Rengeteg uniós pénzből próbálja a kormány összekaparni a maradék magyart, akik még tudnak dolgozni

2024. február 20. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

A munkaerőpiac aktivitásnövelése érdekében a kormány márciusban 70, áprilisban pedig 200 milliárd forintos kerettel indít programot a GINOP Plusz programon keresztül. A tervek szerint 2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti majd a hazai foglalkoztatás növelését és a munkaerő-tartalékok mozgósítását – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleménye.

Az NGM szerint a forrásból a munkáltatók támogatást kaphatnak: szakmai ismeretek bővítésére, a munkavállalók képzési költségeire, a munkavállalók képzés alatti kieső munkaidőre járó bérének biztosítására, valamint munkahelymegőrzési célokra is.

A GINOP Plusz program keretein belül startol a 30 év alattiak elhelyezkedését támogató Ifjúsági Garancia Plusz program is, amely a képzések mellett mobilitási és bértámogatással segíti a fiatal munkavállalókat. A programon keresztül összesen 84 ezer álláskereső, vagy inaktív állampolgár munkaerőpiaci beilleszkedése valósulhat meg, amelyben kiemelt fókuszt kapnak a hátrányos helyzetűek.

Az NGM közleményében az áll, hogy ezen felül májusban újabb, közel 160 milliárd forint uniós forrás nyílhat meg a 30 év feletti álláskeresők foglalkoztatására és a munkakörülmények javítására. A GINOP Pluszról részletes információk március közepétől lesznek elérhetők a munkaügyi portálon, illetve a kormányhivatalok foglalkoztatási részlegein.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint az aktivitási ráta növeléséhez mozgósítani kell mintegy 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalékot. Azt mondta, mindezt az „álláskeresők elhelyezkedésének segítésén és az inaktív népesség aktivizálásán keresztül kell elérni”.

„A magyar munkahely, a magyar munkavállaló az első, ezt szolgálja a minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvény is, amelynek végrehajtási rendeletei kidolgozás alatt állnak és hamarosan megjelenhetnek”

– tette hozzá Czomba, aki januárban a Világgazdaság podcastjában azzal csillapította a kedélyeket, hogy a hazánkban dolgozó vendégmunkások sem minőségben, sem mennyiségében nem veszélyeztethetik a magyar munkaerőpiacot. Az államtitkár akkori adatai szerint nagyságrendileg 120 ezer külföldi van jelen vendégmunkásként Magyarországon.

A vendégmunkások érkezése a kormány újraiparosítási stratégiájával is összefügg: Orbánék szerint az ország úgy tud majd nagyot fejlődni, hogy az akkumulátorgyártás egyik európai központja lesz. Ez az iparág rengeteg képzetlen munkást szív fel, de mivel ennyi ember nem áll rendelkezésre Magyarországon, muszáj a gyárakban vendégmunkásokat is foglalkoztatni.

A vendégmunkások helyzete a magyar politika egyik fontos kérdése is lett, a Mi Hazánk például a cigánybűnözés mellett hónapokig vendégmunkás-bűnözésről beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!