Húszmilliárd forintnál is többe kerülhetett a NER-nek a Libri megszerzése

2024. június 12. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen több mint 20 milliárd forintot fordított a NER-es alapítvány, a Matthias Corvinus Collegium a Libri megszerzésére – írja a Forbes. Egy évvel ezelőtt derült ki, hogy a Libri-csoport 67,48 százalékos részvénycsoportját is megvette az MCC leányvállalata, az Axialis Holding, így kisebbségi tulajdonosból főtulajdonossá vált.

A részvénycsomagot az SQ Invest Kft. adta el, amin keresztül többségi tulajdonos volt Balogh Ákos egykori alapító. A Forbes most a 2023-as adózott eredményekről azt írja, hogy a kiegészítő melléklet szerint a „részesedés értékesítésének árfolyam nyeresége” 14,9 milliárd forint volt, 2,8 milliárd forint pedig az osztalékból érkezett. Az előbbi a Libri-részvényekért kapott összeget, az utóbbi pedig a Libri-csoport eredményeiből felvett összeget jelentheti a lap szerint.

Baloghék végül 550 milliót vettek ki osztalékként, ebből azonban csak 250 millió forint a most kifizetett összeg. Az MCC 2020-ban vált kisebbségi tulajdonossá a Libriben, akkor Spéder Zoltánt vásárolták ki. A G7 szerint 5,4 milliárd forintot fizettek a 30,9 százalékot érő részvénycsomagért.

A többségi tulajdonrész megvásárlását követően az igazgatóság új elnöke Szalay Zoltán, a Libri-csoportot megvásárló Mathias Corvinus Collegium főigazgatója lett, de bekerült a testületbe Starcz Ákos, a kormányközelbe került Index.hu vezérigazgatója is. Az igazgatóságnak tagja marad Balogh Ákos, a Libri-csoport korábbi többségi tulajdonosa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!