389 milliárd forintból építik meg az új mohácsi Duna-hidat

2024. augusztus 29. – 23:27

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a csütörtök esti Magyar Közlönyben a mohácsi Duna híd, és az ahhoz kapcsolódó úthálózat kivitelezéséhez szükséges pénz biztosításáról szóló kormányhatározat. Ez alapján a kormány a projekt teljes költségvetését 389,3 milliárd forintban határozza meg.

A határozat szerint a 389,3 milliárdos kiadás nagyon nagy részét 2025 és 2029 között költik majd el, idén kétmilliárd forintra, 2030-ban és 2031-ben százmillió-százmillió forintra lesz szükségük. A határozat engedélyezi Lázár Jánosnak, hogy még az idén elköltse a beruházáshoz szükséges első kétmilliárd forintot. Az építési és közlekedési miniszter a VI. Semmelweis Nyári Egyetem vendégeként csütörtökön beszélt is a mohácsi Duna-hídról, az erről készült videót itt nézheti meg.

A mohácsi Duna-híd megépítéséről évtizedek óta szó van, a projekt az elmúlt időszakban került a megvalósítás előtti állapotba. Annak a tervek szerint három része van:

  • egy új híd a Dunán;
  • a híd összekötése egy 2*2 sávos úttal nyugati irányba az M6-os autópályáig;
  • illetve a híd összekötése egy 2*1 sávos úttal keleti irányba az 51-es útig.

Ez utóbbi egy 19 kilométeres új utat jelent.

A Dunán két ártéri hidat és egy mederhidat építenek, ezek összesen 756 méter hosszúak lesznek. A hídon kétszer két sávos autóút és mellette egy kerékpáros út vezet át.

Forrás: Speciálterv
Forrás: Speciálterv

Idén áprilisban hirdették ki, hogy a projekt kivitelezője Szíjj László NER-es üzletember lehet, akkor 294 milliárd forintos nettó árról volt szó. (Ez nagyságrendileg megegyezik a mostani, bruttó 389 milliárdos összeggel, amiből az állam nagyjából százmilliárd forintot áfaként visszafizet saját magának.)

A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 2023-as összesítése szerint Szíjj a hatodik leggazdagabb magyar 280 milliárd forintra becsült vagyonnal. Ő volt a tulajdonosa a Lady MRD nevű luxusjachtnak, aminek a fedélzetén korábban Mészáros Lőrinc és Szijjártó Péter külügyminiszter is megfordult.

A Strabag nettó 309,96 milliárd forintos, a Swietelsky pedig nettó 316,028 milliárd forintos ajánlatot tett a mohácsi hídra. Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly decemberben még úgy becsülte, hogy nettó 300-320 milliárd forintból épülhet majd meg az új Duna-híd.

Az új mohácsi híd, valamint a hozzá csatlakozó M6-os autópálya-szakasz és az 51. számú főút közötti úthálózat terveit a Speciálterv Építőmérnöki Kft. készítette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából. A cég honlapján szereplő adatok szerint a hármas tagolású acélhíd teljes felülete 18 ezer négyzetméter lesz. A mohácsi lesz a 21. híd a Duna magyarországi szakaszán, a 20. a kalocsai Duna-híd, amelyet nemrég adtak át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!