Lázár Mészárosról: Nem tudjuk megtanítani egy gazdag embernek, hogyan kell viselkednie a 21. században

2023. október 25. – 19:13

Másolás

Vágólapra másolva

„A versenynélküliség rombolja a morált” – mondta Lázár János a 444-nek adott interjújában a kormánypártra és a Fidesz körüli, tendereket nyerő üzletemberekre is utalva. Az építési és beruházási miniszter beszélt arról, mit gondol Mészáros Lőrinc jachtozásáról, a fejlesztési lehetőségekről és arról, hogyan alakul a közlekedés korszerűsítése egy „elmaradott országban”, amelyből most modern országot próbálnak építeni.

A miniszter főbb tételei a következők voltak:

  • A versenynélküliségről:

Növekedni fog a verseny, erre vannak a választások.

  • Mészáros Lőrinc jachtjáról, amelyre Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is azt mondta, abból kisebb kellene, szerénységből meg nagyobb:

„Mi lehetőséget tudunk teremteni, de azt hogy egy gazdag embernek hogyan kell viselkednie a 21. században, azt egyetlenegy (...) politikai erő sem tudja megtanítani senkinek sem.”

Lázár szerint az elmúlt 30 év kormányai pártállástól függetlenül nagyon sok embernek adtak lehetőséget, kommunistából polgárivá akart válni az ország, ahol a nagytőke is szerepet kap. Ezzel volt, aki tudott élni, volt, aki nem.

  • A vasúti fejlesztésről:

„30 éve tudta mindenki”, hogy probléma van a Bécs–Budapest-vasútvonallal, amellyel 2010 óta sem tettek a kormányok semmit – mondta 13 év Fidesz-kormányzás után. A miniszter szerint most már kényszerhelyzetben volt, bele kellett kezdeni a munkálatokba, akkor is, ha azok nem tervezetten indultak el idén szeptemberben. Arra számít, hogy az út 10 perccel rövidül Budapest és Bécs között, a vonatok 140-nel közlekedhetnek.

Pénz van rá?

A kormány 16 milliárd eurós előterjesztést tárgyal csütörtökön a vasútfejlesztésre. Ez EU-s forrásokból és hitelből, kötvényből teremtene hozzá forrást. De ehhez a vállalat struktúráját is meg kell változtatni.

Országosan négyezer kilométer vasútvonalat kell felújítani, amire „külső forrás bevonása nélkül nem képes Magyarország”.

„Vasúti pályát kell felújítani, és új járművekre van szükség.”

A költség azért halmozódott fel, mert a kötöttpályás közlekedésből „40 éve forráskivonás történik”, mivel más volt a prioritás: a buszközlekedés, és az autópályák fejlesztése. Utóbbi pénzt is hoz, „600 milliárd forintot fogunk beszedni nem is olyan soká az autópálya-használatokból” – mondta Lázár, ezzel arra a nevéhez is köthető, az EU által vizsgálandónak tartott autópálya-koncesszióra utalva, amelyet 35 évre Mészáros Lőrinc csoportja kapott meg, titkosítva a részleteket.

„Elmaradott országból próbálunk egy modern országot építeni” – mondta Lázár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!