Sok családnak már csak néhány napja maradt a babaváró hitel igénylésére

2023. december 12. – 08:11

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődött a babaváró hitel folyósítási hajrája, sok családnak már csak néhány napja maradt az igénylésre. Januártól ugyanis jelentősen szigorodni fognak a babaváró hitel feltételei, a fiatal házaspárok már csak akkor fognak tudni igénylést beadni, ha a feleség 30 év alatti, vagy ha már gyereket vár – írta a Bank360.

Jelenleg a babaváró hitelt azon házaspárok vehetik igénybe, ahol a pár nő tagja a 18 éves kort betöltötte, de még nem múlt el 41 éves. Ezzel szemben 2024-től már csak azok a házaspárok vehetik fel a terméket, ahol a feleség 30 év alatti. Átmeneti szabályként 2024-ben még a 30 és 41 év közötti nők is igényelhetik a babaváró hitelt abban az esetben, ha igazolják várandósságukat.

A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint átlagosan tízből hat igénylő nem lesz jogosult babaváró hitelre 2024-től. Budapesten még jobban szűkül a jogosultak köre, tavaly itt volt ugyanis a legmagasabb a 30-at elérő nők aránya a babaváró hitelt felvevők között.

A bankok többsége már látja a „kapuzárási pánik” jeleit, megnőtt az érdeklődés a babaváró hitel iránt, különösen a lehetőséget év végével elvesztők körében. Az UniCredit Bank november 27. óta tapasztalt fokozottabb érdeklődést a babaváró kölcsön iránt, azon a héten több mint 20 százalékkal több igénylést fogadtak be, mint az azt megelőző héten. Az MBH Banknál november utolsó két hetében közel duplájára nőtt a megkötött babaváró hitelek száma és a felvett hitelösszeg az azt megelőző két héthez viszonyítva.

A pénzintézetek szerint érdemes még karácsony előtt beadni az igénylést, mert a két ünnep közötti időszakban közigazgatási szünet lesz, nem lesznek nyitva a kormányablakok, ahonnan például a társadalombiztosítási jogviszonyt igazoló dokumentumot kell kérni.

Az Erste az év utolsó munkanapjáig, vagyis december 29-ig fogad be babaváró hitel kérelmeket a fiókjaiban. A Raiffeisen Bank azt jelezte, hogy december 23-ig mindenképp érdemes beadni az igényléseket. A CIB Bank az igények várható növekedése miatt december 21-ig fogadja be az igényléseket, az ezután befogadott ügyletekre már nem lesz lehetőség idén leszerződni. A MagNet Bank és az OTP is december 20-ig fogadja be az igényléseket. A Gránit Bank korábbi közlése szerint náluk az igénylés teljes körű online ügyintézéssel is megoldható.

Ha részletesen megismerkedne a csok és a babaváró szigorításának következményével, illetve az elmúlt 13 év kormányzati családpolitikájának sajátosságaival, akkor érdemes meghallgatni a Telex Szikra Dorottyával, a Társadalomtudományi Kutatóközpont szociológusával készült podcastinterjúját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!