Történetének legerősebb pénzügyi eredményét érte el tavaly a 4iG. Jászai Gellért IT, telekommunikációs, védelmi és űripari cégének konszolidált nettó árbevétele tavaly 6,8 százalékkal 733,8 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség) 19 százalékkal 275 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Jászai Gellért cége nem először dönt rekordot, az elmúlt évben megállíthatatlanul növekszik. A kormányzati informatikai tendereken megerősödött cég 2021-ben vásárolta meg a DIGI magyarországi üzletét, 2023-ban a Vodafone megvásárlása lökte rekordszintre az árbevételét, tavaly aztán kilenc, addig állami tulajdonban lévő hadiipari vállalatban vett többségi részesedést. 2024-ben is rekordárbevételt könyvelt el a cég, akkor viszont ennek ellenére veszteséggel zárta az évet.
2025-ben az adózott eredmény 21,23 milliárd forintot tett ki, az egyszeri tételektől, a vételár-allokációs hatástól és nem realizált árfolyamhatásoktól megtisztított adózott eredmény az előző évi hatszorosára, 35,96 milliárd forintra nőtt. A nettó árbevétel 85,9 százaléka a telekommunikációs, 13,2 százaléka az informatikai, míg 0,9 százaléka az űr- és védelmi divízió tevékenységéből származott 2025-ben. Földrajzi megoszlás szerint a nettó árbevétel 87,6 százalékát a magyarországi, 8,8 százalékát az albán, 3,6 százalékát a montenegrói piac adta.
A 4iG részvényárfolyama 2025-ben 351 százalékkal emelkedett, ezzel a BÉT legjobban teljesítő részvényévé vált.
A cég részvényeinek szárnyalásához egyetlen esemény is jelentősen hozzájárult, a cég árfolyama ugyanis a duplájára nőtt, miután Jászai Gellért elkísérte Orbán Viktort Mar-a-Lagóba, hogy találkozzanak az akkor megválasztott Donald Trumppal és az akkor vele még nagyon baráti viszonyban lévő Elon Muskkal. A társaság piaci kapitalizációja 2025-ben meghaladta az 1247 milliárd forintot, ami 350 százalékos növekedés. A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik.
Az idei év ehhez képest annyira nem indul jól a 4iG-nek, a cég részvényárfolyama eddig 11 százalékkal esett vissza az idén, ezzel az amúgy is masszívan alulteljesítő NER-közeli tőzsdei cégek között is rosszul teljesít.
A befektetőknek tartott prezentáció szerint sikeresen lezárták a vállalat transzformációs programját, amely strukturálisan szétválasztotta a kereskedelmi-távközlési és az infrastruktúra-üzletágat. A 4iG-csoport nemzetközileg elismert holdingtársasággá vált, amely három kulcspillérre épül: IT, távközlés (kereskedelmi távközlésre és digitális infrastruktúrára bontva), valamint űripar és védelem, utóbbi a növekedés egyik kulcsterületévé vált.
A 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. több jelentős nemzetközi együttműködést alakított ki olyan globális vállalatokkal, mint a Lockheed Martin, a Northrop Grumman és a Nurol Makina, azzal a céllal, hogy egy integrált, exportképes védelmi ipari ökoszisztémát hozzon létre. A partnerségek az űripari technológiák, műholdas rendszerek, védelmi ipari fejlesztések és kapcsolódó infrastruktúrák területére terjednek ki. Százmillió dolláros tőkeemelést hajtottak végre a Kapu Tibor űrhajóst az űrbe juttató Axiom Space-szel.
4iG emellett stratégiai akvizíciókkal erősítette pozícióját, így a Rába Nyrt. megszerzésével, valamint együttműködésekkel a Czechoslovak Grouppal, a TATRÁ-val, az N7 Holdinggal.



