Lazac, vécépapír és jégkrém: bárki megnézheti a csökkentett kiszerelések adatbázisát

2024. március 1. – 09:59

Lazac, vécépapír és jégkrém: bárki megnézheti a csökkentett kiszerelések adatbázisát
Kisebb kiszerelésre figyelmeztető táblák egy budapesti élelmiszerboltban – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan bővülő, könnyen kereshető nyilvános adatbázist indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelyben azokat a termékeket mutatják be, amelyeknek csökkent a tömege vagy térfogata a 2020. január 1. és 2023. július 1. közti állapothoz képest, írja a 24.hu.

A zsugorinflációnak is nevezett jelenség egyfajta burkolt áremelés, de ellentétben azzal, a vásárlók sokszor nem tudnak arról, hogy a korábbinál kisebb mennyiséget kapnak egy adott összegért. A nyilvános adatbázis mellett, a jogszabály szerint az 1 milliárd forint éves árbevételt meghaladó élelmiszer-kereskedő cégeknek márciustól jól látható tájékoztatót kell kihelyezniük, ha egy termék kiszerelése csökkent.

A Nébih adatbázisában mindenféle termékcsoportból találunk példákat, így a kisebb kiszerelésű csomagolt lazac mellett jégkrémet, fogkrémet, felvágottat, sőt vécépapírt is felsorolnak. Ez utóbbi ráadásul rafinált, hiszen bizonyos esetekben nem a tekercsek, hanem az egy tekercsen található lapok száma változott, ami kevésbé szembeötlő.

Az termékjelzések kötelezővé tételével kapcsolatos intézkedést Heiszler Gabriella, a magyar Spar ügyvezető igazgatója bírálta a lapunknak adott interjúban. Szerinte nem fogják tudni 100 százalékosan teljesíteni az előírást, mert hiába nyilatkoztatnak minden beszállítót a termék méreteivel kapcsolatban, valami így is át fog csúszni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!