Legutóbb a Covid-lezárások miatt volt ennyire padlón a magyar ipar, az elemzők szerint a neheze még csak most jön

542

2025 februárjában az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. januárinál. Ez a rossz adat még az eleve pesszimista elemzőket is negatívan lepte meg.

A feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában jelentős visszaesés következett be, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kevésbé csökkent. Az ipari termelés az év első két hónapjában 6,4 százalékkal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.

Az elemzői kommentárok – érthető módon – szintén nem voltak túl optimisták. Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az ipari termelésben Európa-szerte érzékelhető bizonytalanság februárban is érzékeltette hatását Magyarországon.

Az amerikai vámok megemelése, és az ezáltal megnövekvő gazdaságpolitikai bizonytalanságra számított is a piac, ám a ma közölt adat még a pesszimista várakozásokat is messze alulmúlta.

Ráadásul még ha bizakodhattunk volna is abban, hogy lassan véget ér a hazai ipar vesszőfutása, az április eleji újabb, vártnál nagyobb amerikai vámemelések, és az ezzel megkezdődő vámháború réme ezeket a reményeket is szertefoszlatta. Ez eléggé megnehezíti a termelő vállalatok tervezési folyamatait az egész világon, így Magyarországon is, e pillanatban előrejelzést is nehéz mondani a következő hónapok legfontosabb hazai gazdasági folyamataira.

Virovácz Péter, az ING szenior elemzője szerint az adat még a piacon a legborúsabb előrejelzést adó ING számainál is rosszabb lett. A 2021. év átlagos havi teljesítményéhez viszonyítva az ipari kibocsátás volumene immáron 7,1 százalékos elmaradást mutat.

Legutóbb ennyire mélyen az ipari termelés a 2020-as Covid-lezárások miatt volt.

Mivel a hazánkban működő gyártók egy jelentős része továbbra is munkaerőt tartalékol, a gyenge ipari teljesítmények sorozata egyre közelebb visz minket a törésponthoz. Nem meglepő, hogy az ipari bizalmi indexen belül a foglalkoztatottsági kilátásokra vonatkozó komponens immáron három hónapja negatív tartományban van, vagyis egyre többen fontolgathatják az elbocsátásokat. A korábban jól menő akkumulátorgyáraknál is kevesebb a megrendelés mostanában, a Samsung SDI és az SK gyártósorai régóta nem üzemelnek teljes kapacitáson, ezek a gyárak dolgozóktól is megváltak, ezekről a folyamatokról részletesen írtunk a Telexen.

Így egyelőre nehezen körvonalazódik a trendforduló az iparban. A vámháború előtt sem pörögtek fel az ipari teljesítmények a készletek feltöltése és a vámok elkerülése érdekében. Ez jól mutatja, hogy mennyire gyenge a globális kereslet az iparcikkek iránt. A készletezési ciklus fordulata még várat magára és a vámok ez tovább késleltethetik. Az exportra termelő szektorok kilátásai inkább romlottak az elmúlt időszakban, és amennyiben tényleg felpörög a vámháború, az negatívan érintheti végül a világkereskedelmet.

Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint a februári termelés mértéke nem csak éves összehasonlításban aggasztó, hanem az előző hónapokhoz képest is: az október-novemberi szinttől majdnem 4 százalékkal elmarad, azaz

az ipar továbbra sem tud kikerülni a válságból, sőt, a problémák inkább csak mélyülnek.

A mai adat alapján azonban az látszik, hogy az ipar az első negyedévben is visszafogja a gazdasági teljesítményt és komoly kockázatot jelent az idei növekedésre nézve. A magyar ipar, ezen belül is főleg a jármű- és akkumulátorgyártás szenvedéséről szóló cikkeink itt olvashatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!