Alsózsolca helyett Budapest határában épül akkufeldolgozó üzem

2024. január 16. – 18:42

Másolás

Vágólapra másolva

Alsózsolca helyett Budapest határában, Sóskúton hozza létre akkufeldolgozó üzemét a szlovén tulajdonú Andrada csoport – derült ki a vállalatcsoport keddi közleményéből.

Korábban az Andrada terve az volt, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolcán indítják el az első magyarországi akkumulátor-újrafeldolgozó üzemüket, ám ott a helyiek ellenállásába ütköztek. A beruházásról tartott lakossági fórum botrányba fulladt, a környezetüket féltő lakosok indulatosan, káromkodva kérték számon a beruházó két képviselőjét, akiket végül a biztonságiak kísértek ki a fórumról. A város független polgármestere, Szilágyi László is azon a véleményen volt, hogy ne épüljön akkumulátorbontó a város határában.

A Hvg.hu megkeresésére az Andrada azt közölte, hogy „a sóskúti telephely méretét és logisztikai adottságait tekintve még optimálisabb helyszínnek bizonyult” az alsózsolcainál, és ezért döntöttek a Budapesttől alig 10 kilométerre fekvő település mellett.

„A szükséges engedélyek megszerzését követően, a tervek szerint február végén kezdi meg működését a sóskúti üzem, amelynek a vízfogyasztása elhanyagolható lesz”

– írták. A 13 milliárd forintos beruházás 160 új munkahelyet teremt, és a tervek szerint magyar szakembereket fognak alkalmazni.

A közleményben ismertették: a vállalat mechanikus módszerekkel dolgozza fel a már inaktív zöld energiatároló rendszereket, tűz- és robbanásbiztos technológiával. „Biztonságosan és tisztán nyeri ki az újrahasznosítható fémeket az alkatrészekből. A folyamat végére újrahasznosíthatóak lesznek az aktív katódanyagok: a nikkel, a mangán és a kobalt, valamint az alumínium, a réz és az acél” – írták.

Peter Tibaut, az Andrada ügyvezető igazgatója és társtulajdonosa azt mondta, szerinte a cég kiemelkedő európai szereplője lesz a zöld átalakulási folyamatnak. „Az újrahasznosítás a valóban fenntartható, körforgásos autóipar utolsó fontos láncszeme. A technológiájuknak köszönhetően a zöld energiatároló rendszerekben használt, stratégiai fontosságú anyagok korlátlan alkalommal újra felhasználhatók lesznek, környezetbarát módon. Így segítik a magyarországi gyártókat a helyben történő újrahasznosításban” – tette hozzá.

A közlemény szerint az Andrada folyamatosan vizsgálja több további magyarországi telephely létesítésének lehetőségét. A cég rövidesen Spanyolországban is üzemet hoz létre.

Sóskút község önkormányzata arról számolt be egy Facebook-bejegyzésben, hogy a szlovén cég az Oriontól megvásárolt üzemben végzi majd a tevékenységét. „Az Andrada célja, hogy munkája során megóvja a helyi természeti értékeket, környezetet, és magas fokú biztonságot garantáljon. A létesítmény kis kapacitású, nem veszélyes fémhulladékokat újrahasznosító üzemként indul el, majd egy sikeres felfutási fázis után, teljes energiatároló rendszereket is feldolgoz majd” – írták.

Hozzátették, hogy a cég egységes környezethasználati engedélyt fog kérni a működéshez, és ehhez átfogó környezeti hatásvizsgálatot végeznek. „A legszigorúbb környezetvédelmi követelmények és uniós szabványok alapján működik majd. Az Andrada mindenben együttműködik Sóskút lakosságával, önkormányzatával és az illetékes hatóságokkal. A cég célja, hogy hasznos és aktív részévé váljon közösségünknek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!