G7: Saját terveit sem tudta tartani a MOHU, mióta átvette a hulladékgazdálkodási feladatokat az államtól

2023. október 27. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Látványosan alulteljesít a Mol hulladékgazdálkodási cége, amely idén júliusban vette át a hazai hulladékgyűjtés több szektorát: júliusban 82 százalékkal, augusztusban pedig 42 százalékkal gyűjtöttek be kevesebb hulladékot a 2022-es eredményeknél – írta meg a G7.

A MOHU (Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.) idén júliusban állt neki a munkának, amit egy koncesszió keretein belül 35 évre kapott meg az államtól. A feladatuk a vállalati és a lakossági, nagyrészt csomagolási hulladékok gyűjtése és az újrahasznosítható anyagok eladása is, de nem minden szektor tartozik hozzájuk, például az építési törmelékkel való gazdálkodás sem. Az új rendszer a fogyasztóknak és a vállalatoknak is drágább lesz, ezért is kiábrándítóak az első két hónap eredményei.

Júliusban 82 százalékkal, míg augusztusban 42 százalékkal hasznosítottak kevesebb hulladékot Magyarországon a 2022-es eredményekhez képest, így olyan, mintha 108 ezer tonna hulladék tűnt volna el a rendszerből.

A 2023-as első félév havi átlagadatához képest is jelentős a lemaradás, 52 százalékkal esett vissza a hulladékkezelési tevékenység – számolta ki a G7 az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv adataiból.

A hulladékgyűjtés visszaesésének több oka lehetett, lassan és kevesebb partnerrel is tudott csak szerződni a cég, mint ami korábban a hazai lakossági hulladékgyűjtést végezte. Az sem segített, hogy a MOHU új rendszere kaotikusan indult, ráadásul a hulladékot is alacsonyabb áron veszi át, mint elődje. Jelentős visszaesés volt az akkumulátorok és gumihulladékok esetében, ennek egyik fő oka lehet, hogy a MOHU az elődjéhez képest fele annyit fizet a leadásáért, és az átvevőhelyek száma is csökkent.

Egyelőre úgy néz ki, a saját terveit sem sikerült elérnie a MOHU-nak: olyan esetekben (vállalatoknál és intézményeknél), ahol ők maguk végzik a gyűjtést, az első két hónapban 39 százalékkal gyűjtöttek be kevesebbet a tervezettnél. Itt óriási eltéréseket tapasztalhatunk a hulladékok fajtájától függően,

míg a papír és üveg esetében már elérték a tervezett számot, addig az ólomnál 95 százalékkal, a fémnél pedig 88 százalékkal maradtak el saját számításaiktól.

Ez azért is érdekes, mert a MOHU tervei szerint negyedannyi hulladékot akartak csak begyűjteni a vállalatoktól, mint amennyit 2021-ben ténylegesen sikerült elődjének.

A G7 megkeresésére a Mol közölte, hogy az adatokról csak novemberben, a negyedév zárása után szeretnének nyilatkozni.

Frissítés: A MOHU a Telexnek küldött közleményében azt írta: „Az intézményi hulladékoknál a hulladékbirtokosok, a törvény adta lehetőségeiknél fogva, július 1. után 3 hónapig (fémeknél 6 hónapig) szabadon kereskedhetnek a koncesszió alá tartozó hulladékukkal. Emiatt az indulás első hónapjaiban számítottunk is a mennyiség csökkenésére.”

Hozzátették, hogy a júliusi és az augusztusi adatok összehasonlítása alapján a begyűjtési és értékesítési volumenek dinamikusan növekedtek. „Várhatóan a következő két hónapban a történelmi készletek kifutnak, és a rendszer beáll a tényleges piaci viszonyoknak megfelelő mennyiségek begyűjtésére, kezelésére” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!