Jól kereshetett Mészáros Lőrinc azzal, hogy eladta a bukott ásványvízkirály egykori cégét a Molnak

2024. október 28. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentős haszonnal adhatta el a Molnak a karcagi műanyag-feldolgozó üzemet birtokló vállalatát Mészáros Lőrinc, írja a G7. A karcagi PET-feldolgozót 2013-ban kezdték el építeni, a hárommilliárd forintos beruházáshoz kétmilliárdos uniós támogatást kapott a korábbi tulajdonos, az ország egykori legnagyobb ásványvizes cége, az Aquarius-Aqua csoport. Mire az egység megépült, az áfacsalási ügybe keveredő csoport összeomlott, „ásványvízkirályként” emlegetett tulajdonosát letartoztatták, így került az eszközök nagy része Mészáros Lőrinchez, illetve egy külön ügyletben a karcagi egység is. Ezt a céget adta most el a felcsúti milliárdos a Molnak.

A G7 azt írja, a vállalat beszámolója alapján az üzem megszerzésére annak idején 650 millió forint körüli összeget fordíthattak Mészárosék, a Mol pedig az elérhető iratok szerint 3,5 milliárd forintot fizetett a vállalatért Mészáros Lőrinc magántőkealapjának. A vállalat alapítói határozatában egész pontosan az szerepel, hogy az üzletrész „3,5 milliárd forint, valamint az adásvételi szerződésben meghatározott csökkentő, illetve növelő tételekkel módosított összegű vételáron” kerül a Molhoz. Az egységben egyébként PET-hulladékból tudnak újabb palackok előállítására alkalmas granulátumot gyártani, ami a Molnak is jól jöhet a jövőben a visszaváltási rendszer és a PET-feldolgozásban rejlő potenciál miatt.

Az Aquarius-Aqua a csúcson 35 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett. Az albertirsai üzemük főleg az alsó kategóriás ásványvizek piacán volt erős, de energiaitalokat és üdítőket is gyártottak. Azonban a cégcsoport rossz üzletpolitikája és a vezetés elhibázott döntései miatt lejtőre került. Az Aquarius-Aqua Kft. kecskeméti ügyvezetőjét költségvetési csalás bűntette miatt szeptemberben négy év börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélték a Kecskeméti Törvényszéken. (Az ítélet nem jogerős.)

Nem ez volt az egyetlen cég, amit a Mol megvett Mészárostól: az Mfor beszámolója szerint az olajipari cég szeptember elején lett a korábban szintén a Mészáros csoporthoz tartozó, ásványvizet előállító Vivienvíz Kft. tulajdonosa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!