Ryanair: Ez nem extraprofitadó, hanem rablás

2022. június 14. – 15:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagy miniszter úr elfelejtette a közgazdaságtant. Küldünk neki egy új Közgazdaságtan kezdőknek könyvet, amit reményeink szerint tanulmányozni fog, hogy meg tudja magyarázni, miért vetnek ki »extraprofitadót« egy olyan veszteséges iparágra, mint a légiközlekedés” – írja Michael O’Leary, az ír Ryanair fapados légitársaság vezérigazgatója a cég friss közleményében az új magyar különadókról.

A Ryanair a napokban elsőként jelentette be, hogy teljes egészében áthárítja az új adót az utasokra, ezzel a kormányban jelentős felháborodást okoztak.

O’Leary szerint a Covid után épp talpra álló veszteséges légitársaságok nem tudják máshogy kitermelni az új adót, így pedig a kormány intézkedése csak árt a koronavírus utáni fellendülésre készülő magyar turizmusnak.

A cég közleménye szerint az új magyar adónem nem extraprofitadó, hanem

„rablás egy olyan kormánytól, ami teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal”.

A cég azt is várja Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől, hogy magyarázza el:

  • miért terhelik különadóval a légitársaságokat, amikor azok az ukrajnai háború és a Covid miatt amúgy is veszteségesek;
  • miért kell a magyaroknak és a Magyarországra utazóknak többet fizetniük a repülésért, amikor a magyar légi közlekedés két éve szenved a koronavírus és a háború miatt;
  • és hogyan segíti a magyar családokat az, hogy növelik a légi közlekedést terhelő adókat.

„Felszólítjuk Nagy miniszter urat, hogy vonja vissza ezt az idióta »extraprofitadót« vagy legalább korlátozza az olyan iparágakra, mint az olaj vagy a gáz, amelyek rendkívüli nyereséget termelnek, és ne a rekordveszteségről számoló légitársaságokra” – zárul a közlemény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!