Egy év alatt 200 milliárddal növelte vagyonát Mészáros Lőrinc

2023. május 11. – 06:00

Egy év alatt 200 milliárddal növelte vagyonát Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc beszédet mond a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján Balatonalmádiban 2022. augusztus 2-án – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva
  • 660 milliárd forintos becsült vagyonával továbbra is Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere – derült ki A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 2023-as összesítéséből.
  • Mészáros után Csányi Sándor OTP-vezér és MLSZ-elnök következik, az ő vagyonát 610 milliárd forintra becsülték.
  • A lista harmadik helyén Felcsuti Zsolt áll, az MPF Holding többségi tulajdonosának vagyonát 460 milliárd forintra becsülték. Felcsutiról és cégcsoportjáról korábban ebben a cikkben írtunk bővebben.

A kiadvány szerint a tavalyi évet rekordméretű gyarapodással zárták a lista élén álló üzletemberek: egy évvel korábban még csak 460 milliárd állt Mészáros Lőrinc neve mellett, Csányi vagyonát pedig 420 milliárd forintra becsülték. Felcsuti Zsolt gyarapodása is figyelemre méltó, az előző évi 345 milliárd forintról 460 milliárdra hizlalta vagyonát.

Ugyanakkor a jelentős növekedésben nem csupán az érintett cégek teljesítménye, tőzsdei árfolyama játszott meghatározó szerepet, hanem a rekorder hazai infláció és a forint korábbi leértékelődése is.

Az első tízben egyébként nem volt nagy változás: a negyedik helyen Gattyán György áll 366 milliárddal, az ötödik helyen pedig Veres Tibor 320 milliárd forinttal. A hatodik leggazdagabb Szíjj László (280 milliárd), a hetedik Jellinek Dániel (276 milliárd), a nyolcadik Bige László (233 milliárd), a kilencedik Széles Gábor (208 milliárd), végül Kasza Lajos (147,5 milliárd) zárja az első tízet.

A leggazdagabb száz magyar közé idén legalább 14,5 milliárdos vagyonnal lehetett bekerülni. Ez két női vállalkozónak sikerült:

  • Hermann Kamilla, az Indotek résztulajdonosa 52 milliárdos vagyonával a 38. helyet foglalja el.
  • A családjával együtt a BIF ingatlanfejlesztő vállalkozás 66 százalékos pakettjével rendelkező Schmidt Mária 43 milliárd forintos vagyonnal a lista 46. helyén áll.

Nagyot nőtt tavaly a leggazdagabb magyarok összvagyona is, egy év alatt összesen 1431,7 milliárd forinttal tudták növelni vagyonukat, így ennek nagysága idén 7655,2 milliárd forint. Ez több mint duplája a 2020–2021 közötti vagyongyarapodásnak, amely akkor 636,8 milliárd forintra rúgott. A száz leggazdagabb összvagyonának majdnem felét – 3560,5 milliárd forintot – a lista első tíz helyezettje birtokolja, ami szintén rekordnak számít.

A kiadvány számba veszi a legbefolyásosabb magyarokat is. A hangsúlyozottan nem objektív rangsort – amely tíz politikai elemző szavazatain alapszik – évek óta Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, őt sorrendben Csányi Sándor, Rogán Antal és Mészáros Lőrinc követi. Az ellenzéki politikusok közül csak hárman fértek fel erre a listára: Karácsony Gergely a 36., Gyurcsány Ferenc a 40., Dobrev Klára pedig az 50. helyen áll.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!