Ha július végéig nem tudnak kiegyezni a NAV-val, átadhatják Iványi Gáborék az oktatási intézményeiket

2024. július 24. – 11:13

Másolás

Vágólapra másolva

Kizárólag a civil adományokból tud gazdálkodni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) a NAV múlt heti intézkedése miatt, az elmúlt napokban 20 millió forint adomány gyűlt össze. A Telex kérdéseire az intézmény azt írta, a NAV inkasszója miatt minden intézményi számlájuk lenullázódott és több tízmilliós tartozás is került rájuk, mellette inkasszálták a pályázatokon nyert pénzeket, és ha kapnának is állami támogatást, az is azonnal a NAV számlájára kerülne. Emiatt csak a civil adományok maradtak, amit személyesen vagy a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítvány számlaszámán keresztül lehet eljuttatni hozzájuk. Folyamatosan fogadnak tartós élelmiszer-adományokat is. A napokban összegyűlt 20 millió forintból a kórház és a hajléktalanellátók napi működését tudják finanszírozni, a minimális működési költség 2 millió forint.

„Egyelőre bízunk a tárgyalások sikerében, a NAV-val és a BM-mel való megegyezésben. Ha ez a hónap végéig nem hoz pozitív eredményt, kénytelenek leszünk átadni oktatási intézményeinket az államnak vagy más fenntartónak. Ezzel az állam nem spórolna, ilyen kevés pénzből nem tudná fenntartani őket, és az adósságrendezés is ellehetetlenülne” – írták a Telexnek. Korábban a hatóságoknak benyújtott intézkedési és tartozásrendezési terveikben szakértők bevonásával, számításokkal igazolták, hogy a folyamatos működést tudják biztosítani, ha megkapják a törvényesen járó normatív támogatás teljes összegét, ha pedig a kiegészítő támogatásról is szerződést köthetnének, öt éven belül minden tartozásukat visszafizetnék, tették hozzá.

Szerintük a rendszer működtetése állami támogatás nélkül nem megoldható, amit idén is csak töredékesen vagy egyáltalán nem kaptak meg, és több mint egymilliárdot elvontak belőle tartozásrendezés címén. „A havi működési költség 250–300 millió forint, ezt civil adományokból nem tudjuk összegyűjteni. Ha megkapnánk azt az összeget, amit az állam egy esetleges átadás után egy másik fenntartónak utalna, mind a működést, mind az adósságrendezést garantálni tudnánk.”

Hétfőn az RTL arról számolt be, hogy mindössze félnapi működésre maradt pénze a szervezetnek. A NAV július 16-án kezdte el inkasszálni az Iványi Gábor nevéhez köthető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját.

Korábban ebben a cikkben jártunk utána annak, hogyan jutott idáig a MET.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!