Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Utólag módosították a Demján Sándor 1+1 feltételeit, zúgolódnak a résztvevők

2025. február 1. – 06:20

Utólag módosították a Demján Sándor 1+1 feltételeit, zúgolódnak a résztvevők
Nagy Márton tart sajtótájékoztatót 2024. december 3-án, amelyen bejelentette, hogy a gazdaságpolitikai akcióterv részeként elindul a Demján Sándor Program – Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb változás történt a Demján Sándor 1+1 kkv-beruházásélénkítő támogatási programmal kapcsolatban, ezúttal a pályázatok beadását követően, vette észre egy olvasónk. Az elbírálást lebonyolító Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) arról posztolt január 24-én a Facebook-oldalán, hogy „a program keretében kötelező, a vali.hu-n történő regisztrációra a későbbiekben, azaz a támogatási kérelmek értékelési szakaszában is lehetőség nyílik majd”, kiemelve, hogy a határidőre beérkezett támogatási kérelmek elbírálása során „a regisztráció hiánya nem jelent kizáró okot”. Tehát azok, akik korábban elfelejtettek regisztrálni a vali.hu-ra (hogy ez pontosan micsoda, arra később kitérünk), vagy nem vették észre a pályázati kiírásban, hogy ez követelmény a pályázáshoz, most, az értékelési szakaszban is megtehetik.

Az MGFÜ oldalán közzétett bejegyzés alapján nem egyértelmű, hogy pontosan mi indokolta az utólagos módosítást (frissítés: cikkünk megjelenése után az MGFÜ indokolta a döntést), mint ahogy az sem, hogy megkavarhatja-e a versenyt azzal, hogy olyanok is kedvező helyzetbe kerülnek, akik eredetileg nem teljesen feleltek meg a pályázati kiírásnak. A mostani módosításról kérdéseket küldtünk a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, illetve az MGFÜ-nek (cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak, azóta igen, amit külön cikkben mutattunk be). Emellett pályázatírók segítségét kértük abban, hogy értelmezni tudjuk a mostani módosítást.

Egyikük szerint „valóban van zúgolódás” a mostani változás miatt.

Úgy látja, olyan helyzetbe kormányozta magát a kiíró NGM és a lebonyolító MGFÜ, aminek már nincs jó megoldása, ennek oka pedig az, hogy nem volt elég pontosan megírva a pályázati felhívás.

Fair vagy nem fair?

A pályázat benyújtása előtt előregisztrációra volt szükség az egypluszegy.vali.hu oldalon, de ez nem ugyanaz, mint a mostani módosítás által kért vali.hu-s regisztráció. Előbbinél néhány alapadatot kellett megadni a cégről, illetve igazolni a jogosultságot. Ha sikerült az előregisztráció, akkor megnyílt a pályázati adatlap, és el lehetett kezdeni dolgozni a pályázaton.

Ezzel párhuzamosan viszont a pályázati felhívásban szerepelt egy másik kitétel is: „a támogatást igénylő rendelkezik a https://vali.hu regisztrációval a pályázat benyújtásakor”, és a kapcsolódó lábjegyzetben felhívják rá a figyelmet, hogy ez nem ugyanaz, mint az előregisztráció. A vali.hu egyébként egy általános információs gyűjtőoldal kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knak), sok funkció elérhető regisztráció nélkül is, így ez végső soron a pályázat szempontjából nem különösebben indokolt.

További fejvakarást okozhatott a pályázóknál az is, hogy a felhívás egyik pontja azt írja elő, ha a támogatási kérelem hiányos vagy hibás, és ezért nem felel meg az előírt feltételeknek, akkor van lehetőség hiánypótlásra, de nem teljesen egyértelmű, hogy ez a lehetőség a vali.hu regisztráció pótlására is vonatkozik-e. A felhívás a 44. oldalon felsorol néhány hiánypótolható szempontot, „többek között” megfogalmazással, de ott ez a kritérium nem szerepel.

A pályázatíró forrásunk szerint tehát a kavarodás abból fakad, hogy az értékelési előfeltétel könnyen összemosható volt az előregisztrációval.

A kiíró pedig valószínűleg rájött, hogy sokan átsiklottak az előíráson, ezért az MGFÜ gyorsan rendezte a helyzetet. „Azok viszont, akik erre a kitételre odafigyeltek és arra számítottak, hogy emiatt több más pályázó esetleg hibázik a beadáskor, most úgy érzik, hogy igazságtalanul járt el az MGFÜ.” Szerinte ők figyelmen kívül hagyják, hogy a felhívás szövege nem zárja ki egyértelműen, hogy a vali.hu regisztráció hiánypótolható lenne, a felhívások általában külön kiemelik, hogy mik azok a minimum követelmények, amelyeket nem lehet pótolni. Úgy látja, inkább ez a helyes irány, nagyobb negatív következménye lett volna, ha pályázók tömegét kellett volna kizárni egy lényegtelen előírás miatt.

Egy másik pályázatíró ennél szigorúbban tekint a mostani módosításra, ő úgy értelmezi, hogy egy korábbi jogosultsági feltételt „egy tollvonással eltöröltek”, ráadásul egy Facebook-bejegyzésben tették közzé elsőként. Szerinte szakmailag ez nem volt korrekt lépés. „Egy pályázatíró munkájához az is hozzátartozik, hogy egy-egy pályázati felhívásnál valamennyi feltételnek utánanéz, aminek meg kell felelni és eleget kell tenni. Ha valaki most ezt elmulasztotta, azt következmények nélkül tehette meg.”

Az az olvasónk, aki felhívta a módosításra a figyelmünket, szintén úgy látja, hogy az eljárás nem fair, szerinte emiatt elképzelhető, hogy végül egy olyan pályázó fog nyerni, akit a regisztráció elvégzésének hiánya miatt eredetileg kizártak volna. Ez viszont szerinte ellentmondhat az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletnek, ami arról rendelkezik, hogy az a pályázó, aki a pályázatot a módosítás előtti feltételekkel nyújtotta be, nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe a pályázati kiírás módosítása miatt azokkal szemben, akik a már módosított kiírásnak megfelelően nyújtották be a pályázatukat.

A vali.hu-ra való regisztráció egyébként mindössze néhány kattintás, nem bonyolultabb, mint bármely másik honlap esetében, így a pályázatírók és a kkv-k körében megindult vita elsősorban elvi kérdés arról, hogy hol van a határ az utólagos módosításokban, illetve mennyire kezelte a kiíró transzparensen a kérdést.

A beadásnál is voltak bajok

A kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Programot tavaly ősszel hirdette meg a kormány, ennek egyik része a hasonló elnevezésű Demján Sándor 1+1 beruházás-élénkítő program, melyre 2025. január 13. 12:00 órától lehetett pályázatokat benyújtani. A Demján Sándor 1+1 nem indult zökkenőmentesen, informatikai hibák miatt január közepén többször is módosították a leadás határidejét. A támogatásért egy olyan online felületen kellett regisztrálni, ami számos olvasónk visszajelzése alapján láthatóan nem bírta a terhelést, a pályázati anyagok között újabb és újabb szükséges elemek jelentek meg, miközben a határidő mindenkit nagyon szorított.

Szabados Richárd beszédet mond a Demján Sándor Program keretein belül induló EXIM exportösztönzési hitelprogramról és a kifektetési hitelről tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. december 11-én – Fotó: Lakatos Péter / MTI
Szabados Richárd beszédet mond a Demján Sándor Program keretein belül induló EXIM exportösztönzési hitelprogramról és a kifektetési hitelről tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. december 11-én – Fotó: Lakatos Péter / MTI

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár az eredeti határidő leadása előtt egy nappal közzétett Facebook-posztjában rémhírterjesztésről írt: „Visszautasítjuk azoknak a reakcióit, akik – csak önös érdekből és szenzációhajhász módon – negatívan állítják be a programra jelentkezők számát, a tények ismerete nélkül” – írta. A posztban megígérte, hogy mindenki be tudja majd nyújtani a pályázatát a programra, aki az előregisztrációban pályázati azonosítóval ellátott adatlappal rendelkezik.

Ebben a bejegyzésben azt is írta, a nagy hajrában az utolsó előtti napon ezer új regisztráló lépett be szinte egyszerre a pályázatkezelő felületre a már meglévő kitöltők mellé, ami időszakosan hibát okozott. „Ennyien hagyták tehát az utolsó pillanatra az előregisztrációt.” Szerinte ugyan lelassulhatott a rendszer, de az adatfeltöltések folyamatosak voltak, és a posztja írásakor is azok. „Látszik a túljelentkezések számából, hogy valószínűleg több igény jön majd be, mint amekkora keretünk van. De ez jó hír, hiszen a vállalkozások ezzel azt demonstrálják, hogy hajlandóak beruházni a jövőbe.”

A pályázat lezárása után az MGFÜ azt közölte, hogy összesen 1885 vállalkozás nyújtott be pályázatot, korábban pedig Szabados arról írt, az eredeti előregisztrációs határidőig több mint 6500 érdeklődés érkezett. A pályázaton 5–200 millió forintos támogatási összeget igényelhettek a hazai kkv-k, a határidő végéig összesen 136,86 milliárd forint támogatásra érkezett igény. A kormany.hu azt írja, a támogatói okiratok kiállítására áprilisig várható, a sikeres pályázóknak ezután 12 hónapja lesz arra, hogy a vállalt fejlesztéseket megvalósítsák.

Frissítés: cikkünk megjelenése után reagált az MGFÜ is, válaszukat egy frissebb cikkben is feldolgoztuk.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 398,60 Ft
USD 370,61 Ft
További élő árfolyamok!