Akkora a nyomás a boltokon, hogy a MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra tenne új automatákat

2024. október 10. – 05:05

Másolás

Vágólapra másolva

Benzinkutakon és hajléktalanszállókon is kirakna a jövőben palackvisszaváltó automatákat a MOHU. A benzinkutaknál már meg is van az első tíz helyszín, ha ezek beválnak, további helyszínekre telepíthetnek majd automatákat.

Magyarországon idén nyártól vezették be az aluminium dobozok és PET-palackok betétdíjas rendszerét. Ennek részeként minden palack megvásárlásakor 50 forint betétdíjat kell fizetni, amit akkor kapunk vissza, ha a MOHU egyik automatájában leadjuk a palackot vagy dobozt.

Az automaták üzemeltetése a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltoknak lett kötelező, emiatt rengetegen akkor is ezekben váltják vissza a betétdíjas termékeket, ha nem ott vásárolták őket. A rendszer elindulása utáni hetekben sok helyen nem bírták az automaták a visszavitt mennyiséget, a MOHU szerint azért, mert az emberek gyorsabban vitték vissza ezeket a termékeket, mint amire ők korábban számítottak.

A visszaváltási rendszerrel más problémák is felmerültek, sok helyen szemétben kezdtek úszni az automaták környékei. Máshol a kiskereskedők és a vásárlók arra panaszkodtak, hogy az utcán összegyűjtött palackokat zsákostul behordó hajléktalanok és szegények jelentek meg az automatáknál, ami zavarta a vevőket. Arról, hogy ez a jelenség rávilágított, a munkaalapú társadalom koncepciójának hiányosságaira itt írtunk.

A MOHU folyamatosan igyekszik javítani a logisztikai rendszerén, ennek részeként újabb és újabb helyszínekre telepítenének visszaváltó automatákat. A Pénzcentrum a napokban írta meg, hogy ma is tíz MOL-kúton üzemel automata, ezek:

  • 8135 Dég 64.sz.fkl út 0122/19.
  • 1039 Budapest Szentendrei út 255.
  • 3300 Eger Kistályai út 1.
  • 3700 Kazincbarcika 26. sz. főút
  • 1044 Budapest Váci út 84-90.
  • 9400 Sopron Győri út 42.
  • 8000 Székesfehérvár Seregélyesi út 121.
  • 6725 Szeged Vásárhelyi Pál utca 25444.
  • 2040 Budaörs Garibaldi utca 2.
  • 1097 Budapest Gyáli út 46-48.

A MOHU a lappal azt is közölte, hogy az igények felmérése után dönthetnek további bővítésekről.

Nem sokkal később a Népszava írta meg, hogy a MOHU előrehaladott tárgyalásokat folytat egy kőbányai hajléktalanszállóval, arról, hogy a szállóra is telepítenének egy automatát. A kísérlet tapasztalatai alapján döntenének további hajléktalanszállók vagy éjszakai melegedők bevonásáról. A Telex megkérdezte a MOHU-t a Népszava értesüléséről, a hulladékkezelő cég pedig megerősítette, hogy

valóban tárgyalnak egy kőbányai hajléktalanszállóval, de a tárgyalást még nem zárták le.

Azt is megerősítették, hogy pozitív tapasztalatok esetén a jövőben más hasonló intézményeknél is telepíthetnek automatákat.

Ez meglepő fordulat annak tükrében, hogy éppen nemrég közölte az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy tulajdonképpen lopásnak minősül, ha valaki a már kidobott palackokat a kukákból kiveszi, hogy aztán később elvihesse visszaváltani azokat. Az ORFK szerint ezért 6500 forinttól 65 ezer forintig terjedő bírság szabható ki, ami visszaesés esetén akár 90 ezer forintra is felmehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!