Már elérhető az otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek listája

2024. június 27. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtöktől elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye alapján az MTI.

Hétfőtől, július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az Otthonfelújítási programra az MFB Pont Plusz lakossági hálózat bankfiókjaiban.

A program keretében a kormány kamatmentes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítését A pályázat fő eredményfeltétele, hogy a 30 százalékos primer energiamegtakarítást mindenképp szükséges elérni.

Az Otthonfelújítási programban támogatott beruházásokhoz használható kulcstermékeket az ÉMI Nkft. környezeti minősítése során minél jobb értéket elérő építőanyagok alkotják. Az adatbázisban megtalálhatók azon hőszigetelők, nyílászárók, illetve hő- és melegvíztermelő berendezések, amelyek a vonatkozó európai uniós jogszabályok szerinti megfelelőségi nyilatkozattal rendelkeznek.

Fontos, hogy csak az ezen a listán szereplő termékek közül választhatnak az igénylők!

Az NGM szerint így biztosított ugyanis, hogy a felújítások során olyan építési termékek és berendezések kerüljenek beépítésre, amelyek a családokat hosszú távon és biztonságosan szolgálják, valamint hozzájárulnak az épületek energiahatékony üzemeltetéséhez, a fenntarthatósági célok eléréséhez is.

A támogatható tevékenységek közé bekerült a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése, valamint a műanyag mellett a fa szerkezetű nyílászárók beszerelése, és a kőzetgyapot hőszigetelés is a támogatott építési anyagok közé került.

A felhasználható kulcstermékek listája önkéntes gyártói adatszolgáltatáson és nyilvánosan közzétett adatokon alapul, így folyamatosan bővül, a lista az ofp.emi.hu weboldalon elérhető.

Az egymilliós önrésszel együtt maximum 7 milliós támogatás (ezen belül 2,5-3,5 millió forint közvetlen támogatás és 2,5-3,5 millió forint kamatmentes hitel) igénylésének és felhasználásának részletes feltételeit egy júniusi rendelet határozza meg. Az előzetes feltételrendszer alapján térképen ábrázoltuk, a lehetőség mely településeket érintheti a leginkább.

Az építőipari szakma szerint a lakosság az elmúlt években elhalasztotta a felújításokat, viszont most a program miatt rohamra számítanak. Emiatt elképzelhető, hogy a felújításba belevágók nem fognak elegendő szakembert találni, alapanyag viszont van bőségesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!