Kiderült, kik a 3,1 milliárd euróért megvásárolt Budapest Airport új vezetői, Parragh László is igazgatósági tag

2024. június 20. – 18:24

Másolás

Vágólapra másolva

Kiderült, kik lesznek a 3,1 milliárd euróért (azaz 1200 milliárd forintért) megvásárolt Budapest Airport Zrt. vezetői, a 24.hu a cégiratok alapján azt írja, hogy már június 6-án döntöttek az igazgatóság és a felügyelőbizottsági tagokról.

14 nappal ezelőtt robbant a hír, hogy a magyar állam visszavásárolta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaságot. Az állam a világ legnagyobb reptér-üzemeltetőjével, a francia Vinci Airportsszal tervezte megvenni a Budapest Airportot. A magyar állam 80 százalékos tulajdonrészt vásárolt a reptérben, a 24.hu cikke szerint a Corvinus Nemzetközi Befektetés Zrt.-n keresztül. A társaság delegáltjai a Budapesti Airport igazgatóságába:

  • Az igazgatóság elnök Lóga Máté, aki a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára lesz. Korábban a Miniszterelnöki Kabinetirodában és a jegybankban is tevékenykedett.
  • Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke és Mol Nyrt. igazgatósági tag
  • Antal Ferenc, a nemzetgazdasági minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára. Korábban dolgozott olyan tanácsadó cégeknél, mint KPMG és a Deloitte.
  • Guller Zoltán a Magyar Turizmus Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke és a Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. vezérigazgatója. Korábban miniszteri biztos is volt, miután Rogán Antal kinevezte őt, valamint a Vodafone Magyarország Zrt. igazgatóságába is bekerült.

Az állami 80 százalék mellett, a maradék 20 a Vinci Aiportsé lesz. A Vinci Airports a világ első számú ágazati cégeként 13 országban 65 repülőteret működtet. Ők egy tagot delegáltak az igazgatóságba. Emmanuel Robert Menanteau-t, aki a csoporton belüli munkamegosztásban az Egyesült Államok, Észak- és Kelet-Európa, valamint Délkelet-Ázsia területért felelős igazgató.

A felügyelőbizottság tagjai pedig Rémi Guy Ferdinand Maumon-Falcon de Longevialle, aki 2018 óta a Vinci Airports pénzügyi igazgatója, illetve Torzsa Andrea, a Corvinus Zrt. vezérigazgatója, Túri Anikó a nemzetgazdasági minisztérium közigazgatási államtitkára és Szabó-Szombati Tibor.

Felmerülhet a kérdés, hogy tellett az államnak reptérre, mikor az anyagi helyzetünk nem túl fényes? Olcsó volt vagy drága a reptér? Mi ért mondogatta a kormány, hogy a reptérvásárlás szuverenitási kérdés? Mire kell figyelni majd az üzemeltetésnél? Milyen a reptérüzlet manapság? Milyen egyéb üzletek párosulnak egy reptér megvásárlásához? Ezeket a kérdéseket igyekszünk megválaszolni ebben a cikkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!