A többletnél is több orosz gázt vásárol Magyarország

2024. október 15. – 14:31

Másolás

Vágólapra másolva

Már korábban is érdekes részletek derültek ki a RIA orosz hírügynökségnek adott Szijjártó Péter-interjúból, de a Portfolio az interjú negyedik részletének közlésével új információkat adott át. Lényegében arról van szó, hogy az MVM a leszerződött mennyiségen felüli gázt fog vásárolni Oroszországtól.

A külügyminiszter még múlt csütörtökön érkezett Szentpétervárra, egy gázügyi fórumra, interjút is itt adott a RIA-nak. Elmondta, „lényegében növeljük a mennyiséget”, aláírtak egy megállapodást az utolsó negyedévre, ami további gázmennyiséget takar, „amely garantálja a versenyképes árképzést”. Elmondta még a jövő évre vonatkozó szerződésről még tárgyalnak.

A RIA szerint Szijjártó a Török Áramlat gázvezeték teljes kapacitásának kihasználásáról is szót ejtett, ezen a déli útvonalon érkezne az importgáz. A külügyminiszter arról is szólt, hogy a Gazprommal aláírt egyetértési megállapodás a következő évekre is rögzíti a hosszútávú szerződéseket kiegészítő, versenyképes árakat garantáló megállapodások gyakorlatát. Ez azt jelenti, hogy eredetileg, a 2021-es szerződés szerint dél felől napi 12,3 millió köbméter gáz érkezik, ezt 2022 augusztusában megtoldották még napi 5,8 millió köbméterrel. 2023 márciusában Szijjártó Moszkvában megerősítette, hogy ezt az emelt mennyiséget fenntartják.

A mostani bejelentés szerint még ezt a többletet is tovább növelik napi 11 millió köbméterrel.

A Portfolio arról ír, a Törökországon, Bulgárián és Szerbián át érkező Török Áramlat eddig is 22,5 millió köbméter körüli napi kapacitáson működött, de 11 millió köbméter ebből közel tucatnyi gázkereskedőhöz került. Ez kerülne most teljesen az MVM-hez. A zajló tárgyalások arról szólnak, hogy a 11 milliós többlet 2025-ben is érkezzen, a piaci környezet függvényében. Persze vannak olyan vélemények, amik szerint Magyarország ha akarná, már leválhatna az orosz gázról.

A korábbi RIA-interjúrészletből az derült ki, hogy Szijjártó szerint a jelenlegi háborús helyzet elkerülhető lett volna, ha a NATO 2021-ben megvitatta volna Oroszországgal a biztonsági garanciákról szóló szerződéstervezetét. Azt is mondta, hogy ő örült volna, ha létrejön a párbeszéd, mert úgy talán most nem lennénk ebben a helyzetben. A RIA cikke szerint azokra a 2021-ben megfogalmazott követelésekre utalt a magyar külügyminiszter, amik értelmében a NATO-nak az 1997-es pozíciókba kellett volna visszavonnia az infrastruktúráját, illetve megtiltotta volna Ukrajna NATO-tagságát.

Paczolay Máté külügyi szóvivő vasárnap lapunknak azt írta: Szijjártó nem konkrétan az Oroszország által megfogalmazott biztonsági garanciákról beszélt, hanem a háborút közvetlenül megelőző időszakról, és ennek kapcsán mondta azt, hogy „a felek között folytatott valós párbeszéddel és tényleges tárgyalással esély nyílhatott volna a háború elkerülésére”. A három évvel ezelőtti javaslatot pedig irrelevánsnak nevezte a jelenlegi helyzetben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!