállítók szerint ők nem haverok

Mint megismerhettük a folyamatot, a szállítók felől már Magyar Péter szavai előtt és utána is mindenféle lobbi megindult. Ők egyebek között az említett NEUM-hoz, az NGM-hez, majd újabban az új kormány minisztereihez, például Tanács Zoltánhoz (Tudományos és Technológiai Minisztérium) is fordultak. A megszólított erők nyitottak, fogadják az észrevételeket, de Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára szerint

az egyetlen megoldás az lenne, ha a szállítók pénzhez jutnának, ahhoz a pénzhez, ami jogosan járna nekik.

Hiszen a több ezer weboldal már működik, igaz ezek egy része még nincs teljesítésigazolással elfogadva, de a szállítók 5 milliárd forintnyi teljesítése áll a rendszerben (ebből nem mindent nyújtottak be számlaként). A kiállított számlák után a cégek már az áfát is befizették, de az állam részéről kifizetés alig történt.

Több levelezést is láttunk, ezek alapján úgy nézett ki, mintha a NEUM valóban az időhúzásra játszott volna. Vagyis egy ideig csak azzal borzolta a kedélyeket, hogy 180 napos fizetési határidővel kérte a számlákat, majd azzal, hogy mindenféle hiánypótlást rendelt el. Pedig sokszor csak az változott, hogy a támogató milyen informatikai megoldással tudja elfogadni az elkészült honlapokat, vagy a felhasznált keresőoptimalizálási megoldást, de semmi nem haladt.

A Telex kérdésére a TTM mindenesetre viszonylag megnyugtató választ küldött. Ebben azt írták, hogy tisztában vannak a problémával, jelenleg vizsgálják a pályázat körülményeit, a pénzügyi teljesítések állását, és azt is, hogy hogy lehet minél előbb rendezni a szabályosan leszállított, megvalósított projektek elszámolását. Azt ígérik, hogy ha erről megszületik a kormányzati döntés, tájékoztatják az érintetteket.

„Célunk, hogy a szabályosan végrehajtott pályázatokon dolgozók hozzájussanak a megítélt támogatásokhoz!”

A szállítók természetesen azzal érvelnek, hogy ők eleve nem „haveri kivitelezők” voltak. A konstrukció keretében mintegy 40 ilyen cég dolgozott a projektek megvalósításán, köztük van néhány nagy hazai vagy nemzetközi vállalkozás, de a résztvevők kétharmada hazai kis- és középvállalkozás. Mint írják, Magyar Péter azt mondta, hogy mesterséges intelligenciával ma már gyorsan össze lehet rakni egy weboldalt. Ám szerintük a program keretében készült weboldalak nem ezzel a módszerrel készített, gyorstüzelésű oldalak, hanem felhasználóbarát, hosszú távon fenntartható, az ügyfelek által könnyen kezelhető webes felületek.

Kilenc szállítóról biztosan tudunk, amelyek összefogtak, előbb-utóbb vélhetően beperelik az államot, de mint egyikük a Telexnek fogalmazott, ha ennek egyszer vége lesz, és túléli a vállalkozása, az biztos, hogy soha többé nem akar olyan programon elindulni, amit az állam finanszíroz.

Tajthy Krisztina azonban azt mondja, hogy hamarosan 600 milliárd forintnyi uniós kkv-finanszírozás érkezhet, és az lenne a cél, hogy a magyar kis- és középvállalkozások az ebből kiírt programokban, a magyar gazdaság fejlesztésének céljából partnerek legyenek. „Azért is tartjuk fontosnak, hogy az új kormány komolyan vegye a segélykiáltásunkat, mert sokan hisznek abban, hogy a hazahozott pénzeket közösen jól tudjuk felhasználni, hiszen most tényleg van kitapintható bizalom a gazdaság szereplőiben.”

A Fidesz-éra után adófizetői oldalról természetesen jogos elvárás, hogy a rettenetes gyakorlatok miatt az állami programokat nagyon alaposan vizsgálják ki. De valamilyen elfogadható lebonyolítási sebesség mindenképpen szükséges lesz, ha az RRF-pénzek kkv-kra vonatkozó elemeit valóban szeretnénk lehívni.