200 milliárd forintnyi kedvezményes hitelt ad Magyarország Észak-Macedóniának

2024. október 9. – 08:32

Másolás

Vágólapra másolva

500 millió eurós, átszámolva nagyjából 200 milliárd forintos hitelt vett fel kedden Észak-Macedónia kormánya a magyar állami tulajdonú Eximbanktól – írja a Seenews és a Bloomberg az észak-macedón kormány bejelentésére hivatkozva. A hitelt 15 év alatt kell visszafizetni, annak rendkívül kedvezményes, 3,25 százalékos kamatozása csak három év után indul el.

Először idén júniusban merült fel, hogy Magyarország egymilliárd eurós, kedvezményes kamatozású hitelt adna Észak-Macedóniának, miután a májusi választásokat megnyerte a Fidesszel szövetséges VMRO. Augusztusban már arról volt szó, hogy első körben egy 500 millió eurós hitelt vesznek fel, ami után lehívható lesz egy második, ugyanekkora rész.

Az egymilliárd eurós kedvezményes hitel nyújtása a rendszerváltás utáni legnagyobb külföldi hitelkihelyezés Magyarországon. Nem világos ugyanakkor, Magyarország mit nyer a hitelezéssel, amikor maga is rendkívül nagy adósságot görget maga előtt. Sőt: érdemes összehasonlítani, hogy a magyar állam a prémium állampapírokon keresztül akár 15-20 százalékos kamatot is fizet hitelei egy része után, míg az észak-macedónoknak mindössze 3,25 százalékos kamatért adják oda ezt a pénzt.

A macedón kormány a piacról most körülbelül 6 százalékos kamatért cserébe tudna hitelt felvenni. A 3,25 százalékos kamatozású magyar hitellel így évente 14 millió eurót tudnak megspórolni.

A Népszava egy korábbi cikke szerint a hitel autópálya-építés folytatásához és más infrastrukturális beruházásokhoz is szükséges, az összeg felét az önkormányzatok kapják a helyi gazdaság fellendítésére, ugyanakkor a cikk szerint a 2025. januárban esedékes második csomag egy korábban felvett kölcsönt törlesztését segítheti.

A Seenews szerint a hitel egy részét helyi vállalatoknak adnák tovább szintén kedvezményes kamatozású hitelként. Az észak-macedón kormány szerint ez felpörgetheti a befektetéseket, és segíteni fogja a gazdaság növekedését.

Észak-Macedóniában a májusi elnök- és parlamenti választásokon a jobboldali ellenzék nyert: a Fidesz macedón szövetségese, a VMRO-DPMNE a szavazatok 45 százalékát szerezte meg, és ezzel kiütötte a hét éve kormányzó szociáldemokratákat.

Korábban a VMRO miniszterelnöke volt tíz évig Nikola Gruevszki, akit az ellene folyó eljárások elől magyar diplomataautókkal menekítettek ki 2018-ban az országból. Gruevszki azóta menekültként él Magyarországon. Távollétében kilenc év börtönre ítélték, de a magyar kormány rendre megtagadja a kiadatását.

Észak-Macedónia helyzetéről és a hitel hátteréről itt írtunk többet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!