Indul az új hulladékrezsim: a Mol optimista, az ügyfelek aggódnak

Július 1-től, szombattól elindul az új hazai hulladékgazdálkodási rezsim, vagyis az a szolgáltatás, amely a következő 35 évre meghatározza a hazai hulladékkezelést. A rajt előtt Pethő Zsolt, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója tartott háttérbeszélgetést. Írásunkban most döntően azt mutatjuk be, hogy a koncesszor, vagyis a feladat koordinálását átvevő cég hogyan készül, de a július 1-gyel bevezetett kiterjesztett gyártói felelősség rendszeréről a hozzánk eljuttatott véleményekből, olvasói levelekből is idézünk.

Tapasztalatunk szerint két, egymással a végtelenben sem találkozó párhuzamos megközelítés hallható a piacon. A változtatás hívei mindig joggal mondhatják el, hogy ami eddig történt a hulladékkezelésben átláthatóság, szelektivitás, újrahasznosítás szintjén, az elégtelen volt, vagyis a változás nagyon is indokolt.

A kritikusok pedig szidják, hogy a változtatással erőből jön létre egy monopol helyzet, és a volt hulladékosok egy része úgy érzi, hogy az indulás előtt pár nappal sem voltak tiszták a viszonyok, a gyártók (legyen szó élelmiszerről, papírról, akár más, becsomagolt áru gyártóiról) pedig azon panaszkodnak, hogy brutális díjakat kell majd fizetniük.

Körforgásos célok

Pethő Zsolt mindenesetre felidézte, hogy miről is szól ez a koncesszió. Az Európai Uniónak vannak előírásai (ezek kötbérterhesek, vagyis ha nem éri el őket valamelyik tagállam, akkor csengetni kell).

2040-re 65 százalékos újrafeldolgozási és 10 százalékos lerakási arányt kellene elérni.

Előbbihez növelni kell a jelenlegi mértéket, mert ma nagyjából csak 32 százalékos az újrahasznosítási arány. Utóbbi célhoz pedig pont ellenkezőleg kell lépni: ma még 50 százalék feletti a lerakás, vagyis az, hogy az anyagot csak elássuk, nem hasznosítjuk újra, de még el sem égetjük, amiből elég rossz hatékonysággal ugyan, de gőzt, vagy villamosenergiát lehetne termelni.

Ez a nagy uniós és így hazai célrendszer a Mol Nyrt. elképzeléseivel ott találkozik, hogy a társaság egy nagy, multinacionális fosszilis csoportból egyre inkább ellépne a körforgásos gazdaság felé. Számára kiemelten is fontos ebből a világból minden, ami műanyag, vagy üzemanyag, hiszen ez a főprofiljához tartozik, de a feladat elnyerése után kialakítaná a többi termékáramban is a kompetenciáit.

Eddig ugyanis a hazai hulladékból, mint nyersanyagból nem igazán készültek termékek, sokkal jobb arányokkal bír a mintának tekinthető Skandinávia, a Benelux-államok és Németország. Az ő számaiktól nagyon messze vagyunk, de ez az irány.

A méretek

Fontos leszögezni, hogy a koncesszió a közel 20 millió tonna hazai hulladék egynegyedét érinti csak. Nincsen benne sok ipari, építési-bontási, települési, folyékony, mezőgazdasági, élelmiszeripari hulladék feldolgozása, ezeknél ugyanis abban lehet bízni, hogy ezeket a folyamatokat a mai szereplők maguk is jól megszervezték.

Az átalakítás valamennyire fokozatos lesz, hiszen amikor a rajtpisztoly eldördül, még nem lesz kész egy csapásra a tervezett új hulladékégető, vagy a sokféle profibb, automatizált válogató. Viszont már július 1-gyel is látszik három kiemelt feladat, ezek elég ridegen hangzanak, de a tartalmuk már érthetőbb.

• Közszolgáltatási résztevékenység – ez a lakossági begyűjtés, a hulladékudvarok, -szigetek üzemeltetését jelenti. Ezen a területen a jelenlegi (önkormányzati) közszolgáltatókkal szerződött le a Mol, a lakosság elsőre nem észlel érdemi változást, ugyanazokon a napokon, ugyanazok viszik majd el a szemetet, ugyanazokon az árakon.
• Intézményi résztevékenység – ez a vállalkozások lakossági jellegű hulladékát jelenti. Gondoljunk arra, hogy egy hatalmas fémipari vállalkozás kezelhette a fémipari hulladékait profin, de az ő irodáiban is vannak szemetesek, oda is kerül papír, kólás doboz. Ez az intézményeknél keletkező „kommunális” hulladék is a koncesszió része.
• A kiterjesztett gyártói felelősség (EPR), illetve a későbbi begyűjtés – ez egyelőre csak részlegesen indul el. A gyártók, például egy gumiabroncsos cég, vagy egy tejipari vállalkozás rögtön fizet majd az általa termelt termék és használt csomagolóanyagok életútjáért, de az üvegek, palackok visszagyűjtési rendszere majd csak 2024. január 1-től áll fel. A díjak már megjelentek, erre mindjárt visszatérünk.

Az első feladatok

Felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben a melót a mai szolgáltatók végzik el, akkor mit csinál jelenleg a koncesszor. Mint hallottuk, a ma már 150 fős szervezetnél gőzerővel zajlik a munka. A következő 10 évben minimum 185 milliárd forint beruházást kell a cégnek végrehajtani, de ez hangsúlyozottan csak egy minimumösszeg, annyi pénzt kell betenni, amivel a célszámokat el lehet érni.

Már zajlik is ez a hatékonyságnövelés, vagy legalábbis ennek előkészítése, ami úgynevezett telepoptimalizációt jelent: mi kell, mi nem kell a jövőben a mai válogató, lerakó, komposztáló kapacitásokból. Pethő Zsolt szerint nem kell tömeges bezárásokra gondolni, de lesznek olyan változtatások, optimalizációk, hogy ha eddig egy telepen négy tevékenység folyt, akkor a központi optimalizáció után ott már csak három marad. Vagyis mindenki arra specializálódik, amiben a legjobb.

Hamarosan a Mol igazgatósága elé kerülhet Magyarország egyetlen (fővárosi) hulladékégető kapacitása mellé egy másik nagy égető beruházási terve, de a vezérigazgató az előkészítés előtt még nem kívánta megnevezni, hogy ez hol épülhet fel.

A fejlesztések között vannak olyan elemek, amelyek ugyan nincsenek benne tételesen a koncessziós szerződésben, de elengedhetetlenek. Ilyen a hulladékokat nyomon követő informatikai rendszer, amellyel a cél az, hogy minden fázisban minden hulladék – súlyméréssel együtt – követhető legyen, ez ugyanis segíti majd a hiteles adatközlést a koncesszortól a kormány felé, vagy a kormány felől Brüsszel felé.

Egyes anyagáramoknál, így a fémeknél már van érdemi hasznosító kapacitás, de ezt új termékekre is ki kell építeni.

Példaként hangzott el a lítium, amely az akkumulátorok életciklusának lejártával hirtelen igényként fog megjelenni, ezt ki kell építeni.

A beruházások zöme a szelektív gyűjtést és kezelést támogatja (edényzetek, autók, 200 ezer háztartásban a zsákos gyűjtés kiváltása megfelelő gyűjtőkkel). A válogató létesítmények fejlesztésében pedig sok lesz az automatizáció. Itthon ma 80 százalékban kézi válogatás történik, ami nem hatékony. Nyugaton olyan automata, félautomata, robotos válogatók működnek, amelyek nemcsak a fémet, a papírt, vagy a műanyagot különböztetik meg, hanem az egyes anyagok között is tucatnyi különböző terméket, a PET-palackokat például még színre is tudják válogatni.

A terv az, hogy 10 év múlva már szinte minden megyében legyen ilyen válogató. A sajtóesemény után pár nappal a Mol azt is bejelentette, hogy a jövőben partnerségre lép az amerikai Lummus Technologyval azért, hogy a magyarországi és szlovákiai Mol-létesítményekben képesek legyenek műanyagokat kémiai úton újrahasznosítani. A települési szilárd hulladékból vegyipari termékek és egyéb alapanyagok készülhetnek, ezzel visszaforgatva az anyagot a körforgásos gazdaságba.

Riasztó számok

Pethő Zsolt szerint van honnan fejlődni, mert eddig a lakosságtól begyűjtött hulladéknak csak a 20 százaléka volt újrahasznosítva. A Miskolci Egyetem megdöbbentő adatai szerint a vegyes (kommunális) hulladék 15 százaléka papír, 15 százaléka műanyag, ha pedig az üveg-, illetve textilhulladékot is hozzáadjuk, akkor

a szemét 40 százaléka volt olyan értékes alapanyag, ami ma még a föld alá kerül, de a legjobb esetben is csak az égetőbe.

A 60 kilotonna PET-palackból Magyarországon szinte semmi nem hasznosult újra, vagyis nem lett a használt palackokból ismét PET a klasszikus körforgás értelmében. Maga a Mol már eddig is gyűjtötte a használt sütőolajat, de itt is csak 5 százalék volt a begyűjtési arány (0,1 kg/fő/év, ez Ausztriában 1 kg/fő/év), a többi a csatornában landolt, vagyis még csak nem is a vegyes hulladékban. Itt a Mol éttermekkel, bolthálózatokkal karöltve, praktikusabb leadási lehetőségekkel sokkal nagyobb arányt szeretne elérni.

A fémesek ugyan joggal büszkék arra, hogy a leadott járművek 90 százalékát újrahasznosítják, de itt a „nevezővel” van baj, mert roncsautóként csak 10 százalék kerül be a rendszerbe.

A használt ruhák gyűjtésén is van mit fejleszteni, ma országosan 1500 konténer áll rendelkezésre, jellemzően nagy élelmiszerboltoknál. A Mol terve az, hogy országos lefedettséggel ez a szám 6000 konténerre nőjön. Emellett minden 10 ezer fölötti településen lesz fix hulladékudvar. Amiért eddig a lakosság pénzt kapott, azért a jövőben is fog, de ahol szükség van rá, fémeknél, értékes elektronikai cikkeknél még javulhat is az ösztönzés.

Az EPR

A legnagyobb kritikát az új rendszer eddig a magas EPR-díjakért kapta.

A Mol itt ugyan elmondhatta, hogy ő ehhez csak adatot szolgáltatott, vagyis megversenyeztette a különböző hulladékáramokban a piaci szereplőket, hogy mennyiért végzik el a teljes újrahasznosítást, majd a ténylegesen felmerülő begyűjtési, előkezelési költségek alapján számokat mutatott az energiahivatalnak (MEKH), a hivatal díjakat állapított meg, és azokat az energiaügyi miniszter, Lantos Csaba hirdette ki.

Az Európai Unió alapján kidolgozott rendszer a „szennyező fizet” elvre épül. Lényege, hogy nyomon követi a termékből keletkező hulladék sorsát, és az EPR-díj azt a költséget fedezi, amelyből az EU-s előírásoknak megfelelően dolgozzák fel a hulladékot. Míg a termékdíj tulajdonképpen egy egyszerű adó volt, addig az EPR egy sokkal szigorúbb, az összeg mértékét és felhasználását is részleteiben ellenőrző EU-s rendszer, ami már 2018 óta több országban is működik.

A gyártók azonban most azt látják, hogy a korábbi termékdíj 5-6-szorosát kell kifizetniük, ráadásul a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) azt is sérelmezte, hogy számukra nem transzparens a számtan. Pethő Zsolt szerint annak a díjnak a logikája nem ez volt, az inkább egy olyan környezetvédelmi adó volt, ami a hulladékágazat közszolgáltatási veszteségét pótolta. És hát nincs ingyen ebéd: ahhoz, hogy érdemben javuljon a hazai hulladékgazdálkodás, több forrás kell, és az általános európai szabályozási logika szerint ezt a költséget a hulladékanyagot gyártóknak is viselniük kell.

Az első számlázási periódus mindenesetre a harmadik negyedév végén várható. Pethő azt mondta, hogy a díjakról még azért zajlik egyeztetés a gyártókkal és a szövetségeikkel, igaz, ennek mentén jogosnak tűnik a kérdés, hogy nincs-e ehhez már késő.

A gyártók panaszai

Mi a különböző cégektől sokféle levelet kaptunk az elmúlt hetekben, áremeléseket bejelentőket és hasonlókat, ezekből idézünk.

„2023. július 1-től a hulladékkal kapcsolatos szabályok jelentősen átalakulnak.

Ennek eredményeképp az egy csomag másolópapírra eső termékdíj 47,5 forint helyett 320 forintra emelkedik, azaz 272,5 forinttal drágul a befizetendő adóteher.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy júliustól egy raklap másolópapír ára várhatóan 81 ezer forinttal emelkedik.”

Részletek egy másikból:

„Tisztelt Partnerünk!

Tájékoztatjuk, hogy a Magyar közlöny 81. számában megjelent rendelet értelmében 2023. július 1-től a megnövekedett adminisztrációs terhek (kétfelé kell adminisztrációt teljesíteni) mellett a gyártót/importőrt terheli a termékdíj-köteles termékből keletkezett hulladék hulladékkezelési költsége, a rendeletben megállapított díjtételek szerint.

Az ipari elemek, akkumulátorok esetében 4,2-szeresére, monitorok esetében 6,35-szorosára, elektronikai termékek esetében 4,6-szorosára változnak július 1-től. Sajnos ez a nagymértékű költségváltozás a mi árainkra is hatással lesz, új árlistákat készítünk. Várhatóan az érintett termékek esetében 2,5 százalék – 15 százalék közötti áremelkedéssel kell kalkulálni.”

Egy harmadik olvasó pedig ezt írta:

„Nem is az élelmiszernél a legnehezebb a helyzet, hanem az elsőként idehaza forgalomba hozott olyan termékek gyártóinál, amelyből később szintén hulladék lesz, mert náluk a csomagoláson belüli termékük súlya után is be kell fizetni a pénzt, mert potenciális, valamikori hulladékként kezeli, míg az élelmiszert elfogyasztjuk a csomagolásból. Mi a csomagolások miatt az eddigiek ötszörösét fogjuk befizetni, de a termékeink súlya miatt az összérték a huszonötszörösére nő... 5-10 százalékos áremelés nélkül ezt nem lehet benyelni. Nesze neked infláció.”

A Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége (MAHUSZ) is arról írt, hogy

üdvözli, hogy a kormányzat szeretne megfelelni az Európai Unió által előírt hulladékkezelési direktíváknak,

de az iparági egyeztetés nélkül megszületett új terv teljesen szembe megy a kormányzat körforgásos gazdaságra irányuló törekvéseivel, emellett erős inflációs hatást is gerjeszthet, miközben rontja az ország fenntarthatóság érdekében tett törekvéseit is.

Tényleg rajtol

Az inflációs hatást tényleg nem lehet kizárni, noha az is megjegyezhető, hogy a zöldítés a gépeknél, energiatermelésben, élelmiszeriparban sokszor jár áremeléssel.

A Mol vezetése mindenesetre azt is deklarálta, hogy nem tud olyan brüsszeli eljárásról, amely a koncessziót veszélyeztetné, ahogyan abban sem lát extra aktualitást, hogy frissen megjelent egy rendelet, amely szerint „a koncesszor kártalanításra jogosult, ha a koncessziós szerződés 2023. július 1-jén nem lép hatályba, kivéve, ha annak oka kizárólag a koncesszor érdekkörében bekövetkező változás.”

Mi azt hallottuk, hogy mindez nem azért született, mert bárki csúszással számolna, hanem egyszerűen most rendeznek még sok elmaradt és természetesnek mondható szabályozási elemet. Ezek a laikusoknak sokat nem mondanak (fémkezelés, koncessziós felelősségek), de az látszik, hogy az utolsó pillanatokra is maradt munka. Az Andersen Adótanácsadó szerint például június 19-én, alig másfél héttel a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer élesedése előtt jelent meg egy átfogó módosító javaslatcsomag, amely többek között a körforgásos termékeknél alkalmazott azonosító kódokra vonatkozó szabályokat és az újrahasználható csomagolások minősítési feltételeit is módosítaná.

Nekünk emellett több szolgáltató panaszkodott, hogy nem volt könnyű szerződni a Mollal. Pethő Zsolt erről azt mondta, hogy az intézményi szolgáltatásban az volt a fő üzenet, hogy a Mol mindenhol a meglévő szolgáltatókkal szeretne átlátható, tisztességes, hatékony együttműködésben dolgozni.

„Aki ebből valamelyiktől megijedt, azzal nem feltétlenül szerettünk volna mi sem szerződést kötni, de nekünk is az a célunk, hogy ami rendelkezésre áll, autó, telephely, szakemberek, kiszolgáló személyzet, lerakó, komposztáló, hasznosító, azt ne kelljen újra megépíteni.”

A Mol tehát az utolsó pillanatban nem tud olyan tényezőről, ami veszélyeztetné az indulást. A legnagyobb kockázatként azt hallottuk, hogy a hulladékbirtokosok egyelőre nem kellő számban regisztráltak a rendszerbe, de ennek nem ismert semmilyen szankciója.