A bitcoin óriási sikere után az ethert is beengedik a hagyományos tőzsdékre

2024. július 23. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

Fél évvel azután, hogy az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) január 11-én jóváhagyta a bitcoin ETF-ek tőzsdei bevezetését, hétfőn újabb hasonló döntést hozott, és a második legnagyobb kriptovaluta, az ether ETF-ek kereskedelmét is engedélyezte – írja a CNBC.

Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, az ETF (exchange traded fund) magyarul tőzsdén kereskedett alapot jelent, vagyis egy olyan befektetési formát, amelynek értékét valamilyen mögöttes termék (egy alapkezelő által összerakott eszközkosár) biztosítja. A bitcoin ETF-ek bevezetése utáni hónapokban egy rövid visszaesés után kilőtt a legnagyobb kriptovaluta árfolyama, márciusban 71 ezer dollárig is felkúszott.

A CNBC szerint az ether ETF-ek kibocsátásába nemcsak az olyan nagy alapkezelők akarnak belépni, mint a BlackRock vagy a Fidelity, hanem olyan kriptós fókuszú cégek is, mint a Grayscale vagy a Bitwise. A lap szerint több kibocsátó már hétfőn beadták a regisztrációs kérelmüket, a tőzsdéket pedig tájékoztatták arról, hogy kedden beindulhat a kereskedés.

Az új befektetési lehetőség vízválasztót jelentett, hiszen így az USA-ban nem kellett külön kriptóra szakosodott pénzügyi szolgáltatóknál vásárolni bitcoint, ha valaki tartani akarta a portfóliójában. Az, hogy a hagyományos tőzsdén is meg lehetett vinni ezeket az alapokat, a konzervatívabb befektetők előtt is megnyitja az utat a BTC felé, most pedig az ether is hasonló pályára léphet.

A szakértők szerint az ether ETF-ek valószínűleg nem lesznek annyira népszerűek, mint a bitcoinos változatok, egyebek mellett azért sem, mert kisebb a piacuk, de a legtöbb ETF-hez képest így is nagynak fog számítani. A Bitwise befektetési igazgatója szerint a kriptós befektetési alapok az első másfél évben 15 milliárd dollárnyi befektetést generálhatnak, és sok befektető etherből is bitcoinból is bevásárolhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!