A Kúria döntésének értelmében nem kell 300 milliós bírságot fizetnie a Ryanairnek

2024. január 28. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék jogosan semmisítette meg Ryanair légitársaságra még tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot – mondta ki a Kúria. Így a társaság jogerősen is megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perét.

A Kúria döntése szerint mivel a Ryanair az ÁSZF szerint járt el, amikor a rá kiszabott extraprofitadót az utasokra terhelte, ezért nem valósult meg a fogyasztók megtévesztése, ahogy azt a fogyasztóvédelem állította. A Kúria ezzel egy hosszú vitának vet véget.

Az egész ügy 2022-re nyúlik vissza, amikor a kormány bevezette az „extraprofitadót”, amit a Ryanair egyenesen rablásnak nevezett annak fényében, hogy ekkor a légitársaságok a koronavírus-járvány miatt veszteségesen működtek. A légitársaság a kormány fenyegetéseire fittyet hányva egy 10 eurós különadó képében áthárította az utasokra a terhet, ami miatt a fogyasztóvédelem 736 ezer eurós (nagyjából 300 millió forintos) büntetést szabott ki rá. A Ryanair jogi úton támadta meg a bírságot, és alkotmányjogi panaszt is benyújtott a törvény miatt – a panaszt 2023-ban utasította el az Alkotmánybíróság (AB).

Ezt követően a Fővárosi Törvényszék 2023 nyarán megsemmisítette a fogyasztóvédelem határozatát, tehát törölte a bírságot, de a kormányhivatal fellebbezett, így került a Kúriához az ügy.

A fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya később azt nyilatkozta, hogy nem a különadó áthárítása miatt büntette meg a fogyasztóvédelem a Ryanairt, hanem azért, mert a légitársaság azt állította saját magáról, hogy ő az új különadó alanya. Ebben az Alkotmánybíróság igazat is adott a társaságnak.

A fellebbezésben a fogyasztóvédelem megpróbált azzal is érvelni, hogy nem kaptak elég időt, hogy tanulmányozzák az AB határozatát, és az emiatt benyújtott kérelmük ellenére nem halasztották a tárgyalást. Ám ezt a panaszt a Kúria szintén elutasította a mostani döntés szerint.

Bár az „extraprofitadót” a kormány azóta „környezetvédelmi adóvá” alakította, az utasadó árát megtartotta jegyei árában a Ryanair.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!