Navracsics: November végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal

2023. október 17. – 14:11

Másolás

Vágólapra másolva

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bízik abban, hogy november végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal, a Portfolio Budapest Economic Forum 2023 rendezvényén tartott előadásában azt mondta, ez lehetővé teszi, hogy Magyarország ténylegesen hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz, és ne csak az előlegekhez, írja az MTI. A miniszter szerint ezen a héten csütörtökön kezdődik a tárgyalások újabb, terveik szerint befejező szakasza. Azt mondta, az a céljuk, hogy amint a feljogosító feltételekről szóló tárgyalások befejeződnek, azonnal indulhasson a projektek uniós finanszírozása.

Navracsics beszélt arról, hogy 2014 és 2020 közötti uniós források 94 százalékát már lehívta Magyarország, ezzel az eredménnyel az ötödik legjobb adszorpciós képességgel rendelkező tagállam. Szerinte jól tudtak hasznosulni a források, ami a fejlesztési időszak lezárásáig, idén év végéig még javulhat. A 2021–2027-es tervezési időszak fő fejlesztéspolitikai céljai a gazdaságfejlesztés, versenyképességfejlesztés, infrastruktúrafejlesztés, munkahelyteremtés – mondta.

Szeretnénk elérni, hogy 2030-ig az EU 5 legélhetőbb tagállama közé tartozzon Magyarország. Erre 14 ezer milliárd forint áll majd rendelkezésre

– mondta.

Navracsics Tibor azt mondta, ágazati operatív programok lesznek az új időszakban is, újdonság a digitális megújulás operatív program, amelyre közel 800 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ez az infrastruktúrafejlesztéstől kezdve a digitális készségek oktatásáig, képzéséig lefedi a teljes spektrumot.

A másik nagy „pénzeskosár” a közel 2300 milliárd forintos támogatás része a helyreállítási és ellenállóképességi alapnak. Ehhez a hozzáférést lehetővé teszi, hogy tavaly decemberben az Európai Tanács elfogadta Magyarország nemzeti helyreállítási tervét – ismertette. A Bizottság kérése az volt, hogy a tervek két fejlesztési területre fókuszáljanak, a zöld átmenetre és az ehhez kötődő energetikai beruházásokra és a digitális átmenetre.

Navracsics beszélt arról is, hogy augusztus 31-ig elküldték az EB-nek a helyreállítási és ellenállóképességi terv hitel részére vonatkozó kérelmet. Ez mintegy 1500 milliárd forint RRF-hitelt (Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz – RRF) jelent, és további 268 milliárd forint pedig vissza nem térítendő támogatás. Erről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Ebben a cikkben pedig azt foglaltuk össze, hogy hogyan kapunk egyáltalán pénzt az EU-tól, mi az, amit megkapunk, mi az, amit nem kapunk és miért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!