A kamionosok, az építőipar és a benzinkutasok egyaránt erősen lobbiznak egy tervezett jogszabály miatt

2024. december 16. – 17:50

A kamionosok, az építőipar és a benzinkutasok egyaránt erősen lobbiznak egy tervezett jogszabály miatt
Konténereket rakodnak az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vasúti termináljában Fényeslitkén 2022. október 18-án – Fotó: Balázs Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

December 17-én tárgyalja az Országgyűlés azt, hogy az EKR-kötelezettséget a jelenlegi 0,5 százalékról 1,1 százalékra emeli-e Magyarország, írja a VG.hu. A 2021 elejétől 2030 végéig tartó energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (EKR) lényege, hogy az áram-, a gáz- és az üzemanyag-kereskedők elérjék a végfogyasztóiknál az energiamegtakarítást. Az EKR lényegében összeköti a nagyon szabályozott energiakereskedelmi piacot a sokkal zavarosabb, gyakran felszívódó, nullás cégekkel teli építőiparral annak érdekében, hogy az ország energiát spóroljon.

Mint szinte minden központi támogatási programban, vélhetően az EKR-ben is vannak kóklerek. Ugyanakkor a megvalósítható célok, így a fűtéskorszerűsítés, az oktatási edukáció, a födémszigetelés, a nyílászárócsere, a járműflottacsere vagy a gumiabroncs-ellenőrzés között vannak valóban hasznos programok is.

Egyes vállalkozók már most ingyen elvégeztek nagyobb munkákat, például födémszigetelést, hogy eladhassák az energiamegtakarítást jelképező hitelesített energiamegtakarításokat (HEM-eket). Ennek lényege, hogy ha valakinek vannak jó projektjei, az azokból származó megtakarítást eladhatja, ha valakinek még teljesítenie kell, vehet ilyeneket. Mivel mindenki arra számított, hogy idővel ezekből még többet kell majd venni, nagyon sok projekt már most megvalósult. Úgy tudjuk azonban, hogy végül a hazai töltőállomás-üzemeltetők lobbija elérte, hogy mégse növekedjen a kötelezettség. (Az EKR-ben az energiakereskedőknek az általuk értékesített energiamennyiség arányában meghatározott megtakarítást kell elérniük a végső felhasználóknál, a mostani vita arról szól, hogy növelhető-e ez 0,5-ről 1,1 százalékra.)

Kontra, rekontra, szubkontra

Jelenleg úgy tűnik, hogy nem is lesz változás, de ez ellen hatalmas lobbi indult, boldog-boldogtalan próbálja meggyőzni a kormányfőt, hogy gondolja át a döntést, vagy legalább halassza el azt. A Telex egy hónapja foglalkozott részletesen azzal, hogy a kormány sokakat meglepve, saját korábbi kommunikációjával ellentétesen, végül elhalasztotta azt a tervét, hogy emeli az EKR-rendszer százalékos előírásait, ezzel pedig tönkrevágta a hitelesített energiamegtakarítások (HEM) piacát.

Ebből lett aztán oltári perpatvar, hiszen ez sokaknak lett húsba vágó kérdés, például az MVM-nek, a legnagyobb energiakereskedőnek, amely már készült a változásra, de a MÁV-nak és a Waberer’s-nek is, amelyek a kombinált vasúti-közúti szállítás energiamegtakarításából profitáltak volna. De lobbiztak logisztikai szövetségek, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), illetve építőanyag-kereskedők is. Sokféle lobbicsoport vált aktívvá, de a cél ugyanaz volt: mégis legyen nagyobb EKR-növelés.

Most mindenki rohangál, mint pók a falon, hiszen voltak, akik már hosszú távú szerződéseket kötöttek, mert azt hitték, hogy ami a társadalmi vitára bocsátott javaslatban szerepelt, az lesz a végleges. Most meg aggódhatnak, hogy számonkérik-e őket, ha ezt benézték.

– mesélte egy szakmai forrásunk.

Kritika

Mindez a csiki-csuki hatalmas negatív visszhangot váltott ki, mert az energiakereskedők közül sokan már előre megvásárolták a HEM-eket, a mindenféle projektgazdák meg hoppon maradtak, hiába terveztek az építőiparban szigetelési munkákat, vagy a logisztikában intermodális szállításokat, ezek energiamegtakarítását már nem lehetett eladni.

Úgy tudjuk, a szakmák még nem adták fel, erősen lobbiznak a miniszterelnöknél.

Mint hallottuk, az ÉVOSZ is írt Orbán Viktornak. Levelükben három pontot fogalmaztak meg, azt kérték, hogy

  • a kormány ne engedje el az EKR-en belül az energiakereskedők hozzájárulásának 1,1 százalékra emelését,
  • az MVM Next vezetésével induljon el egy Nemzeti Födémszigetelési Program,
  • a homlokzati szigeteléseket is úgy lehessen elszámolni, ahogyan a födémszigeteléseket.

Ezek ugyanis hasznos programok: olyan embereknek, akiknek sosem lett volna pénze szigetelésre, elvégezték a teljes padlásszigetelést. A kivitelező jól járt, mert volt munkája az építőipar válságos ideje alatt is, el tudta adni az energiamegtakarítást, a lakó jól járt, mert csökkent az energiaszámlája, az ország jól járt, mert közeledtünk az energiamegtakarítási céljainkhoz.

Félelmek

A kormány azonban vélhetően attól félt, hogy túl sok a kókler, akik csak leigazolják, de nem végzik el a munkát, vagy a magasabb EKR-kötelezettség magasabb üzemanyagárakhoz vezethetett volna, ami nem segíti a gazdasági növekedést és az infláció elleni harcot. Mindenesetre a VG úgy tudja, hogy mielőtt az Országgyűlés kedden szavaz a 2015-ös energiahatékonysági törvény módosításáról, a nagy logisztikai szervezetek is lobbiba fogtak. Azzal érvelnek, hogy Magyarország nem fogja teljesíteni 2030-ra vállalt klímacéljait, de a „zöld aggódás” mellett nyilván a saját üzletüket is féltik.

Kevesebb támogatással, vagyis kevesebb kereslettel ellehetetlenülhet a hazai szigetelési iparág mellett a kamionok vasútra terelése (intermodális szállítás) is. A VG úgy tudja, hogy

  • a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary),
  • a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE),
  • a Magyar Vasúti Egyesület (Hungrail) és
  • a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ)

arra kéri az Országgyűlést, hogy ne fogadja el jelenlegi formájában a törvény módosítását.

Ezek pedig azért nem jelentéktelen lobbik, hiszen az építőiparban, de a szállítmányozásban is sokan dolgoznak, és mindkét ágazatban vannak pozíciói a miniszterelnökhöz legközelebb álló üzleti köröknek is. Az építőiparban ez közismert, de a szállítmányozás hazai piacvezetőjének, a Waberer’s-nek is Tiborcz István a legnagyobb tulajdonosa. Hamar felszáll a füst, meglátjuk, hogy ki bizonyul a befolyásosabb lobbicsoportnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!