A kasszázás a vásárlás legidegesítőbb része, remélem, hogy nem az automata kasszánál áll meg a fejlődés

A tavalyi adatokat még nem ismerjük, egyedül azt tudjuk, hogy 2022 Magyarországnak és az egész kiskereskedelmi szektornak nagyon nehéz volt. Szinte mindenki, köztük a Spar is veszteséges lett. 2023 ehhez képest hogy alakult?

2023 az inflációról és az az ellen való küzdelemről szólt az egész élelmiszer-kiskereskedelemben. Ezt nem kell az olvasóknak bemutatni, mindenki érezte a pénztárcáján. Vezetőként nagyon nehéz volt ebben az, hogy mindez mennyire rajtunk, élelmiszer-kereskedőkön csapódik le. És ezt fizikai értelemben is értem, amikor a vásárlók a mi boltunkban panaszkodnak akár a kollégáinknak arról, hogy mi miért kerül annyiba, amennyibe. A GVH vizsgálata is kimutatta, hogy a kereskedők áldoztak a legtöbbet az árrésükből azért, hogy az áremelkedés a lehető legkisebb legyen, a fogyasztóban mégis az marad meg, hogy a bolti kasszánál fizet, tehát a bolt biztosan milyen sokat keres ezen.

Az inflációs problémával mennyire sikerült megküzdeni mostanra?

Ha csak a számokat nézzük, akkor sikerült, hiszen januárban már csak 3,8 százalék volt az infláció, tehát a drágulás visszatért egy elfogadható szintre. Viszont ezzel párhuzamosan a reálértéken vett fogyasztás a KSH szerint is nagymértékben csökkent Magyarországon, tehát 2023-ban összesen jóval kevesebbet vásároltak az emberek, mint 2022-ben.

És melyik üzletlánc hogy jött ki ebből a piacszűkülésből?

Nem ismerem a versenytársaink adatait, és nem is akarom kommentálni őket, ezért csak sejtem, hogy mi jobban kijöttünk, mint a többiek. Annyit tudok mondani, hogy nekünk 2023 azért jobb év lesz, mint a nagy mínuszt hozó 2022.

Említette, hogy a vásárlók úgy érzékelték, hogy a kiskereskedőkön kell elverni a port a drágulás miatt. Ebben a politikának mekkora szerepet tulajdonítanak?

Van szerepe. De eleve nagyon nehéz azt kommunikálni, hogy nekünk 1600 beszállítónk van, és inkább ők tehetnek a termékek drágulásáról. Sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy van Magyarországon 6 plusz 3 élelmiszer-kereskedelmi lánc, és ők tehetnek róla. Ezt elhinni is könnyebb, hiszen a vásárló a boltban hagyja a pénzét, nem a beszállítónál.

A szektort ráadásul bünteti is a kormány a kiskereskedelmi különadóval. Milyen a viszonyuk Nagy Mártonék Nemzetgazdasági Minisztériumával? Szokott lenni bármilyen egyeztetés?

Előfordul, hogy el tudjuk mondani személyesen is a szempontjainkat, és apróságokat kijavítanak a visszajelzéseink alapján, de a nagy, releváns döntésekre nem tudunk hatni.

Kicsit ironikus, hogy extraprofitadónak nevezik a kiskereskedelmi különadót, amikor ebben az ágazatban 2022-ben nemhogy extraprofit, de profit sem keletkezett. Mire számítanak, meddig marad velünk ez az adónem?

Nemcsak velünk maradt eddig, de idén még nőtt is. A hosszú távú államháztartási tervekben az szerepel, hogy jövő januártól csökken, de ezt addig még bármikor megváltoztathatják.

De egyébként lehet nyereségesen üzemeltetni egy kiskereskedelmi céget ilyen adóterhek mellett?

Ilyen szint mellett nem. Nálunk az iparágban, a hozzánk hasonló kereskedőknél 2–3 százalék között van az elvárt bevételarányos nyereség. Ha kivetnek ránk egy 4-5 százalékos különadót, akkor normális körülmények között, hosszú távon nem tudunk nyereségesen működni.

Ha már az állam szerepénél tartunk: bevezették tavaly az online árfigyelő rendszert. Szokták ugye mondani, hogy az egyetlen ágazat, ahol igazán jól működik a kapitalizmus, az a kiskereskedelem, hiszen a vevőket nem lehet átverni, ha rosszat tapasztalnak, ha valahol drágának érzik a termékeket, átmennek a másik boltba. Az árfigyelő pedig pláne segíti őket az összehasonlításban, nem nehezíti meg ez a kereskedő dolgát?

Én mindig azt szoktam mondani, hogy az árfigyelő legnagyobb nyertesei bizonyos szempontból mi vagyunk, mert már be se kell menni a konkurencia boltjába, a kollégák az íróasztaltól meg tudják nézni, hogy mi mennyibe kerül máshol. Tehát változás igazából csak a fogyasztói tudatosságban van, ami nem gondolom, hogy baj lenne. Ránk ez elsősorban úgy hat, hogy rengeteg bürokratikus terhet kaptunk a nyakunkba. Az elején döcögős volt az indulás, informatikai fejlesztéseket is kellett végezni, de azóta elfogadtuk, hogy ez van.

A hatósági gyakorlatban engem inkább az bánt, hogy az ellenőrzéseknél semmilyen tűréshatár nincs. Tehát ha egy boltban száz terméknél kellene kint lennie egy feliratnak, és csak 98-nál van kint, akkor már büntetnek. Miközben több tízezer termékünk és több mint hatszáz boltunk van, és nem is tudom, hány folyóméter polc mellett lehet, előfordul, hogy valahol nincs kint, akár azért, mert egy vevő letép valamit, mert nem tetszik neki.

Most megint hoztak egy új szabályt, ezúttal arról, hogy a zsugorinflációval érintett termékeket – tehát azokat, amelyeknek csökkentik a kiszerelésméretét – külön kell jelölni. Ez mennyire tűnik megvalósíthatónak? Tudják monitorozni például, hogy egy macskakaja, ami tegnap még 100 gramm volt, most már csak 85 gramm?

Ez megint felelősségi kérdés. Mi nyilatkoztatunk minden beszállítót, és azt gondolom, hogy ez első körben helyes is lesz nagyjából, mert mindenki oda fog figyelni. De ha három-négy hónap múlva változtatnak valamit, akkor eszébe jut majd a nagykereskedőnek? Ezt valószínűleg megint nem fogjuk tudni 100 százalékosan megcsinálni, 90-95 százalékra szerintem menni fog, de 100 százalékra nem hiszem. A boltok pedig lassan olyanok lesznek, mint egy karácsonyfa a sok plusz felirattal.

De egyébként azt kereskedőként megtanultuk, hogy olyan a fogyasztói pszichológia, hogy ha valami ott lóg a termék előtt, akkor többet vesznek belőle. Tehát lehet, hogy a méretcsökkenés miatt kirakott felkiáltójel miatt is csak többet fognak venni valamiből. Én erre most tényleg szakmai értelemben vagyok kíváncsi, hogy az ilyen „negatív marketing” működik-e. Mert eddig a vásárlók azt szokták meg, hogy ha valami ki van írva, akkor az pozitív dolog lesz, és amikor elrohannak a polc mellett, lekapnak onnan valamit. Ez érdekes kísérlet, és nem tudom megmondani, hogy mi lesz az eredménye.

Az már látszik, hogy az új szabályozás miatt leszokhatnak-e a cégek a méretcsökkentésről?

Ha most a beszállító ülne itt, akkor ő azt mondaná, hogy a vásárlóknak az ár a fontos, mert mindenképpen 500 forint alatt akarnak megvenni például egy adott tételt, annál többet nem hajlandók fizetni érte. Inkább elfogadják, hogy 100 gramm helyett 90 gramm van benne, a lényeg az ár. Vásárlóként persze én is azt gondolom, hogy ez idegesítő.

Akkor igazából egyetért a kormánynak ezzel a lépésével?

Olyan szempontból Magyarországon eddig is transzparensek voltak a dolgok, hogy az egységárat ki kellett írni. Tehát szerintem ez felesleges lépés abból a szempontból, hogy az árérzékeny vásárlók eddig is meg tudták nézni, hogy adott termékből adott mennyiség mennyibe kerül. Itt megint az a zavaró, hogy ez nekünk extra munkát jelent, miközben a mennyiséget ugye a gyártó csökkenti. A kormány dönthetett volna úgy is, hogy a tejfölgyártóval íratja rá a tejfölösdobozra, hogy „kisebb lettem”, de nem így döntöttek. Tehát megint ezt a szektort dolgoztatják olyan dolgokért, amelyek egyébként nem a mi hatáskörünkbe tartoznak.

Nem tudnak nyomást gyakorolni a beszállítókra, hogy mostantól ne csökkentsék a mennyiséget?

Nekünk nagyon kis nyomásgyakorlási lehetőségünk van, hiszen bármikor mondhatják az például, hogy most Kínából ekkora dobozt tudtak rendelni. Én ezt vagy elhiszem, vagy nem hiszem el, nem tudok mit tenni. Nekünk a Sparnál az a célunk, hogy minél szélesebb választékot meg tudjunk mutatni, tehát nem akarjuk azt mondani a beszállítónak, hogy akkor mostantól ne hozd az árudat.

Ez akkor egy hátrány is a Sparnak a konkurenciához képest, hogy sokféle terméket akar tartani, és azzal több a munka?

Persze. Ráadásul ebben az a rossz, hogy elvileg az államnak is az a fontos, hogy több cég tudjon beszállítani, akár kisebb volumenekkel, és közben azt a kereskedőt hozzák versenyhátrányba, amelyik szélesebb termékpalettával dolgozik. Így a mi polcaink fognak úgy kinézni, mint egy karácsonyfa, mert egészen más a helyzet ott, ahol, mondjuk, húszfajta tejföl van, és ott, ahol csak kettő.

A saját márkás termékkel akkor összességében könnyebb a kereskedőknek?

Igen, ott mi döntjük el, ha maradunk a tejföl példájánál, hogy 150 vagy 200 grammos tejfölre írunk ki tendert.

Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a Spar osztrák tulajdonosai több mint egymilliárd eurót fektettek be Magyarországon. Ezzel ők értelemszerűen pénzt szeretnének keresni, miközben 2022-ben az infláció és a különadók miatt veszteséges lett a Spar, és amennyire tudni lehet, 2023 sem sikerült fényesen az itthoni kiskereskedelemben. Ezt hogy lehet nekik kommunikálni?

Nem könnyen. Nekem az egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy amikor ilyen gazdasági helyzet van, és a kormány inkább nehezíti, mint könnyíti a dolgunkat, akkor nekem nagyon nehéz Magyarországra hoznom beruházásokat. A mi anyacégünk Ausztriában, Észak-Olaszországban, Szlovéniában, Horvátországban és Magyarországon működtet boltokat. És talán ez a legnehezebb része a munkának, meggyőzni a tulajdonost, hogy ezek közül pont Magyarországon érdemes beruháznia. Mert el tudom magyarázni az Excel-táblában, hogy az eredményünkből ennyit vesz le az árstop és ennyit a különadó, de nincs semmi garancia, hogy ilyenek vagy hasonlók a jövőben nem lesznek.

Úgy néz ki, hogy Magyarországon tartósan arra kell berendezkedni, hogy a kormánynak komoly piacbefolyásoló szándékai vannak, tehát folyamatosan bele akar szólni a kiskereskedelembe is. Ez hogyan hat a tulajdonosok magyarországi terveire?

A hosszú távúakra sehogyan. A stratégia az, hogy Kelet-Közép-Európa egy működő gazdasági egység, ebben régióban, a volt Monarchia területén gondolkodunk. Ez a Lombardiától Nyíregyházáig tartó régió egy olyan egység, amit a tulajdonosok egyben kezelnek, és úgy is képzelik el, hogy ezt együtt lehet jól üzemeltetni. Ezt nem fogják megbontani azért, mert nálunk, mondjuk, van 2-3 nehéz év, az viszont biztos, hogy nem is olyan motiváltak, hogy Magyarországon új üzletet nyissanak, vagy felújítsák a régieket.

Egy korábbi interjúban mondta, hogy Magyarországon ma 9 nagy élelmiszer-kiskereskedő van, miközben a legtöbb piacon 5-6 szokott lenni. Ebből arra lehet arra következtetni, hogy valaki előbb-utóbb ki fog szállni. Most hogy látja, melyek lehetnek ezek a szereplők?

A konkurenciát nem szeretném kommentálni, de ha végignézik, hogy az elmúlt tíz évben kinek hogy alakult a piaci részaránya, abból könnyen levonhatnak következtetéseket. Én arra büszke vagyok, hogy mi ezen a listán eddig felfelé lépegettünk, feketén-fehéren látszik, ki az, aki visszaszorulóban van.

Itt mindig felmerül, hogy ha valamelyik lánc kiszáll a versenyből, az infrastruktúráját valaki más fogja átvenni. A Sparnak van ilyen szándéka?

Ma Magyarországon közel 650 Spar van, ebből több mint 360-at üzemeltetünk mi, a többi franchise. Ennek a 360-nak az egyharmadát építettük fel vagy alakítottuk ki mi, a többit vásároltuk. Ha valaki emlékszik még, volt itt korábban sok minden, Billa, Kaiser’s, Plus, az ő üzleteiket vettük meg és alakítottuk át Sparrá. Tehát ha valamilyen módon a múlt predesztinálja azt, hogy mi fog történni a jövőben, akkor igen, elképzelhető, hogy mi tovább fogunk terjeszkedni, de ezt egyelőre nem lehet megmondani.

Visszakanyarodva a piaci részesedésekhez: az látszik, hogy az Aldi és a Lidl forgalma nagyon gyorsan bővül Magyarországon. Ezek a cégek nem jelentenek veszélyt most vagy a későbbiekben a Sparra?

Konkrét cégekről megint semmit nem szeretnék mondani. Érdemesebb inkább üzleti formákról beszélni, ez alapján megkülönböztetünk hipermarketeket, szupermarketeket és diszkontokat. A hipermarketek forgalma nemcsak Magyarországon, de egész Európában csökken. 15-20 éve az volt a normális, hogy az emberek elmentek autóval 2-3 órára vásárolni, amit ma egyre kevesebben csinálnak. De ettől még a hipermarketek sem fognak megszűnni, mert mindig lesz egy réteg, amelynek szüksége van az ott kapható a széles választékra. Ezzel párhuzamosan – főleg az inflációs vagy gazdasági válsággal terhelt időszakban – a diszkontok relatív forgalma nő, de közben a szupermarketeké is megmarad, mert mindig lesznek, akik az otthonuk közelében akarnak egy szélesebb termékpalettából válogatni. A kérdés az, hogy a három közül melyik csatorna forgalma mekkora lesz.

Szintén egy korábbi interjúban mondta, hogy azért nem félnek az Alditól és a Lidltől, mert Németországban is elérték a 40 százalékos piaci részesedést a diszkontok, de annál nagyobbat nem tudtak szerezni. Erre számítanak Magyarországon is?

Magyarországon egyelőre bővül a diszkontok forgalma, és szerintem ennek van is még tere, de én azt látom, hogy a mi pozíciónk inkább attól függ, hogy azokat a vásárlókat hogyan tudjuk megszólítani, akik szupermarketbe szeretnének menni.

Az nem elképzelhető, hogy a Spar is kísérletezzen azzal, hogy diszkontot nyit?

Nem.

Miért?

Kívülről hasonlónak tűnik egy szupermarket és egy diszkont, de strukturálisan nagyon különböző módon vannak felépítve ezek a vállalatok. Mi házon belül hiszünk abban, hogy jól tudunk szupermarketet üzemeltetni, jók vagyunk hipermarketben is, és ezen kívül vannak még a franchise-üzleteink.

És már online is lehet a Sparból rendelni.

Igen, ott van az online is, ami egy külön érdekes terület.

Nemrég jelentették be, hogy tavaly 200 ezer online vásárlójuk volt. Ez a terület nyereséges már?

Én nem gondolom, hogy Magyarországon ezt a legutolsó szintig végigszámolva bármelyik kiskereskedő is nyereségesen tudná üzemeltetni, mi sem tudjuk.

Akkor ez inkább csak egy befektetés a jövőbe? Mennyi az online részaránya a teljes forgalmon belül?

Egyértelműen befektetésként kezeljük. A vásárlók ma már elvárják, hogy be tudjanak vásárolni az interneten keresztül, nyilván ott kell lennünk, tanuljuk, hogyan lehet ezt minél jobban csinálni. De az nem véletlen, hogy a leginkább árérzékeny szereplők nem szálltak be ebbe a piacba. A forgalmon belül az online egyelőre minimális, de folyamatosan nő. Vásárlói igény van rá, emiatt mi házon belül folyamatosan bővítjük a kapacitásainkat, folyamatosan fejlesztjük az operatív folyamatokat.

Tehát még az sem látszik, hogy milyen modellre állnak majd be a jövőben, hogyan éri majd meg a kiskereskedőknek az online?

Nem látszik. Ahogy más szektorokban, úgy nálunk is az utolsó kilométer a nagyon drága a kiszállításban. Az pedig egy kérdés, hogy ezt a vásárló ki akarja-e fizetni. Egy másik megoldás, amikor a vevő eljön a boltig, és ott veszi át a neki összekészített csomagot. Itt viszont megint felmerülnek kérdések, például hogy ha egy csomagautomatát használnánk, akkor azt, mondjuk, hűteni kellene, de mi lenne a mélyhűtött áruval? Nálunk az online vásárlások 20 százalékát a boltokban veszik át, ez magasnak számít, és nagy potenciált látunk ebben az irányban.

Lehetséges, hogy végül ez lesz a nyerő a házhoz szállítás helyett?

Ez majd kialakul, nem én fogom eldönteni. Én személyesen azt gondolom, hogy a szárazáruban egyre nagyobb lesz a házhoz szállítás részaránya, tehát az emberek lisztet, egészségügyi papírt, meg konzervet is házhoz rendelnek majd. Viszont a friss árunál nem látom magam előtt, hogy ezt hogyan lehetne tökéletesen megoldani. Ha valaki, akkor én vagyok az, aki nem szereti a vásárlói élmény kifejezést, de az azért nem mindegy, hogy amikor az ember paradicsomot vesz, akkor milyen az a paradicsom. Ha bemegyek a boltba, akkor én választom ki azt a szemet vagy azt a fürtöt, ami nekem tetszik. Ha megrendelem, akkor viszont fogalmam sincs, milyet fogok kapni. De ez így van, mondjuk, a banánnál is: mi igyekszünk minden boltban sárga és zöld banánt is kitenni, mert a vásárlók egyik része ezt szereti, a másik azt. De ha házhoz szállíttatod, akkor nem tudhatod, milyet kapsz.

Ebből az is következhet, hogy idővel zöldség- és pékárupulttá fognak válni a szupermarketek.

Van azért egy csomó érv a stacionárius élelmiszer-kiskereskedelem mellett. Az egyik a kommunikációs funkció: egyre több az egyszemélyes háztartás, és ma is azt látjuk, hogy elég sok embernek ez egy program, hogy reggel lejönnek egy kis kifliért, aztán délelőtt visszajönnek bevásárolni vacsorára, közben beszélgetnek is az eladóval.

Akkor 15 év múlva a nyugdíjasok járnak majd csak a boltokba?

Egyáltalán nem, ez sokkal inkább élethelyzet kérdése. A kismamák közül is sokan naponta vagy naponta többször beugranak az üzleteinkbe, mert amúgy is elmennek sétálni a gyerekkel. Aztán ott vannak az egyetemisták, akik nem akarnak előre bevásárolni és leszaladnak csak megvenni, amit éppen megkívánnak. Szóval nagyvárosi környezetben ezt szerintem egyáltalán nem kell temetni.

És máshol?

Ami nagy kihívás, és ezt egyébként nagyon jól látja a magyar állam is, az a kistelepülések ellátása fizikai bolttal. Úgy, hogy piaci alapon gazdaságos legyen, az szinte megoldhatatlan.

Mi lehet akkor boltok szintjén a jövő a falvakban, amelyeknek többnyire egyre csökken a népességük?

Ha lakik valahol például két-háromszáz ember, az egyszerűen nem tud eltartani egy boltot. Vagy ha van külön nekik egy bolt, akkor annak olyan felárral kell működnie, hogy az a két-háromszáz ember jogosan mondja azt, hogy inkább bemegy a városba.

Már aki be tud.

Igen, aki amúgy is bejár dolgozni, vagy valami más miatt van autója. De a többieknek ezeken a kistelepüléseken nagyon-nagyon nehéz lesz, és erre sajnos tényleg problémás megoldást találni.

Magyarországon általános probléma a munkaerőhiány, korábban ön is beszélt arról, hogy 500-600 ember hiányzik a Sparnál. Hogy állnak most ezzel?

Valamennyien mindig hiányoznak, de most épp kevesebben, a kétszázas nagyságrendről lehet beszélni. Idén egy elég szép fizetésemelést tudtunk adni, ami nagyban segített abban, hogy fel tudjuk tölteni a létszámot, tehát nálunk most éppen nyugodtabb a helyzet. Hosszú távon viszont ez folyamatosan kihívás lesz, hiszen ha kevesebben lépnek be a munkaerőpiacra, mint ahányan kilépnek, akkor a munkaerő-igényes ágazatokban mindig hiány lesz.

Az Aldi és a Lidl mindig nagy dobra veri, hogy mennyit lehet náluk keresni, és a sajtóban arról is sokat írnak, hogy ez átlagosan jóval több, mint amennyit a szupermarketeknél haza lehet vinni. Nem mennek át a dolgozók a diszkontokhoz?

Tisztességes fizetést kell adni, ha nem azt adnánk, elmennének a kollégák. Ebből a szempontból én nyugodt vagyok, mert nyilván az egy dolog, hogy mennyi a havi bér, de a másik dolog az, hogy milyen a munkaidő-beosztás, hol van a munkahely, hogy kommunikál a főnök, milyen a céges kultúra és milyenek a kollégák. A munkaerőpiac is piac, tehát a dolgozók azzal szavaznak, hogy kinél írják alá a szerződést, és nagyon úgy néz ki, hogy sokan nálunk akarják aláírni.

A munkaerőhiány miatt egyre gyakoribb, hogy a cégek vendégmunkásokat hoznak be az üres álláshelyek betöltésére. A kiskereskedelemben mennyire elképzelhető ez a megoldás?

A vevőkiszolgálásban egyelőre sem nálunk, sem a konkurenciánál nincsenek vendégmunkások. Azt viszont nem gondolom, hogy Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként kivonhatjuk magunkat ebből a folyamatból. A cégben ma még elvárás, hogy a dolgozóink jól beszéljenek magyarul és a vevőkiszolgálásban ez várhatóan így is marad, de azt nem tudom megmondani, hogy a háttérben zajló munkákat, például a logisztikát meddig tudjuk feltölteni magyarokkal.

A végére a hagytuk az egyik legmegosztóbb témát, az automata kasszákat. Erről vásárlóként mindenkinek megvan a véleménye, a Sparnál mi most a tapasztalat a használatukkal?

Ez kőkemény matematika, mint annyi minden más az üzleti életben. Van egy bizonyos vásárlószám és bizonyos vásárlói összetétel, ami fölött megéri. Nagyon leegyszerűsítve az a tapasztalat, hogy olyan boltokban, ahol sokan nagy bevásárlást végeznek, nem éri meg, mert 4-5 termékig használható jól az automata kassza. Ha valaki ennél többet vásárol, akkor valójában nem végez gyorsabban a gépnél. Tehát a jövő valószínűleg az, hogy egy vegyes modellel megyünk, lesz olyan bolt, ahol van, és lesz olyan, ahol nincs.

De ennek a bolt oldaláról nem az a lényege, hogy csökkenti a munkaerőigényt, hiszen a vásárlók maguknak csippantják le a termékeket?

Nem ez volt a cél, inkább a vásárlói érzetet akarjuk javítani. Az automata kasszákat is felügyelni kell.

De ott nyolc kasszát felügyel egy ember.

Nálunk legfeljebb hatot, és azokon nem megy át sokkal gyorsabban az áru, mintha egy hagyományos kasszánál állnának sorba az emberek. Itt tényleg az a lényeg, hogy azoknak, akik egy kis kosárral vásárolnak és csak néhány terméket vásárolnak, ne kelljen sorba állniuk.

Akkor nem ezzel fogják kiváltani a kasszásokat?

Nem. De nagyon remélem, hogy a kasszák fejlődésének nem ez lesz a vége, mert mindig azt szoktam mondani, hogy ez a legfeleslegesebb mozzanat a vásárlásban és a legidegesítőbb is, mert a vásárlás során többször is megfogunk egy terméket. Azt viszont még nem tudom, mi jön helyette, lehet, hogy az a rendszer, amiben kamera nézi, hogy ki mit vesz, és az alapján számolja ki, hogy mennyit kell fizetni a végén. Vagy éppen az RFID-csipes megoldás jön be. Mi is kísérleteztünk a Sneakerness Fesztiválon automata minibolttal, ahol applikációval lehetett bevásárolni és azon keresztül fizetni. Ez az irány akár egy kis faluban is lehet a megoldás, bár teljesen ember nélkül ez sem működik, hiszen a töltés miatt valakit oda kell küldeni. És ezen felül ott van az, hogy például az idősebb vásárlók képesek-e, hajlandók-e applikációval bevásárolni.

Jelen pillanatban az is akadálya az automatizációnak, hogy az adatfeldolgozás nem tart ott, hogy le tudjon követni egy nagyobb boltot, így a kasszás nélküli boltoknak ma még méretbeli korlátaik vannak. De abban biztos vagyok, hogy erre lesz valamilyen megoldás, mert a vásárló szempontjából a kasszázás nagyon időrabló folyamat, és minden nagyobb kereskedő gondolkozik már ebbe az irányba.