Összezuhant tavaly Rákay Philip tanácsadó vállalkozása

2024. június 1. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva

Durván megzuhant tavaly Rákay Philip producer és fideszes influenszer legnagyobb vállalkozása, a Norton Consulting Zrt. – derül ki a frissen feltöltött cégbeszámolóból.

A profilja alapján tanácsadásban utazó cég már az előző évben, 2022-ben sem a főtevékenységével szerezte a legtöbb pénzt, hanem egy ingatlanbiznisszel. Tavaly azonban úgy tűnik, sem ilyen mellékesre nem tudott szert tenni, sem a saját piacán nem ment olyan jól az üzlet. A Norton Consultingnál 2023-ban az értékesítés nettó árbevétele 277 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 625 millióval, egyéb bevételből pedig 165 millió forint érkezett.

Mindez a profiton is meglátszik, Rákay 99 milliós adózott eredményt könyvelhetett el az előző év 1,3 milliárdja után. 2023 ezen kívül sem volt a legjobb év üzleti értelemben Rákay Philip számára, Balaton-felvidéki éttermét bezárta, a cég végelszámolás alá került. A Most vagy soha című Petőfi-kurzusfilmet jegyző producer és megafonos politikai influenszer (aki egyedüliként vállalja nyilvánosan, hogy pénzt is tesz a tavaly 5 milliárd forintos bevételhez jutott Megafon-projektbe) nemrég járt a Telex stúdiójában, a beszélgetést itt lehet meghallgatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!