A Libri is zárva lesz december 24-én

2023. december 4. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Minden budapesti és vidéki üzletét zárva tartja idén december 24-én a Libri – írja a cég közleménye alapján a Blikk. A megelőző napokban a szokásos nyitvatartással várják a vásárlókat. A könyvkereskedő arra kéri az olvasókat, hogy időben tervezzék be vásárlásaikat ahhoz, hogy biztosan megérkezzenek a karácsonyi ajándékok a fa alá.

„A kereskedelemben, és így természetesen a könyvpiacon is, a karácsonyt megelőző egy-két hónap az, ami a legnagyobb forgalmat hozza, így nagy a terhelés ilyenkor a munkatársakon” – idézi a cég közleménye Kovács Péter vezérigazgatót. „A Libri kiemelten figyel a kollégák szellemi feltöltődésére” – tette hozzá. Ezért csatlakozott azt üzletlánc a „példaértékű kezdeményezéshez”.

Elsőként a Lidl jelentette be, hogy a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF), valamint a „modern keresztény-szociális értékrendet képviselő szakszervezet”, az Egyenlő.hu partnere lett, és kétszáz magyarországi üzlete zárva tart majd december 24-én. Nem sokkal később a Rossmann, a Penny, a Mountex, a Jysk, az OBI és az XXLutz is bejelentette, hogy nyitnak ki az üzleteik december 24-én.

Az üzletek zárvatartását kezdeményező Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke november elején azt mondta, „a nagyobb kereskedelmi láncok nem zárkóznak el, de szeretnének valami garanciát arra, hogy egységesen nem nyitnak majd ki az üzletek. A kormányzat tud a felvetésről, már csak az a kérdés, hogy a kereskedelem képviselői egyezségre tudnak-e jutni. Akkor pedig már a mostani karácsonyra be lehet vezetni a változást”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!