Spórolnak a biztosításon a magyarok, de az utasbiztosítók így is rekordot tudtak dönteni idén
2023. december 5. – 07:58
Nem néz ki jól a hazai biztosítási piac első kilenc hónapja, 42 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál a szektor adózott eredménye is. Az extraprofitadó további veszélyt jelent a biztosítók nyereségére, ráadásul több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az embereknek spórolnia kell. Az utasbiztosítások viszont szárnyaltak idén, írja a Bank360.hu elemzése.
A biztosítási szektor adózott eredménye idén alig érte el a 12 milliárd forintot, amely csupán ötöde a 2021-es adatoknak. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a harmadik negyedévben 4,6 milliárd forintos mínuszban zártak a biztosítók. A pótadók okozták a legnagyobb érvágást az ágazatnak, tavaly is közel 50 milliárd forintot vitt el az állam extraprofitadóra hivatkozva: idén ez az összeg még nagyobb lehet.
A profitot viszi az állam, a bevétel viszont közben nem jön a biztosítóknak: a mostani gazdasági helyzetben spórolnak az emberek. Az elmúlt egy évben csökkent az életbiztosítást kötők száma, idén szeptemberben 16 ezer emberrel kevesebbnek volt életbiztosítása, mint tavaly. Három negyedév alatt 429,5 milliárd forintot fizettek be az emberek életbiztosításra, ami tíz százalékkal marad el a tavalyitól.
A nem életbiztosításoknál látszik, hogy a lakosság spórolni kezdett: a lakossági vagyonbiztosítások, jellemzően lakásbiztosítások száma egy év alatt közel 12 ezerrel csökkent.
Kiugróan sokan mondták fel a hitelfedezethez kapcsolódó lakásbiztosításukat.
Összességében pedig kevesebb ingatlannak volt idén biztosítása, mint tavaly. A spórolást igazolja az is, hogy miközben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) száma 27,5 ezerrel nőtt egy év alatt, a cascók száma több mint 7 ezerrel csökkent. A nem életbiztosításoknál nagyjából megegyezik a tavalyi inflációval a díjbevételek növekedése, 719,3 milliárd forint folyt be, ami 14 százalékkal nagyobb a 2022-esnél.
Egy biztosítás mind felett
A spórolás az utasbiztosítások terén azonban nem érződik, a nyári szezon végére az utasbiztosítók minden rekordot megdöntöttek idén. Az egyszeri díjas biztosítások száma kilenc hónap alatt már 712 ezer fölött volt, ami 230 ezerrel több, mint egy éve. De a Covid előtti időszakhoz képest is rekord, 2019-ben 709 ezer utasbiztosítási szerződést kötöttek a magyarok.
Kilenc hónap alatt közel 16 milliárd forintos díjbevételt értek el az utasbiztosítók, ami 28 százalékkal nagyobb, mint 2022-ben, 2019-hez képest pedig 23 százalékkal több. A közel 50 százalékos inflációt nézve reálértéken idén nem hoztak még azonban annyi hasznot az utasbiztosítók, mint négy éve.