Nem változtatnak a könyvkínálaton, sem a vezetői körön a Libriben, mondja az MCC főigazgatója

2023. június 15. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az MCC már eddig is kisebbségi tulajdonosa volt a Librinek, a mostani felvásárlásban csak stratégiai befektetést látnak, mondta az Inforádióban Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója. Szerinte a kultúrához, a könyvhöz való hozzáállás, a magyar könyvpiac fejlesztése illik az MCC profiljához, és úgy látja, hogy a Libri az elmúlt években kiválóan működik, a menedzsment jól ellátja feladatát.

Mi is beszámoltunk róla, hogy szerződést kötött a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) leányvállalata az SQ Invest Kft.-vel a Libri Csoport 67,48 százalékos részvénycsomagjának adásvételéről. A tranzakcióval az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos MCC vált a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének 98,41 százalékos tulajdonosává.

Szalai Zoltán most azt mondta, hogy a csoport operatív irányításában nem terveznek változtatást, a vezetőkkel évek óta igazgatósági szinten együtt dolgoznak. Azt is hozzátette, hogy a könyvkínálat tartalmán sem terveznek változtatást a jövőben, mert a Librinek minden piaci igényt ki kell szolgálnia, az MCC-nek pedig van saját kiadója, amelynek könyveit most is forgalmazzák a nagy kereskedőcégeknél, saját webshopot is üzemeltetnek, megjelennek a könyvvásárokon, fesztiválokon. Szalai azt mondja, ezért nem céljuk, hogy a többségi tulajdonrész megszerzésével szélesebb körben juttassák el az olvasókhoz a kiadványaikat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!