Wáberer György: Az nem létezik, hogy mindig 26-27 országgal szembe megyünk. Nem vesszük észre, hogy esetleg velünk van a baj?

Wáberer György, az ország egyik leggazdagabb embere, a Fidesz-kormányok felkérésére több pozíciót is betöltő üzletember pár nappal ezelőtt a Facebookon egy olyan videót tett közzé, amelyben azt mondta: az országgyűlési választás arról fog dönteni, hogy Magyarország Európához vagy Oroszországhoz fog tartozni, és hogy ki kell derülni végre a többség akaratának. Wáberer György csütörtökön a Telex 2026 műsorában beszélt arról, hogy miért született meg ez a poszt, milyen a kapcsolata fideszes vezetőkkel, de kritikus vélemény fogalmazott meg a MÁV-ról, az állami egészségügyről és a korrupcióról is.
Wáberer György az egyik leggazdagabb magyar, korábban egy nemzetközi fuvarozócéget épített fel, most magánkórházat is működtet, de többször vállalt feladatokat a Fidesz-kormány megbízásából. Volt a tokaji térségért felelős miniszteri biztos, a Tokaj-Hegyalja Egyetem kuratóriumának vezetője, és felkérésre a logisztikai üzletágat is képviselte egy kormányzati programban.
Azt mondta, nem az a fontos, hogy ő a Tisza Pártra szavaz-e, ő csak azt akarta képviselni, hogy nincs minden embernek azonos tudása arról, melyik párt mit képvisel. Wáberer azt szeretné, ha tiszta lenne a választás abban az értelemben, hogy több felületről is tudjanak tájékozódni az emberek, mert ezen a téren is nagy egyenlőtlenség van. Szerinte az egyik oldalnak nincs is programja, míg a másiknak, a Tisza Pártnak 240 oldalas van, amit szintén nem sokan olvasnak el.
Azt mondta, hogy nála a Fidesz háborús félelemkeltése verte ki a biztosítékot a kampányban,
ami alapvetően hamis, mert szerinte sem Európában, sem Magyarországon nincs háborús vészhelyzet, és a kormány oroszokhoz való közeledését is elfogadhatatlannak nevezte. „Ezer éve döntöttünk arról, hogy a nyugati irányt fogjuk képviselni, most is ez a tét” – mondta.
Ő úgy nőtt fel, hogy az orosz szitokszó volt, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy velük leszünk barátságban, amikor egy európai közösség és a NATO tagjai lehetünk. Már azt is kisebb törésnek élte meg, amikor aláírtuk a paksi szerződést – amelyet 60 évre titkosítottak – az oroszokkal. „Orbán mondta korábban, akkor baj van, ha az államközi szerződéseket titkosítani kell” – jegyezte meg Wáberer, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar külügyminiszter baráti kapcsolatot tart fenn Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.
Növekedés helyett korrupció
A rendszerváltást Wáberer is euforikusan élte meg, és akkor azt hitte, hogy tíz év alatt utol lehet majd érni Ausztriát, de az eltelt 36 évben szerinte még egy százalékot se küzdöttünk le. A Fidesz 16 éves kormányzását nagy lehetőségnek látta a közelítésre, mert minden forrás és adottság megvolt ehhez, de abban is csalódnia kellett. Hogy végképp elfordult a Fidesztől, annak több állomása volt, de az egyik legutolsó, amikor Orbán Viktor a román elnökválasztáson a magyarellenességéről ismert George Simiont támogatta.
A Fidesz eredményeit is elismeri, példaként a családtámogatási rendszerüket említette, de nagyon zavarja a kormányzat teljesítménye és a propaganda egyenlőtlensége. Elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy Magyarország az egyik legkorruptabb ország, hogy itt volt a legmagasabb az infláció. Azt mondta, hogy a nemzetközi szállítmányozási cégénél ő nem tapasztalt korrupciót, mert sosem tudták igazán, hogy kinél is van a pályázatuk.
Itthon azt látja, hogy nincsen verseny, pedig ennek kellene lennie a gazdasági élet motorjának.
A kormányzatot képviselők is mindig csak néhány építőipari céget választanak ki. „Ezeket nem kiválasztani kell, hanem meg kellene küzdeni. Azt kell megnézni, ki tud exportálni. Aki exportálni tud Magyarországról, az a versenyképes” – mondta.
Wáberer azt mondta, hogy vezető fideszes politikusokkal nincs élő kapcsolata, és amikor a Fidesz-kormány felkérésére pozíciókat vállalt, azokat azért tette, mert tud valamit adni a szülőföldjén élő embereknek. Ezért támogatta korábban a sárospataki gimnáziumot, majd ugyanilyen megfontolás után vállalt szerepet a Tokaj-Hegyalja Egyetemen. Ezeket a posztokat állítása szerint társadalmi munkaként vállalta, az érte kapott pénzt mindig hátrányos helyzetű fiataloknak ajánlotta fel. Waberer Facebook-bejegyzésének megjelenése után Sátoraljaújhely fideszes polgármestere arra szólította fel az üzletembert, hogy mondjon le a tisztségeiről.
Arról is beszélt, hogy a saját köreiben mindig elmondta a véleményét, és a gazdag embereknek a felelősségük a tájékoztatásban van. Ezek után az hozta fel, hogy a Tisza Párt programjában az szerepel, hogy a minimálbér adóterhét 15-ről 9 százalékra csökkentenék. Szerinte minden minimálbéreshez el kellene juttatni, hogy havi 20 ezerrel többet kaphat így.
Wáberer azt mondta, hogy a videójában azért biztatta magyar honfitársait, hogy menjenek el szavazni, mert minél többen mennek el, annál pontosabb lesz az eredmény. Szerinte most az is számíthat, hogy hány ember megy el a választásra. Korábban a Fidesznek 70 százalék körüli részvétel hozott kétharmadot, és a mostani választásokon már átrajzolt körzetekben indulnak a jelöltek.
A Fidesz-vezetést tartja árulónak
Wáberer a műsorunkban reagált Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárának, Orbán egyik legközvetlenebb munkatársának bejegyzésére is. Nagy azt írta, hogy „Egyszer egy bölcs asszony azt mondta: az árulás nem teljesítmény. Korábban több szép közös projektben együtt dolgozva, ismerve Téged azt tudom írni: mélységes mély a csalódás bennem irányodban. Akikkel Te most közösséget vállalsz, azok szemében Te éppen ugyanolyan NER-es tolvaj, bűnöző vagy, mint mi, akik kiállunk az értékeink mellett, és nem áruljuk el azokat semennyi ezüstért”
Wáberer erre ezzel kérdezett vissza a műsorban: „Ezzel akkor most ő azt mondta, hogy NER-es bűnöző? Ezzel egy önbeismerést tett?”
„Azt tisztázzuk, hogy soha életemben nem voltam párttag, mindig függetlennek tartottam magam. A beosztásaim sosem pártérdeket szolgáltak. A csalódásomat visszafelé fordítanám. Nem a Nagy Jánosban csalódtam, vele könnyű és jó volt dolgozni, nekem ebben a rendszerben van csalódásom” – mondta.
Szerinte ha valakit azért árulónak neveznek, mert máshová teszi az ikszet, akkor nagyon sok áruló van, akiknek azért lett más a véleményük, mert éppen a kormánypárt változtatta meg a véleményét bizonyos kérdésekben.
„Én azt a Fidesz-vezetést hívom árulónak, akik ezt a 180 fokos fordulatot megtették”
– mondta az üzletember. Wáberer úgy gondolja, hogy a Tisza Párt nem azért nőtt ilyen nagyra, mert olyan sok ellenzéki volna, hanem azok csatlakoztak ahhoz a közönséghez, akik hasonlóan csalódtak ebben a kormányban. A Tisza szerinte nem megosztó közösség, és mindenki benne van, aki rendszerváltást szeretne.
„Muszájnak találom a rendszerváltást, a gazdasági teljesítményünk és a külpolitikánk miatt is. Az nem létezik, hogy mindig 26-27 országgal szembe megyünk. Nem vesszük észre, hogy esetleg velünk van a baj? Ez olyan, amikor valaki fordított irányban hajt fel az autópályára, és azt hiszi, hogy ő megy a jó irányba.”
Wáberer korábban Fidesz-szimpatizánsnak tartotta magát, Orbánnal is többször dolgozott együtt, jó tapasztalata volt vele, nagyon érdeklődő volt a miniszterelnök. Először akkor, amikor a vállalkozó összerakta azt a tanulmányt, ami a logisztikai iparág versenyképessé tételéről szólt.
Matolcsy Györgyöt, volt gazdasági minisztert és jegybankelnököt is szolid, értelmes embernek ismerte meg. Nem is nagyon érti, hogy vált az a puritánnak tűnő ember olyanná, hogy 650 milliárd forintot keresnek rajta.
„Elfogadhatatlannak találom a miniszterelnök magyarázatát is rá, hogy nem ő a főnöke. Hát, az igazságszolgáltatásnak ő a főnöke, tehát hozzá tartozik. Ebben az esetben is az lett volna a legjobb, ha ezt az ügyet nagyon gyorsan kivizsgálják és pontot tesznek a végére. Lehet, hogy van még egy aranyvécé, tele arannyal, és akkor nem hiányzik semmi” – mondta Wáberer. Szerinte a pedofil- és gyerekbántalmazós ügyekben is azonnal el kellett volna rendelni a nyomozásokat, és kiderült volna, kiket kell elszámoltatni, de nem lát ilyen következményeket.
Az üzletember azt nem tudja, hogy mi lehetett az oka Matolcsy megváltozásának.
„Bizonyos idők után személyiségek, jellemek torzulni tudnak, ezért szükséges a kontroll, a demokráciának van az önszabályozó rendszere, hogy javítani lehessen a hibát. Ennek a rendszernek a hiányát látom”
– mondta Wáberer, aki jó ötletnek tartja, hogy a Tisza Párt tervei szerint valaki csak két cikluson át lehet állami vezető. A vállalkozó szerint az első ciklust mindenki nagyon jól akarja csinálni, hogy a másodikra megválasszák, utána pedig már a történelembe akarják beírni a nevüket általában.
Wáberer üzleti ügyeiről is beszélt. Azt mondta, nem nyomásra szállt ki a nemzetközi cégéből, amely végül Tiborcz Istvánhoz került. Tíz évvel ezelőtt két tulajdonos volt, Wábereren kívül egy kockázatitőke-befektető, de ellenkező álláspontra kerültek, hogy tőzsdére kell-e vinni ezt a céget, és mivel Wáberernek voltak korlátozottabb anyagi lehetőségei, eladta a társának a céget. Tiborcz csak ezután vásárolta be magát a Waberer's Internationalbe. Igaz, Wáberer később még visszatért egy kis részt vásárolva, mert a cég lejtmenetbe került, és a segítségével sikerült visszarántani azt. Ezután az ő része szintén Tiborczhoz került.
Wáberer úgy tartja, hogy a Waberer's International nem tud korrupt lenni, mert az ügyfelek 90 százaléka külföldi, és még több ilyen cég kéne Magyarországon, mert az el tudja adni a magyar munkaerőt és szakképzettséget. Szerinte ezen a cégen nem lehet nagy nyereségeket realizálni, mint ahogy más üzleteken teszi azt Garancsi István, Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István. Éppen ezért gondolja, hogy Tiborcz el is fogja adni majd. Szerinte az említett NER-es vállalkozók nem tartanának ott saját erejükből, ahol most vannak, és abban a kérdésben, hogy például Tiborcz hogyan gazdagodhatott több száz milliárd forinttal, már benne is van a válasz.
Túl sok a politika a MÁV-ban
Wáberer az állami beruházásokról is beszélt. Szerinte amikor a tokaji térséget fejlesztették, az ott elköltött 45 milliárd forint jól hasznosult, és nem érzékelt korrupciót. Korrupciót a kormányzati kommunikációban lát, például amikor Lázár János azt mondja, hogy mióta hozzátartozik az autópálya-építés, azóta Európában a legolcsóbban tudjuk megcsinálni, pedig Wáberer szerint a horvátokhoz képest is 50 százalékkal drágábbak vagyunk. Azt sem érti, miért építik fel a mohácsi hidat, ahol szerinte annyi autó sem fog átmenni, mint a lezárt Lánchídon.
Wáberer György a Magyar Államvasutak igazgatótanácsában is benne van, amire Lázár János kérte fel. Wáberer feltétele az volt, hogy akkor vállalja a hatékonyságnövelést célzó feladatot, ha olyan vasutat fejlesztenek, amivel lehetséges gyorsabban eljutni Budapestről Bécsbe, mint autóval. Ez még várat magára, de Wáberer azt látja, hogy a MÁV-nál a baktertől a vezérigazgatóig jó a szakmai állománya és sokkal többet ki lehetne hozni belőle, ha nem szólna bele a döntéseikbe a politika.
Azt mondta, hogy ha megnézik az igazgatósági döntések jegyzőkönyveit, abból kiderül, hogy több döntést az igazgatótanács megkerülésével hagytak jóvá. Megemlítette, hogy ők leszavazták a MÁV-területek ingatlanértékesítéseit vagy, hogy eladják a debreceni Andrássy-palotát. Wáberer azt állította, hogy
ő több ügyben is jelezte Lázárnak, hogy mi lenne a jó megoldás, a miniszter ezeket a javaslatokat többször lesöpörte kormányérdekre hivatkozva.
Úgy véli, hogy Lázárnak eleve túlzottan nagy az önbizalma. Arra a kérdésre, hogy ezek után miért maradt az igazgatótanácsban, Wáberer azt felelte: azért, mert még így is volt lehetőségük nagyon sok dolgot megállítani és tudták javítani a rendszert.
Wáberer szerint a vasútra nem költünk keveset, mégis nagyon kevés eredmény jön ki belőle. Azt gondolja, hogy ha csak a szakemberekre bíznák a fejlesztést, napról napra jobb lehetne, és akár tíz év alatt is elérhető lenne az osztrák vasút szintje.
Szívesen fizetne vagyonadót is
A magánkórházat üzemeltető vállalkozó szerint az állami egészségügyet kellene helyretenni. Alapvető problémának látja azt, hogy Magyarország GDP-arányosan csak 4,2 százalékot költ az egészségügyre, míg az Európai Unióban 7 százalék az átlag. Szerinte már az jó lenne, ha látnánk a szándékot ezen költések növekedésére. Hibának tartja, hogy az orvosok mellett nem emelték meg a szakszemélyzet bérét, és szerinte az is jól mutatja, mennyire nem prioritás az egészségügy, hogy még csak külön minisztere sincs a területnek.
Azt mondta, hogy a magánegészségügy óriási beruházás, és kevés szereplője tud nyereséget elérni, és ő inkább azon dolgozik, hogy senki se legyen beteg. Éppen ezért az edukációra is nagyon sokat költene, mert azt vallja, a betegségek 80 százaléka megelőzhető lenne helyes táplálkozással, megfelelő alvással és mozgással.
Wáberer visszautasította, hogy azért nyilvánult meg kormánykritikusan, mert helyezkedni próbált volna.
„Hetvenéves leszek, nekem nem kellenek a beosztások”
– mondta. Nem érzi, hogy üzletileg lenne veszítenivalója, mert mindent szabályosan csinálnak a cégei.
Szerinte ha a Fidesz nyeri a választásokat, akkor lemondunk 8 ezer milliárd forintnyi uniós pénzről, ami pedig nélkülözhetetlen ehhez a gazdasághoz. Azt mondta, hogy ha azt az 500 milliárd forintot, amit a kormány az akkugyárakra fordított, a kis- és középvállalkozások kapták volna, nem csődölt volna be évente 20 ezer magánvállalkozás.
Szerinte muszáj lesz a katát vagy valami hasonlót visszahozni, mert a kkv-k jelentik a munkáltatók nagy részét. Neki azzal sincs baja, ha a Tisza vagyonadót vetne ki. „Más országokban is fizetnek a gazdagok adót, és a kisember arányosan sokkal többet adózik, ez igazságtalan, változtatni kell ezen a rendszeren. Örülök, ha sok adót kell fizetni, mert akkor valószínűleg sokat is keresünk” – mondta.