Minden várakozást alulmúlva zsugorodott a magyar gazdaság az előző negyedévhez képest

2024. július 30. – 09:22

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest viszont – a szezonálisan és naptárhatással a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent.

Az első félévben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 1,3, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,5 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

A gazdasági teljesítmény növekedéséhez legnagyobb mértékben az építőipar és az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágak teljesítménye, valamint a termékadók és -támogatások egyenlegének alakulása járult hozzá. A gazdasági növekedést fékezte a nemzetgazdaság egészében nagy súlyt képviselő ipar hozzáadott értékének csökkenése a KSH elemzése szerint. Az idei második negyedévben a végig döcögött például az akkumulátorgyártás és az autógyártás is gyengélkedett. Ezzel összefüggésben (vagyis azért, mert egész Európában alulmúlja az elektromos autózás bővülése a korábbi ütemet) az export húzóereje sem működött Magyarországon a második három hónapban.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a múlt héten az Inforádiónak beszélt arról, hogy az első negyedévhez képest várhatóan nem hoz javulást a gazdasági teljesítményben a második negyedév. A korábban a Portfolio által megkérdezett elemzők az előző negyedévhez képest 0,5 százalékos, a tavalyi második negyedévhez képest pedig 2,3 százalékos javulásra számítottak, ezt jelentősen alulmúlták a KSH által közölt adatok.

A Nemzetközi Valutaalap, az IMF korábbi előrejelzése magyar GDP esetében idén 2,2 százalékos, jövőre 3,3 százalékos növekedést várt a tavalyi 0,9 százalékos csökkenést követően. Varga Mihály pénzügyminiszter közlése alapján a magyar kormány 2,5 százalékra módosította a 2024-es növekedési várakozását, a második negyedévi gyenge adat miatt azonban most már jókora lendületet kellene vennie a magyar gazdaságnak a második félévben ahhoz, hogy ez elérhető legyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!