Válaszolt az MGFÜ, ezért változott a Demján Sándor 1+1 pályázat kiírása
2025. február 1. – 10:10
A Telex.hu cikket írt arról, hogy utólag módosították a Demján Sándor 1+1 pályázat feltételeit, emiatt egyes résztvevők, pályázatírók zúgolódtak. Természetesen azt mi is rögzítettük, hogy a kérdéses pont, vagyis az, hogy a pályázóknak a pályázati rendszeren kívül, a vali.hu oldalra is regisztrálniuk kellett, nem egy érdemi pont, ahogyan az sem, hogy a regisztráció lehetősége a pályázat beadása után pótolhatóvá vált.
A cikkünk forrásai elsősorban elméleti síkon vetették fel, hogy lehet-e olyan, hogy egy pályázó azzal kerül hátrányosabb helyzetbe, hogy mivel ő minden feltételt teljesített, de mások, akik eredetileg nem, később ezt pótolhatták, és megelőzhették a versengésben. Miközben az persze aligha kérdéses, hogy a magyar gazdaság érdekeit az szolgálja, hogy a legjobb pályázatok kapjanak támogatást, és ne az szűrjön, hogy valaki elmulasztott-e egy nem olyan fontos regisztrációt.
A Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) cikkünk megjelenése után levélben küldött választ kérdéseinkre, illetve Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára egy FB-posztban is ismertette álláspontját.
Mint az MGFÜ írja.
A Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program pályázatára január 23-án zárult a benyújtási határidő, amelyet követően számos cég, pályázatíró, továbbá a Pályázatírók Országos Szövetsége megkeresett bennünket azzal a problémafelvetéssel, hogy sokan elmulasztották a beadásig előírt vali.hu regisztrációt.
Mint az MGFÜ írja, ez az adminisztratív lépés a pályázatkezelő informatikai rendszeren kívüli rövid feliratkozás lett volna, de mivel a pályázati folyamaton kívül kellett volna megtenni, sokan elfejtették. Az a döntés született, hogy
mivel ez érdemben nem befolyásolja a pályázatok tartalmát, a már befogadott jelentkezők ezt az adminisztratív lépést pótolhatják, azaz nem a benyújtásig, hanem később is megtehetik az értékelési szakaszban.
A vali.hu a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) által működtetett Vállalkozói Információs portál, amelyen a vállalkozások tájékozódhatnak az aktuális támogatási programokról.
„Annak érdekében, hogy ez a tájékoztatás minél több vállalkozáshoz eljusson, ösztönözzük a cégeket arra, hogy amikor a pályázatot lebonyolító szerv, az MGFÜ ügyfeleivé válnak, regisztráljanak/iratkozzanak fel és használják a felületet. Ez a regisztráció egy adminisztratív lépés, nincs köze a pályázat tartalmához, azt semmilyen szempontból nem módosítja, a pontozásra nincs hatással. Más informatikai felületen történik a regisztráció, nem a pályázatkezelő rendszerben, ahová ügyfélkapuval lehetett belépni. Pont emiatt felejtették el sokan, mert nem a pályázatkezelő rendszer folyamatába volt építve ez a regisztráció.”
„Célunk, hogy az objektív, átlátható pontozással a gazdasági növekedést legjobban szolgáló projektek kerüljenek kiválasztásra.”
Mindez természetesen kerek érvelés. Az már kevésbé érthető, hogy amennyiben az államtitkár leírása alapján pontosan az történt, amit a Telex korábban írt, akkor mire vonatkoznak az FB-bejegyzés azon kitételei, hogy fake news, rémhír, pánikkeltés, szakmaiságot teljesen mellőző cikk.
Természetesen a cikk megjelenése előtt egy nappal megkerestük az MGFÜ-t a kérdéseinkkel.